Trump svájci bicskája gyorsan elnyerte a nyugati országok nemtetszését.
Az ausztrál Nyugat-Ausztrália állam vezetője nem habozott, amikor egy hónappal ezelőtt egy újságíró megkérdezte tőle, hogy fejezze be a mondatot: "J.D. Vance egy...". Szinte azonnal rávágta, hogy "egy pöcs". Bár később elnézést kért a kijelentéséért, Roger Cook válasza helyett sokkal inkább tapsot és nevetést váltott ki a West Australian lap rendezvényén, meglepve ezzel a közönséget. A megnyilvánulás inkább szórakoztatta az embereket, mintsem felháborodást keltett volna.
Ez a jelenet is jól mutatta, hogyan ítélik meg a nyugati világban egyesek az Egyesült Államok új alelnökét. A pozíciót találóan "a világ legbefolyásosabb senkijeként" szokták emlegetni, Vance azonban hamar sokkal nagyobb figyelmet vívott ki a világban, mint legtöbb elődje. Egy alig ismert politikusból március elejére az utóbbi évtizedek legkevésbé kedvelt alelnöke lett, akinek másfél hete még a feleségét sem akarták Grönlandon látni, a végül vele érkezett Vance-t pedig pláne nem.
Grönland a sokadik olyan hely lett, ahol Vance fagyos fogadtatásra számíthatott. Az európai politikai elit először február közepén kapta fel a fejét, amikor az alelnök a müncheni biztonsági konferencián demokráciából akarta kioktatni az EU-t. Február végén aztán jött az egész világon döbbenettel figyelt találkozó Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között az Ovális Irodában, ahol Vance volt a soha nem látott veszekedés katalizátora.
Néhány nappal később sikerült egyesítenie Nagy-Britanniát, miután "random országként" utalt rájuk, ezzel gyakorlatilag megbénította a hadseregüket. Ennek következtében a brit konzervatív sajtóban buta, agresszív, tiszteletlen és szánalmas bohócként, sőt, egyesek szerint egyenesen szardarabként kezdték el karakterizálni őt. Ezt követően pedig egész Európa számára világossá tette, mennyire elítélően viszonyul az európai nemzetekhez, amikor a Signal-botrány keretében nyilvánosságra kerültek a zárt csetcsoportban tett megjegyzései.
Közben azonban éppen ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően Vance a környezetében még inkább elismert hőssé nőtte ki magát, ahol a valódi értékek igazán mérvadóak.
Az elnök és a MAGA-körök számára Vance egy olyan alak, aki szenvedélyesen védi az Egyesült Államokat és az ország érdekeit, miközben ügyesen formálja saját politikai jövőjét, hogy Trump távozása után esetleg ő lehessen a következő vezető.
Vance 2016-ban a liberálisok körében a konzervatívok kedvencének számított, miután megjelent rendkívül sikeres memoárja, a "Vidéki ballada az amerikai álomról" (Hillbilly Elegy). E könyv alapján 2020-ban Ron Howard készített egy két Oscar-díjra jelölt filmet. A regény a fehér munkásosztály válságát boncolgatja, és a baloldali média figyelme Vance-re irányult, miközben Trump felemelkedésének okait kutatta. Vance egy elhíresült rádióinterjúban arról beszélt, hogy véleménye szerint Trump káros hatással van a középosztályra, és hogy a fehér munkásosztályt sötét jövő felé vezeti.
Könyvének népszerűsítése során többször is éles kritikát fogalmazott meg Trump irányába, akit az Ohióba alattomosan behatoló heroinhoz hasonlított. Nyilvánosan kijelentette, hogy nem fogja támogatni a republikánus jelöltet. Egy barátjával folytatott beszélgetésében azon tűnődött, hogy Trump inkább "egy Nixonhoz hasonló cinikus alak", aki talán még hasznos is lehet, vagy pedig "Amerika Hitlereként" kellene rá tekinteni. J. D. Vance felemelkedéséről részletesebben itt olvashat.
2020-ban a politikai tájképen már Trump támogatójaként tűnt fel, majd 2021-re elzarándokolt Mar-a-Lagóba, hogy személyes kapcsolatot építsen ki a volt elnökkel. Egy évvel később, amikor a kerek, gyermekien ártatlan arcát férfiasan borotvált szakáll mögé rejtette, sikeresen megnyerte az ohiói szenátorválasztást. Korábbi kritikájából a MAGA-mozgalom elkötelezett hívevé vált, aki szenátorként mindent megtesz Trump érdekében. E fáradhatatlan elkötelezettség eredményeként Trump őt választotta alelnökjelöltjének.
