A reálkeresetek és a termelékenység összefonódása kulcsfontosságú tényező a gazdasági fejlődés és a munkavállalók életminősége szempontjából. A reálkeresetek az inflációval korrigált jövedelmeket tükrözik, míg a termelékenység a munkaerő hatékonyságát mér
Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a [email protected] címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
A 2025-ös költségvetési törvény parlamenti vitája során Varga Mihály miniszter úr expozéjában hangsúlyozta, hogy az elmúlt másfél évtized gazdasági teljesítménye figyelemre méltó, hiszen a reál GDP 40 százalékkal nőtt. Ezt a megállapítást a hivatalos statisztikák is megerősítik: 2010-hez viszonyítva 2023-ra a GDP volumenindexe 1,39-et mutat. Ha ehhez az idei évre tervezett 0,8 százalékos növekedést is hozzászámítjuk, akkor pontosan 40 százalékos növekedést kapunk, ami a gazdaság fejlődésének megerősítését jelzi.
A pénzügyminiszter úr beszédében a figyelemre méltó eredmények között kiemelte a foglalkoztatás bővülését is. 2010-ben még 3 millió 926 ezer ember dolgozott, míg 2023-ra ez a szám már 4 millió 765 ezerre emelkedett. Bár az idei évben kis mértékben csökkent a foglalkoztatottak száma, így is megközelíti a 4 millió 700 ezer főt. Ez összességében 20%-os növekedést jelent a foglalkoztatás terén.
Mindkét említett makromutató rendkívül kedvező képet fest a magyar gazdaság közel másfél évtizedes teljesítményéről. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy ez az optimista látkép csak akkor érvényes, ha külön-külön vizsgáljuk őket. Ha viszont a két mutatót együttesen elemezzük, akkor...
Természetesen! Íme egy egyedi változat: "Elkerülhetetlenül felvetődik a kérdés, hogyan változott a munkatermelékenység a 2010 utáni években."
Elosztva a GDP-volumenindexét a foglalkoztatás növekedési indexével, azt kapjuk, hogy a munkatermelékenysége mindössze 17 százalékkal növekedett az elmúlt 14 esztendőben. Ezt erősíti egyébként a KSH hivatalos számítása is, amely szerint 2010-ben (kerekítve) 7 millió forint, 2022-ben pedig 8 millió forint volt az egy foglalkoztatottra jutó GDP (2010-es árakon). A két érték hányadosa 1,148, tehát 14,8 százalékos termelékenység növekedés valósult meg.
A 2010-2024 közötti időszakban elért 17 százalékos termelékenység-növekedés évente átlagosan 1,15 százalékos fejlődést tükröz. Ez a szám azonban nem igazán kiemelkedő, ha nemzetközi szinten vizsgáljuk. Például a balti államok vagy Románia sokkal figyelemre méltóbb, 3-4 százalékos éves növekedést produkáltak ugyanezen időszak alatt. Az Eurostat statisztikái szerint 2010-ben a magyar termelékenység a 74,3 százalékát tette ki az EU átlagának, míg 2023-ra ez az arány csökkent 73,3 százalékra. Ezzel szemben Románia a 54,4 százalékos szintről 84,2 százalékra, Lettország 59,4 százalékról 72,7 százalékra, míg Lengyelország 69,8 százalékról 82,7 százalékra emelte termelékenységét az említett időszakban.
Az alacsony hazai termelékenységnövekedés azért állt elő, mert a gazdaságpolitika rendre az extenzív növekedési politika mellett köteleződtek el. Ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a növekedés forrása a többletmunka és pótlólagos tőke bevonása lett. Alacsony hozzáadott értékű termelés vált jellemzővé, építőipari és összeszerelő termelés, amely arra ugyan alkalmas volt, hogy felszívja a munkaerő tartalékokat, de arra már nem, hogy hatékony foglalkoztatást biztosítson. A gazdaságpolitika tudatosan választotta ezt az extenzív növekedési modellt, még csak esélyt sem adva az intenzív modellre való áttérésre, mert annak feltételeit, a korszerű magas színvonalú oktatást és szakképzést, valamint az egyetemi és tudományos kutatói autonómiát nem teremtette meg, ellenkezőleg azokat minden eszközzel gátolta. Ezért tehát jelentős változás, vagy áttörés nem várható a közeljövőben a termelékenység területén.
