Nyugdíjasoknak szóló hitelprogram: a gondtalan időskorért!
A kiszolgáltatott idős emberek támogatásához elengedhetetlen, hogy a méltánytalan megszorításokat visszavonják, és egy új, kifejezetten az ő szükségleteikre fókuszáló intézményt alakítsanak ki. A nyugdíjasok számára jövő évre tervezett tizenharmadik havi juttatás szigorítása nemcsak igazságtalan, hanem kicsinyes és érzéketlen lépés is -- hangsúlyozza a szervezet.
Ismét a nyugdíjasok sorsa került a kormány célkeresztjébe, hiszen a jövő januárban elhunyt idősek után már nem lesz kifizetve a tizenharmadik havi juttatás. A kormány reakciója érzéketlenségről árulkodik, amikor a januárban távozó, átlagosan 8.500 idős honfitársunk hozzátartozóinak gyászát tovább súlyosbítja azzal, hogy megvonja tőlük az átlagosan 234 ezer forint értékű támogatást.
A döntés negatív hatását az is tetézi, hogy a 27 százalékos ÁFA miatt is, folyamatosan nőnek a temetési költségek. A döntéshozó kicsinyes, mivel ezzel a lépésével alig 2 milliárd forintot takarít meg, a rendelkezésre álló 487 milliárd forintos keretből, ami az előirányzat kevesebb mint fél százaléka.
Az Országos Nyugdíjas Parlament a fenti nemtetszésén túl javasolja, hogy a most bevezetett "munkáshitel" intézményéhez hasonló döntés szülessen "nyugdíjashitel" konstrukcióra: 65 év felett, egy havi átlagnyugdíj mértékéig, 10 éves futamidőre, 0 százalékos kamattal, állami kezességvállalással, stb.