Az amerikai politikai színtéren talán nincs is olyan közjogi méltóság, amelyet annyira megvetnének, mint az alelnöki posztot. A bevezetőben említett megállapításon túl, egy másik, széles körben idézett jellemzés szerint „annyit sem ér, mint egy vödörnyi langyos köpet”. E pozíció lényegéből fakadóan csupán elenyésző hatalommal bír, és a legfőbb követelmény, hogy az alelnöknek legyen pulzusa – arra az esetre, ha az elnök valamilyen oknál fogva képtelenné válna a feladatai ellátására. Az alelnöki szerep tehát inkább egyfajta biztosíték, mintsem valódi politikai erő, amely a háttérben várakozik, miközben a reflektorfény a főszereplőre irányul.
Az alelnökök kiválasztása általában stratégiai lépés az elnökjelöltek részéről, hiszen céljuk, hogy elérjenek olyan választói csoportokat, amelyeket a saját népszerűségük miatt nehezen tudnak megszólítani. Amennyiben az elnökjelölt győz, az alelnökök gyakran háttérbe szorulnak, és szerepük attól függ, hogy az elnök milyen további feladatokat oszt ki számukra. Az utóbbi időszak egyik figyelemre méltó kivétele Dick Cheney volt, akit sokan a valódi hatalom birtokosaként tartottak számon George W. Bush mellett. Bár sokan úgy vélik, hogy az alelnöki pozíció kiváló ugródeszka lehet az elnöki szék felé, az amerikai történelem során csupán hat alelnöknek sikerült elnyernie az elnöki címet.
J.D. Vance az alelnöki pozícióját Trump hűséges támogatójaként értelmezi. A hozzá közel álló források a Wall Street Journalnak és a CNN-nek nyilatkozva azt állították, hogy...
az elnök "svájci bicskájának" tartja magát, aki mindent megold, amit csak Trump kér tőle.
Legyen az annak biztosítása, hogy a szenátus áldását adja Trump miniszterjelöltjeire, vagy az Egyesült Államokban betiltott TikTok megmentése. Emellett az interneten felnőtt, fiatal, 40 éves, írói ambícióit eleinte bloggerként kiélő Vance egyik fő feladata, hogy a "Fehér Ház főtrolljaként" az X-en terjessze a MAGA igéit, és idegesítse a liberálisokat.
Lance Trover, a republikánus stratéga a Reutersnek kifejtette, hogy J.D. Vance rendkívül ügyesen képes bemutatni az elnök vízióját, és aktívan részt venni a politikai harcokban, ami miatt Donald Trump őt választotta alelnökének. Ezzel szemben McKnight Nichols, az Ohio Egyetem történelemprofesszora az AP-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Vance feladata az elnök agresszív diplomáciájának megerősítése, amely révén több hatalomra tett szert, mint a hagyományos alelnöki pozíciók esetében.
Hát, ebből kapott ízelítőt Európa február közepén a müncheni biztonsági konferencián, ahol az európai diplomáciai és biztonságpolitikai elitet sokkoló beszédet tartott. Ahelyett, hogy biztonságpolitikai kérdésekről osztotta volna meg gondolatait, az Egyesült Államok alelnöke egy olyan beszédben próbálta kioktatni demokráciából és a szólásszabadságból hallgatóságát, amit mintha csak egy MAGA-gyűlésre írtak volna.
Európa és a Trumppal kritikus amerikaiak bizarrként, brutális ideológiai támadásként, és az európai vezetők megalázásaként értékelték a beszédet, "Érezni lehetett a belőle áradó gyűlöletet" - mondta Alina Polyakova, a CEPA washingtoni külpolitikai intézet vezetője.
Trump azonban "brilliáns beszédként" jellemezte, a MAGA-világ pedig imádta. Ezt az is jól mutatta, hogy a CPAC konzervatív konferencián hatalmas üdvrivalgás fogadta, amikor Vance megemlítette müncheni beszédét.
Két héttel később a feszültség még inkább fokozódott, amikor Zelenszkijnek nekiment egy olyan fehér házi találkozón, amely a nyugati világban hatalmas megdöbbenést és sokkot váltott ki. Az első verbális csapásokat az alelnök mérte a megbeszélés során, amely az Ovális Irodában zajlott. Vance ott ült a kanapén, miközben Trump Emmanuel Macron francia elnökkel, majd Keir Starmer brit miniszterelnökkel egyeztetett, ám akkor - csupán egy Starmernek tett megjegyzést kivéve - nem szólt egy szót sem.
