Cím: A színház mint tükör – Beszélgetés Botos Bálint rendezővel A színház nem csupán az identitásunk simogatására való, hanem egy olyan tükör, amelyben szembenézhetünk önmagunkkal – vallja Botos Bálint rendező. Az Erdélyi Naplóban folytatott beszélgetés

A nap gyermekei: Botos Bálint adaptációja ismerős világba helyezi Gorkij klasszikusát, amelynek központi kérdése a felelősség • Fotó: Tompa Miklós Társulat

Makszim Gorkij "A nap fiai" című műve egy rendkívül összetett és ellentmondásos alkotás, amely sokféle értelmezést és reakciót váltott ki az évek során. A darab nemcsak irodalmi, hanem társadalmi és politikai szempontból is jelentős, hiszen tükrözi a korabeli orosz társadalom feszültségeit és kihívásait. Azért választottam ezt a klasszikust "A nap gyermekei" című előadáshoz, mert a mű mélyen foglalkozik az emberi lélek és a közösségi értékek dilemmáival, amelyek ma is aktuálisak. Gorkij írása a remény és a küzdelem témáit boncolgatja, a szereplők sorsa pedig arra késztet minket, hogy elgondolkodjunk a saját életünkről és a társadalmi felelősségünkről. Az előadás során szeretnénk felfedezni, hogyan hatnak a múlt tapasztalatai a jelenünkre, és milyen párhuzamokat vonhatunk a történetek között. Gorkij üzenetei a szolidaritásról, az önfeláldozásról és a változás lehetőségéről ma is relevánsak, és azt hiszem, hogy a közönség számára is inspiráló élményt nyújtanak.

A darab eredeti címe: "A nap gyermekei". A magyar színházi gyakorlatban elterjedt "A nap fiai" cím, de a világ különböző részein inkább az eredeti, pontos fordítást használják. Amikor újra próbáltam megfogalmazni, úgy éreztem, hogy az "A nap gyermekei" cím jobban visszaadja a darab lényegét. Először 2020-ban találkoztam a művel, és különösen hátborzongató volt, hogy a Covid-járvány idején, egy 1905-ös szövegben, ugyanazokat a reakciókat tudtam felfedezni. Az eredeti történetben kolera sújtja a közösséget, de én ezt egy általános járványra módosítottam, mert nem akartam, hogy egy már legyőzött betegség megszüntesse a párhuzamokat. Egy másik színházi társulattal komolyan fontolgattuk az adaptációt, egy évvel a Covid után, de végül az igazgatóval úgy döntöttünk, hogy talán túl korai lenne közvetlenül a járványra reflektálni, mivel még nem állt rendelkezésünkre a megfelelő távolság az eseményekhez.

1905-ben és a mai világban is jól megfigyelhető, hogy a szélsőséges nézetek gyakran ugródeszkaként szolgálnak a válságok idején. Ebből a szempontból a szöveg sajnálatos módon saját magát aktualizálta, mintha csak a jelenlegi helyzetre íródott volna.

Dramaturgiailag is pontos: körkörös ívet rajzol, az idő ismétlődésével egyre sűrűbbé válik - ez a ciklikus szerkezet rímel a történelmi ciklusokra is. Ami pedig különösen fontos: Gorkij nem egyszerűen a szélsőségeket démonizálja, hanem az értelmiség felelősségét teszi mérlegre. A színház közönsége döntően középosztálybeli; tisztességesebb, ha magunkról beszélünk, nem pedig olyanokra mutogatunk, akik nincsenek jelen. Ne identitássimogatásra használjuk az estét, hanem tükörnek - ebben áll ennek a szövegnek az igazi aktualitása.

- Igen, az értelmiségi elefántcsonttorony és annak következményei a nagyvilágra nézve.

- És a saját magunkra való reflektálás szempontjából is. Gorkij írása mesterien tükrözi azt az elitista vakságot, amely a darabbeli családon keresztül az egész értelmiségi lét válságát képes megragadni. Finom, ám mégis kíméletlen stílusban mutatja be, hogyan pusztítja el a környezetét ez a közeg, ahogy az "elittudat" fokozatosan átfordul önmagát felszámoló folyamattá.

Hogyan képzeled el, hogy mindezt színpadra állítod, és hogyan hozod azt napjainkhoz? Milyen vizuális és stilisztikai elemeket szeretnél felhasználni az előadás során?

- Ezért is érzem ma különösen aktuálisnak a művet. Mert amit ott látunk, az nemcsak egy történelmi korszak vagy társadalmi réteg tükre, hanem a mai elit, akár szellemi, ideológiai, politikai vagy gazdasági értelemben általános válságának előképe. Gorkij tudományfanatikus volt. A darab középpontjában Protaszov áll, egy tudós, aki az élet létrehozásával kísérletezik, ez akkoriban még istenkísértésnek számított. Ma már több módszerrel is képesek vagyunk életet létrehozni, befolyásolni a születést, de a halál fölött továbbra sincs hatalmunk. Ezért döntöttem úgy, hogy

Érdekes véletlen, hogy később napvilágot látott: Gorkij maga is alapított egy orvosi kutatóintézetet 1932-ben, ahol az élethosszabbítás rejtelmeit kutatták. Sztálin is meggyőzte erről, hiszen ő magánéletében is mélyen félt a haláltól. Így tehát nem csupán a mű, hanem Gorkij élete is tükrözi ezt a témát, ami még izgalmasabbá teszi az egész alkotást.

A történet magját megőriztem, de a lázadás már nem kapcsolódik szorosan egy adott történelmi időszakhoz. Elgondolkodtam rajta, hogy szétszedjem a szöveget, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy a legszebb megoldás, ha a szerkezetét változatlanul hagyom – hiszen abban rejlik az igazi ereje.