A költségvetési vitához kapcsolódó történetünknek van egy érdekes folytatása. 2010-ben a bruttó átlagkereset 202 525 forint volt, míg 2023-ra ez az összeg már 571 182 forintra nőtt, és a várakozások szerint 2024 szeptemberére elérheti a 627 400 forintot. Ez azt jelenti, hogy a nominális keresetek háromszorosára emelkedtek, még akkor is, ha figyelembe vesszük a 84,5 százalékos fogyasztói áremelkedést az egész időszak alatt. Ennek következtében a reálkeresetek több mint 60%-kal nőttek. Természetesen ez az adat csak a nagy átlagot tükrözi, és kizárólag az öt főnél többet foglalkoztató cégeknél dolgozókra vonatkozik. Mindazonáltal nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az elmúlt 14 évben jelentős reálkereset növekedés tapasztalható.
A helyzet az, hogy ha ezt a kérdést az alacsony, mindössze 17 százalékos termelékenységnövekedéssel összevetjük, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy jóval több jövedelem áramlott ki, mint amennyivel a felhasználható terméktömeg gyarapodott. A közgazdaságtan egyik alapkérdése, hogy versenypiaci környezetben a reálkeresetek emelkedésének összhangban kell lennie a termelékenység növekedésével. Ezt a megállapítást persze nem szükséges feltétel nélkül elfogadni – hiszen messze vagyunk a versenypiaci feltételektől –, de annyi bizonyos, hogy a két növekedési mutató nem válhat el egymástól drasztikusan. Végső soron csupán azt tudjuk fogyasztani, amit megtermeltünk.
A csatolt 1. ábra szemlélteti, hogyan változott a reálkeresetek és a termelékenység indexe 1998 és 2023 között, évről évre.
1. ábra: A reálkeresetek és a termelékenység változása 1998 és 2023 között
Az ábra világosan szemlélteti, hogy az elmúlt évek többségében a reálkeresetek növekedése felülmúlta a termelékenység ütemét. Ezt a jelenséget különösen 2011 után lehetett észlelni, amikor tartós és jelentős eltérés alakult ki a két mutató között. Azonban 2021 után ez a tendencia már nem volt fenntartható, és 2023-ra a reálkeresetek dinamikája is számottevően csökkent. A kormány hivatalos álláspontja szerint ennek hátterében a Covid-járvány és a háború okozta válságok állnak. Kétségtelen, hogy ezek a tényezők is hozzájárulhattak a visszaeséshez, de nem lehet mindent kizárólag erre visszavezetni. A 2014 és 2019 közötti időszakot - amelyet a kormányzati retorikában gyakran aranykorként emlegetnek - a reálkeresetek jelentős és tartós növekedése jellemezte, amely feszültségeket generált a gazdaságban, hiszen a termelékenység növekedése nem tartott lépést ezzel. A kormányzati intézkedések, melyek a feszültség csökkentésére irányultak, szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a két mutató közötti eltérés csökkenjen.
S ezen a ponton megkerülhetetlenül felmerül az a kérdés, hogy
Hogyan lehetséges, hogy a termelékenység és a reálkeresetek növekedése ilyen hosszú időn keresztül ennyire eltérjen egymástól? Milyen tényezők játszottak közre abban, hogy a gazdasági teljesítmény folyamatosan növekedett, míg a dolgozói jövedelmek nem követték ezt a tendenciát?
Számos tényező hozzájárult ehhez a jelenséghez. Először is, az aranykornak nevezett időszak alatt jelentős EU-s támogatások érkeztek Magyarországra, amelyek elegendő anyagi forrást biztosítottak a jövedelmekhez képest elmaradó termelés finanszírozásához. Másodsorban, a reálkeresetek növekedése makroszinten nem is olyan számottevő, mint ahogy a hivatalos statisztikák sugallják. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az átlagkereseteket a közelmúltig csupán az öt főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalkozások adatai alapján számította, ezzel figyelmen kívül hagyva a kisvállalkozásokat, ahol a bérek általában alacsonyabbak. Így tehát a makroszintű finanszírozási különbség is kisebb, mint amit a 60 százalékos reálkereset- és a 17 százalékos termelékenységnövekedés alapján várnánk.
A bérvita egy olyan összetett és sokszor érzékeny téma, amely a munkavállalók és a munkaadók közötti kapcsolatok alapját képezi. A bérkérdések nem csupán a javadalmazásról szólnak, hanem a munkavégzés értékéről, a teljesítmények elismeréséről és a munkahelyi elégedettségről is. A bérviták során gyakran feszültségek alakulnak ki, hiszen a dolgozók a megélhetésüket, míg a munkáltatók a vállalat fenntarthatóságát próbálják biztosítani. Fontos, hogy a felek nyílt párbeszédet folytassanak, és a problémákat konstruktívan közelítsék meg. A megfelelő kommunikáció és a közös célok keresése segíthet abban, hogy a bérvita ne csak konfliktusforrás legyen, hanem lehetőség a fejlődésre és a jobb munkakörnyezet kialakítására. Az ilyen viták során érdemes figyelembe venni a piaci viszonyokat, a szakmai tapasztalatot, és a munkavállalói igényeket is. A közös megoldások keresése, a kompromisszumok kötése, valamint a kölcsönös tisztelet és megértés kulcsfontosságúak ahhoz, hogy a bérvita eredményes legyen, és minden érintett számára előnyös megállapodások születhessenek.