Zelenszkij esetében azonban máris megragadta az alkalmat, hogy személyesen szembesítse az őt körülvevő ellenérzésekkel. A támadás meglepő volt, de nem teljesen megalapozatlan, hiszen európai politikai körökben már tavaly nyáron is arról folytak a diskurzusok, hogy alelnökjelöltté választása "komoly problémákat jelenthet Ukrajna számára".
Vance volt az egyik első republikánus, aki kifejezte ellenérzését az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatással kapcsolatban. A 2022-es szenátorválasztási kampánya során egy podcastban nyíltan kijelentette, hogy "őszintén szólva nem igazán érdekel, hogy mi történik Ukrajnával". Az orosz invázió kitörése után pedig az AP-nek azt mondta, hogy a világ tele van demokráciákkal, és az Egyesült Államoknak nem kellene beleszólnia, ha valamelyikük "konfliktusba keveredik". Tavaly szeptemberben, egy kampányesemény során, a közönség lelkesedése közepette azt mondta, hogy Zelenszkijnek köszönetet kellene mondania az amerikai népnek, amikor legközelebb az Egyesült Államokba látogat.
Február utolsó napján az ukrán elnök szemtől szembe hallhatta a szavakat, amelyek korábban már sokszor elhangzottak: az amerikai támogatás köszönetét. A kamerák fényében, mosolyogva figyelte, ahogy Donald Trump is bekapcsolódik a feszültségtől terhes diskurzusba, amely egyre hevesebbé vált, sőt, kiabálásig fajult. Eközben Marco Rubio külügyminiszter, akinek arca a szorongás jeleit mutatta, hátradőlve ült a kanapén, és figyelte az eseményeket, mintha csak egy drámai előadás részese lenne.
A kudarcba fulladt találkozó után névtelen forrásokból érkező kormányzati tisztviselők az amerikai sajtót próbálták meggyőzni arról, hogy Vance és Trump támadása nem volt előre megfontolt lépés. Ezzel szemben a Trump-ellenes konzervatívok és a demokraták ezt a magyarázatot nem fogadták el.
Ukrán vezetők az Economistnak nyilatkozva kifejtették, hogy Zelenszkijt szándékosan provokálták egy konfliktusba. "J.D. volt a fő probléma" - emelte ki az egyik tisztségviselő. Eközben egy magas rangú ukrán biztonsági szakértő megjegyezte, hogy Vance láthatóan elégedett volt a tárgyalások megszakításával: "Ő teljesen fel volt készülve a káoszra, és mesterien hajtotta végre a tervét."
A MAGA-világ tagjai ebben az esetben is szinte egyhangúan magasztalták, amiért kiállt az Egyesült Államok presztízséért. Ugyanakkor a transzatlanti szövetség látszólagos széthullásában játszott szerepe nem aratott tetszést Európában, ahol egyre kevesebb szövetségesre számíthat. Vermontban sem volt könnyű dolga, miután több száz tüntető várta érkezését egy családi síelésre. Az "Menj Putyinhoz síelni" feliratú táblák mellett kellett elhaladnia, és még a Nemzeti Szimfonikus Zenekar koncertjén is füttykoncert fogadta.
Amikor a nyugat-ausztráliai kormányfő elsütötte a Vance-re tett megjegyzését, a közönség soraiban ott volt Cook elődje, Mark McGowan, aki egy újságírói kérdésre kijelentette, hogy "Roger teljesen pontos volt", és nem tartja hibának, mert "őszinte választ adott". Más ausztrál politikusok sem védték meg Vance-t, az ausztrál pénzügyminiszter csak annyit mondott, hogy más szavakat használt volna. Cook politikai ellenfelei is csak annyit jegyeztek meg, hogy a kijelentése nem segít, és inkább belpolitikai kérdésekkel kellene foglalkoznia, de Vance-ről szóló értékelésével már nem vitatkoztak.
Egy Fox News-nak adott interjúban Vance úgy nyilatkozott az Egyesült Királyságról és Franciaországról, mint "véletlenszerű országokról, akik az elmúlt 30-40 évben nem vettek részt háborúban". E kijelentése óriási felháborodást keltett mind a brit jobboldalon, mind a baloldalon. Bár Vance később azzal próbálta menteni magát, hogy nem nevezte meg kifejezetten ezeket az országokat, amikor arról beszélt, hogy az Egyesült Államok nélkül nem lehetséges Ukrajna védelme egy újabb orosz agresszióval szemben, a szavai mögött sokan nem láttak mentséget.
