Székesfehérvártól egészen Amerikáig: amikor egy magyar zongorista tehetsége felkelti a világ figyelmét.
Van, akinek a zene csupán egy gyermekkori álom marad, míg mások a dallamok világában alakítják életüket. Egy magyar zenész izgalmas kalandját ismerhetjük meg, aki bejárta Ausztriát és Németországot, és tagja volt Fejér vármegye legsikeresebb popzenekarának. Később bárzongoristaként új lehetőségeket fedezett fel a Vörösmarty Színház színpadán. Zongoraművei eljutottak az Egyesült Államokig, ám szíve mélyén mindig is a hazai közönséghez vágyott vissza. Ez a történet a szintetizátorok és koncertzongorák világában bontakozik ki, ahol a vasakkal és billentyűkkel való egyensúlyozás izgalma adja meg az életének különlegességét. Székesfehérvártól Amerikáig terjed ez a lenyűgöző zenei pálya.
Pataki Zsolt története nem akármilyen siker, ami Székesfehérvártól Amerikáig tart, és aminek kapcsán örömmel válaszolt kérdéseimre a jelenleg éppen Németországban élő művész.
Az első találkozásom a zenével, különösen a szintetizátorral, egy felejthetetlen élmény maradt számomra. Emlékszem, hogy még gyerek voltam, amikor a nagybátyám egy régi, de varázslatos szintetizátort hozott a családi ünnepségre. Az eszköz csillogó gombjai és a különböző hangzások, amiket ki lehetett belőle csikarni, azonnal magukkal ragadtak. Ahogy a nagybátyám bemutatta nekem a különböző beállításokat, a szobában lebegő zenei varázslat azonnal elbűvölt. Minden egyes billentyű megnyomása új világokat nyitott meg előttem, és a dallamok szinte életre keltek. Az első akkordok, amiket játszottam, egyszerűek voltak, de az érzés, hogy én is részese lehetek ennek a zenei varázslatnak, felejthetetlen volt. Ez a találkozás nemcsak a zene iránti szeretetem kezdetét jelentette, hanem a kreativitásom kibontakozását is. Azóta is minden alkalommal, amikor a szintetizátorhoz ülök, visszatérek arra a pillanatra, amikor először tapasztaltam meg a zene hatalmát és szépségét. Azóta a szintetizátor nem csupán egy hangszer lett számomra, hanem egy híd a gondolataim és az érzéseim kifejezésére.
A zene iránti szenvedélyem egy nyaraláson bontogatta szárnyait, körülbelül 8-10 éves koromban. Ekkor találkoztam először egy szintetizátorral, és azonnal magával ragadott a varázslatos világa. A nővérem esküvőjén fellépő zenész volt az első, aki igazán inspirált. Szinte az egész éjszakát mellette töltöttem, figyelve a keze mozdulatait, ahogy a dalok életre keltek. A fénylő LED-ek és a gombok sokszínűsége teljesen magával ragadott, alig tudtak elrángatni onnan. Pár hét elteltével megkaptam az első saját szintetizátoromat, és ezután csak a zene foglalkoztatott. Folyamatosan gyakoroltam, és a szüleim beíratása a Planky László Zeneiskolába új kapukat nyitott előttem. 13 éves koromban már Németországban léptem fel, és a későbbiekben Jean Michel Jarre zenei világa adott egy új impulzust, ami arra ösztönzött, hogy saját elektronikus zenéket alkossak.
Az utam a Free-Dance zenekarhoz egy igazi kaland volt, tele kihívásokkal és felfedezésekkel. Minden egy apró ötlettel indult, amikor egy barátommal, aki szintén zeneszerető volt, elhatároztuk, hogy létrehozunk valamit, ami kifejezi az érzéseinket és a szenvedélyünket a zenéhez. A próbák eleinte otthoni garázsokban zajlottak, ahol a legkülönbözőbb hangszerekkel kísérleteztünk. A zenekarhoz vezető út nem volt mindig zökkenőmentes: sokszor szembesültünk nehézségekkel, mint a tagok közötti különböző elképzelések, vagy a dalok megírásának kihívásai. De ezek a nehéz pillanatok csak még inkább összekovácsoltak minket, és egyre inkább rájöttünk, hogy együtt valódi varázslatot tudunk létrehozni. Amikor végre összeállt a csapat, és elkezdtük a koncertjeinket, a színpadra lépve egy teljesen új világ nyílt meg előttünk. A közönség reakciója, az energia, ami a zenénkből áradt, felejthetetlen pillanatokkal ajándékozott meg minket. A Free-Dance nem csupán egy zenekar volt, hanem egy életforma, amely összekötött bennünket, és lehetőséget adott arra, hogy kifejezzük magunkat. Ezek az évek formálták meg a zenei ízlésemet, és az azóta eltelt időben is mindig visszatekintve hálás vagyok azért az úttal, ami a Free-Dance-hez vezetett. Az emlékek és a zenéink örökre velem maradnak, és a zenélés iránti szenvedélyem sosem csillapul.
- Valóban, emlékezetes időszak volt. 1999-ben, egy seregélyesi tehetségkutatón ismerkedtem meg Dolovai Gáborral, a Free-Dance énekesével. Éppen billentyűst keresett, ami számomra remek lehetőséget jelentett. Pár nap elteltével már közösen dolgoztunk új dalokon, amelyekből stúdiófelvételek is születtek. Az igazi áttörés akkor következett be, amikor a B&B Produkció, Bedő Gyula és Bokányi Zsolt támogatásával elindultunk. Ekkor váltunk Fejér megye legismertebb popformációjává.
Külföldi fellépések sorra következtek, és a dolgok kedvezően alakultak. Mégis, a zenei pályámon úgy éreztem, hogy nem tudom teljes mértékben kifejezni magam. Ezt a hiányérzetet a zongorázás kezdte el fokozatosan pótolni.
Ezek után kifejezetten szeretném megismerni, hogyan találtál rá a bárzongorista pályára a Vörösmarty Színházban!
- 2013-ban egy színházi biztonsági őr szerepében tevékenykedtem, amikor váratlanul, szinte sorsszerűen, lehetőséget kaptam arra, hogy helyettesítsek egy zongoristát a színház kávézójában. Bár a szívem hevesen kalapált az izgalomtól, mégis úgy döntöttem, hogy belevágok. A játékom annyira lenyűgözte a szervezőket, hogy rendszeres fellépéseket ajánlottak nekem. Ez volt az a pillanat, amely új fejezetet nyitott az életemben. Hirtelen több száz fős közönség előtt játszhattam, és a színészek is elismerően szóltak hozzám. Egy alkalommal, amikor a színpadon végeztem, Keller János odalépett hozzám, és így szólt:
Ez a mondat örökre velem marad, és azóta is inspirálóan hat rám!