A keresetek alakulása az utóbbi évek során számos közgazdász érdeklődését felkeltette. Sokan rámutattak arra, hogy a bérnövekedésről szóló különböző statisztikák markánsan eltérnek egymástól. Dedák István a Portfolio oldalán elemezte ezt a jelenséget, és megerősítette, hogy az általa korábban tett megállapításokkal összhangban a feszültség továbbra is jelen van. A Központi Statisztikai Hivatal szakértői szintén foglalkoztak ezzel a kérdéssel, és megállapították, hogy az IMS által mért bértömeg-emelkedés lényegesen gyorsabb, mint amit az NSZ mutat, amely próbálja kiszűrni a fehéredés hatásait. A témával kapcsolatos további elemzéseket más közgazdászok is közreadtak, mint például Nobilis Benedek és Oblath Gábor, míg Eppich Győző szintén hozzájárult a diskurzushoz.
A különbségek mégis jelentős mértékben megmutatkoznak, és nem elhanyagolhatóak. A kérdés továbbra is fennáll: az EU-s támogatások mellett milyen egyéb tényezők befolyásolják a makroszintű hasonlóságok érvényesülését? Három további tényező is figyelembe vehető. Az egyik, hogy a bérek a profitok rovására emelkedtek, ami azt jelenti, hogy az utóbbi másfél évtizedben jelentős jövedelem-újraelosztás zajlott le. A makroszámok (Integrált Nemzeti Számlák) azonban nem tükrözik ezt a változást. Míg 2010-ben a profitok (működési eredmény) a GDP 32,5%-át, addig a bérek (munkavállalói jövedelmek) 43,8%-át képviselték, addig 2023-ra a profitok aránya 36,5%-ra emelkedett, míg a béreké 40,9%-ra csökkent. Ez azt jelenti, hogy a GDP-tortából egyre kisebb szelet jut a munkavállalóknak, sőt, a tendencia nem változik, még akkor sem, ha a vegyes jövedelmeket a munkavállalói jövedelmekhez soroljuk.
A szöveg egyedi átfogalmazása: Zárásként érdemes kitérni a finanszírozási tényezők között az államadósságra is. A csatolt 2. ábrán látható az államadósság növekedési indexe, valamint a reálkeresetek és a termelékenység növekedési indexének eltérése (termelékenységi rés) 2010 és 2023 között. Ez az eltérés rávilágít arra, hogy a keresetek bővülése milyen mértékben lépte túl a reálgazdaság adta kereteket. Az ábrából egyértelműen megfigyelhető, hogy a két adatsor viszonylag szorosan összhangban van egymással, ami arra utal, hogy a jövedelemtöbblet kihatással van az adósság növekedésére. Két jelentősebb eltérés figyelhető meg a trendtől: az egyik a 2010-es év, amikor a világválság következtében nőtt a hitelfelvétel, míg a másik a 2020-as év, amikor a Covid-járvány következményei miatt gyorsult fel az államadósság emelkedése.
2. ábra: Az államadósság növekedése és a termelékenységi rés alakulása 2010 és 2023 között
A gazdaságpolitika, különösen 2010 táján, ígéretekkel árasztotta el a közvéleményt, miszerint a magyar állam nem kíván hiteleket felvenni a fogyasztás finanszírozására. Azonban a tények más képet festenek: ismételten beleestünk a korábbi kormányok, mint Kádár, Medgyessy és Gyurcsány, által elkövetett hibák csapdájába. A rövid távú népszerűség megőrzése érdekében sajnos feláldoztuk az ország hosszú távú érdekeit.
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem kifogásolom a kormányok azon törekvését, hogy több pénzt juttassanak az embereknek, vagy hogy magasabb jövedelmeket garantáljanak a munkavállalóknak. Az igazi probléma abban rejlik, hogy a reálgazdaság megfelelő feltételeit nem alakítják ki ehhez. A munkavállalók nem tehetnek arról, hogy egy olyan gazdasági környezetben dolgoznak, amely csupán alacsony termelékenységet képes nyújtani, és olyan termelési folyamatokban vesznek részt, amelyek csak minimális hozzáadott értéket generálnak. Ezáltal pedig elzárják a lehetőséget a valódi, dinamikus béremelések előtt, amelyeknek a fedezetét ők maguk képesek lennének megteremteni.