A brit konzervatív politikai színtér jelentős alakjai éles bírálatot fogalmaztak meg az alelnök nyilatkozatával kapcsolatban, mély sértésnek és ostobaságnak tartva azt. Emlékeztettek arra, hogy bár az alelnök valaha Irakban teljesített szolgálatot a tengerészgyalogságnál, tevékenysége csupán cikkírásra és fényképezésre korlátozódott. A brit média, különösen a jobboldali bulvársajtó, szintén kemény kritikát fogalmazott meg. A Daily Express veteránok megszólaltatásával "bohócnak" titulálta, aki több mint hatszáz brit háborús áldozat emlékét sértette meg kijelentésével. A Daily Mirror címlapján hatalmas "szégyen" felirattal reagált Vance szavaira, míg a Daily Star "J.D. Ostoba" című írásával hívta fel a figyelmet a botrányra.
Nick Ferrari konzervatív rádiós médiaszemélyiség a műsorában kijelentette, hogy látott már több ostoba amerikai alelnököt, de "J.D. Vance mindennek az alja". Szerinte nem is bohóc, mert azok legalább viccesek, hanem "csak simán ostoba".
Carl Bildt, a korábbi svéd miniszterelnök, így kommentálta a Signal-botrányt: "J.D. Vance alelnököt mélyen gyökerező Európa-ellenes érzések motiválják." A kiszivárgott csetbeszélgetésekből világossá vált, hogy az amerikai nemzetbiztonsági vezetők a Trump-kormány keretein belül még erősebb ellenszenvet táplálnak Európa iránt, mint azt korábban bárki is feltételezte.
A jemeni húszi lázadók elleni katonai műveletekről folytatott eszmecsere során Vance és Pete Hegseth védelmi miniszter éles kritikát fogalmaztak meg az európai államokkal szemben, akiket "szánalmas ingyenélőknek" tituláltak. Az alelnök megjegyzései nyomán, miszerint "utálom, hogy ismét Európa megsegítésére kényszerülünk", a Szuezi csatornán áthaladó tengeri kereskedelmi útvonal védelmére irányuló katonai intézkedések szükségessége került a középpontba.
Névtelen forrásokból származó diplomaták és tisztviselők arra figyelmeztettek, hogy a közzétett üzenetváltás világosan tükrözi az amerikai kormányzati elit körében tapasztalható mély európai ellenességet. A transzatlanti kapcsolatok nem csupán meggyengültek Trump elnökségének kezdetével, hanem nyíltan ellenséges irányba is elmozdultak. Az európai diplomaták szomorúan és lemondóan reagáltak a kiszivárgott beszélgetés részleteire, amelyek sokukban kétségeket és félelmeket váltottak ki a jövőt illetően.
Teljesen elillant minden reményem, hogy Vance és munkatársai csupán a nyilvánosság előtt mutatnak agresszív magatartást Európával szemben, miközben a zárt ajtók mögött valójában szimpatizálnának azzal a kontinenssel, amely az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államok legfontosabb szövetségesének számított.
A Guardian Signal-botrány kapcsán megjelent cikkben egy európai diplomata az alelnököt az amerikai kormányzat legnagyobb fenyegetéseként emlegette, míg egy másik forrás arról számolt be, hogy Vance már-már megszállott módon törekszik arra, hogy feszültséget szítsa az Egyesült Államok és Európa között.
J.D. Vance ezzel a felvezetéssel érkezett Grönlandra, pár nappal a Signal-botrány kirobbanása után, és látogatása csak azt a képet erősítette, hogy mennyire nem látják őt szívesen Európában. Az eredeti tervek szerint az alelnök nem, csak a felesége, Usha Vance látogatott volna el Grönlandra, amire Trump szemet vetett, és megválasztása óta egyre erőteljesebben kezdett el beszélni a terület megszerzéséről.
A Fehér Ház tájékoztatása szerint az egyik fiával kulturális körútra indult volna, amely során történelmi helyszíneket és egy neves kutyaszánversenyt tervezett meglátogatni. Ám hamarosan kiderült, hogy a Dánia autonóm területéhez tartozó sziget politikai vezetői, a főváros lakói, valamint a verseny szervezői nem örültek a látogatásának, és nem szívesen fogadták az amerikai delegációt. Az amerikai konzulátus munkatársai is hiába próbálták felkeresni a grönlandi főváros lakóit, házról házra járva, hogy olyanokat találjanak, akik szívesen fogadnák az alelnök feleségét – mindenhol csak a "köszönjük, de nem" válasz fogadta őket.
Miután J.D. Vance bejelentette, hogy feleségével együtt kíván részt venni a programon, hogy "ne csak ő élvezze az élményt", a több napra tervezett körútja mindössze három órás látogatássá redukálódott a Pituffik Space Base amerikai bázisán. Itt szinte biztosra vehető volt, hogy egyetlen demonstráló sem fog feltűnni a környéken. Ahogy a New York Times cikkének címében megjegyezte: "J.D. Vance rövid kiruccanást tett Grönlandra, egy olyan helyre, ahol nem várják."
Érkezése után nem sokkal az alelnök közölte, hogy "rohadt hideg van itt, erről senki nem szólt nekem", majd leteremtette Dániát, amiért nem védi meg eléggé a területet. Erre a dánok visszaszóltak az amerikai alelnöknek, Lars Løkke Rasmussen dán külügyminiszter kijelentette, értékelik amerikai barátaik kritikáját, de hozzátette, hogy "őszintén szólva nem tetszik a hangnem".
Miközben a brit The Observer lap arról számolt be, hogy Vance grönlandi utazása ismét a gúny tárgyává tette, a közösségi médiában sokan ironizáltak azon, hogy úgy integetett egy nem létező tömegnek, amikor megérkezett az amerikai katonai bázisra. A Guardian véleményrovatában már arról értekeztek, hogy „ütni való feje van”, és a közvélemény-kutatások is azt jelzik, hogy Európában nem számíthat baráti fogadtatásra.
Az Ipsos felmérése szerint még Trumpnál is sikerült népszerűtlenebbé tennie magát: a britek mindössze 14 százalékának van jó véleménnyel róla, míg amerikai elnök 21 százalékon áll - írta a Sky News. És ez pártsemleges, a konzervatívok, munkáspártiak és liberális demokraták nagy többsége is negatív véleménnyel van róla, és még a Trumphoz legközelebb álló Reform Párt szavazói körében is többen vannak az őt nem kedvelők. És ez a felmérés még azelőtt készült, hogy a Signal-botrányban nyilvánosságra kerültek volna Európa-ellenes kijelentései.
De Vance nem csupán a nemzetközi színtéren van hátrányos helyzetben, hanem az amerikai választók között is egyre inkább elveszíti a támogatottságát.
A Washington Monthly magazin által közölt információk szerint Vance a történelem legkevésbé népszerű új alelnöke, és a friss közvélemény-kutatások alapján soha nem volt ilyen kedvezőtlen helyzetben egy újonnan kinevezett alelnök. Például Joe Biden esetében az első évében a megkérdezettek 52 százaléka támogatta, míg 29 százalékuk kritikusan vélekedett róla, amikor Barack Obama alelnöke volt. Dick Cheney népszerűsége pedig George W. Bush első két évében meghaladta a 60 százalékot. Ezzel szemben Kamala Harris az első hónapjaiban körülbelül hét százalékkal több támogatóval rendelkezett, mint ahányan ellenezték.
A RealClearPolitics által közzétett közvélemény-kutatási átlag szerint az amerikai lakosság 46,1%-ának negatív véleménye van Vance-ről, míg 41,9%-uk kedvezően ítéli meg. Két újabb felmérés azonban még rosszabb képet fest a politikai helyzetről. A Reuters/Ipsos március 30. és április 2. között végzett kutatása alapján a válaszadók 49%-a kedvezőtlenül vélekedik róla, míg csupán 41%-uk van jó véleménnyel. Az Economist/YouGov március 30. és április 1. között végzett felmérése pedig azt mutatja, hogy a kedvezőtlen vélemények aránya még magasabb, 52%-ra nőtt, míg a kedvezők aránya 43%-ra csökkent.
A Reuters/Ipsos felmérése szerint a válaszadók 38%-a "nagyon kedvezőtlenül" vélekedik Trump teljesítményéről, míg csupán 21%-uk nyilatkozott "nagyon kedvezően". Ezzel szemben az Economist/YouGov kutatásában a "nagyon kedvezőtlen" válaszok aránya 41% volt, míg a "nagyon kedvező" válaszadók 26%-ot tettek ki. Érdekes, hogy Trump elnökválasztáson szavazó támogatói közül is csupán 12%-uk elégedett vele. Továbbá mindkét felmérés azt mutatja, hogy 45%-nyi embernek kedvező a véleménye Trump politikájáról, ezzel Vance népszerűsége egyértelműen alacsonyabb, mint főnöké.
