Lajka története nem csupán szomorú; számos más állat is megjárta az űr sötét és ismeretlen világát. Kutyák, egy kóbor macska és még csimpánzok is megélték a saját drámájukat az űrutazás során, mindannyian egy-egy különös sors részeseiként. Az ő történetei

Lajka története sokak számára ismert: ez a kóbor kutya, aki az űr felfedezésének egyik hőseként vált legendássá, végül a végtelen űrben találta halálát. De ő nem volt az egyetlen áldozat, akinek sorsa a tudományos előrelépés oltárán pecsételődött meg. Sok más állat is szenvedett, hogy az emberiség végre elérje a csillagok titokzatos világát.

Az első élőlények, akiket az űr mélységeibe küldtünk, 77 évvel ezelőtt indultak el felfedező útjukra. Ezek az apró lények nem voltak mások, mint gyümölcslegyek, akik 1947. február 20-án egy V2-es rakéta fedélzetén szelték át a légkört. A rakéta 107 kilométeres magasságig emelkedett, mielőtt ejtőernyővel biztonságosan visszatért a Földre. A NASA a 100 kilométert tekinti az űr hivatalos határának, így a gyümölcslegyeket joggal nevezhetjük az első állatoknak, akik átlépték ezt a küszöböt, és ezzel új fejezetet nyitottak az űrkutatás történetében.

A szovjet mérnökök szinte sürgetve dolgoztak a Szputnyik 2 megtervezésén, miután Nyikita Szergejevics Hruscsov miniszterelnök egy olyan űrrepülést rendelt el, amely a bolsevik forradalom 40. évfordulójára, 1957. november 7-re esett. A Szputnyik-1 által szerzett tapasztalatokra építve, és sok esetben tervrajzok nélkül, a mérnökcsapatok gyorsan elkészítettek egy űrhajót, amelyben egy nyomás alá helyezett rekesz is helyet kapott, hogy egy kutya utazhasson. A Szputnyik-1 már megírta a történelem könyveit, amikor 1957. október 4-én az első ember által készített tárgyként megkezdte földkörüli pályafutását. A várakozások szerint Lajka, a kutya, oxigénhiány következtében mindössze 15 másodperc alatt elpusztul, miután hét napot tölt el az űrben.

A szovjet kutatók nőstény kóbor kutyákat választottak ki kísérleteikhez, mivel a szukák kisebb méretűek voltak, és látszólag könnyebben nevelhetők. Végül a kiválasztott állatok napokig, sőt hetekig éltek apró, nyomás alatt álló kapszulákban. Az orvosok figyelemmel kísérték reakcióikat a légnyomás változásaira, valamint a rakétaindulás során fellépő zajokra. A csapat végül a nyugodt természetű Kudrjavkát ("Kis Göndör") választotta a Szputnyik-2 kutyaűrhajósának, míg Albina ("Fehér") tartalék kutyává vált. A nyilvánosság számára rádiós közvetítés keretében mutatták be az ugató Kudrjavkát, aki később Lajka néven vált ismertté – ez a név oroszul "Ugatót" jelent. Az orvosok mindkét kutya testébe orvosi eszközöket implantáltak egy műtéti eljárás során, hogy folyamatosan nyomon követhessék életjeleik alakulását.

Három nappal az előre tervezett indítás előtt Lajka, a bátor kis űrkutató, beszállt a szűkös utazóterébe. November 3-án, hajnali 5 óra 30 perckor az űrhajó felemelkedett a Földről. A rakéta dübörgése és a hirtelen nyomásváltozás szorongást keltett a kiskutyában: szíve a normális ütem háromszorosára gyorsult, légzése pedig négyszer olyan sűrű lett. Bár sikeresen elérte a földkörüli pályát, és körülbelül 103 perc alatt megkerülte bolygónkat, a kapszula hőpajzsának meghibásodása miatt a hőmérséklet drámai módon 90 fok fölé emelkedett, amit már nem tudott elviselni. A szovjet hatóságok napokig titkolták az igazságot, azt állítva, hogy Lajka életben van, de végül kilenc nappal később be kellett jelenteniük a kis állat tragikus halálát.

1961. január 31-én egy különleges esemény történt: Ham, a csimpánz, az első primátus lett, aki eljutott az űrbe. A kétlábú majmot 18 hónapon át tartó gondos felkészülés után választották ki, hogy részt vegyen a küldetésben, melynek célja az űrrepülés biztonságának tesztelése volt.

A csimpánz mindössze kétéves volt, amikor megkezdődött a különleges kiképzése. Ekkor tanították meg neki, hogyan irányítson egy kart, amelyet ha nem megfelelően mozgattak, áramütés sújtotta. A NASA így idézte fel ezt a nehéz időszakot:

Körülbelül ötven alkalommal aktiválta a folyamatos elkerülő kart, és mindössze két áramütést szenvedett el, ami a nem megfelelő időzítésnek volt köszönhető.

Ham repülése körülbelül 16 és fél percig tartott, végül egy hatalmas zuhanás után a vízbe csapódott. A mentőhajónak órákba telt, mire eljutott hozzá, ám csodával határos módon az állat túlélt ezt a megpróbáltatást. A jelentések szerint, amikor végre szabadon engedték, a majom arcán egy széles mosoly jelent meg, ám valójában ez a rendkívüli félelem és szorongás kifejezése volt.

A majom története itt nem állt meg: habár sikeresen megúszta az évtizedes orvosbiológiai kísérleteket, hosszú időn át magányosan tengette napjait. 17 évig élt egyedül egy állatkert zártságában, majd végre új otthonra lelt, más csimpánzok társaságában. Élete végül 1983. január 18-án, 26 éves korában ért véget.

Félicette kalandja 1961-ben vette kezdetét, amikor Franciaország elhatározta, hogy saját űrprogramot indít. A különlegesség az volt, hogy a kutyák és majmok helyett macskákra esett a választásuk. A kutatók tizennégy nőstény macskát szűrtek ki erre a nem mindennapi feladatra, és hogy elkerüljék a tudósok érzelmi kötődését az állatokhoz, a cicák édes neveik helyett csupán számokat kaptak, így a tudományos experimentálás során még inkább távol maradtak az érzelmektől.

A bezártságra adott reakciók vizsgálatának céljából hosszú időre kis méretű konténerekbe helyezték az alanyokat. A centrifugális erők hatását szimulálva centrifugában forgatták őket. E folyamat során hat macska került kiválasztásra a további tesztelésre, közöttük egy különleges fekete-fehér egyed, akit ekkor még csak C341-es jelöléssel illettek.

1963. október 18-án, reggel 8 óra után nem sokkal, egy különleges esemény zajlott az algériai Szahara közepén: a Veronique rakéta felemelkedett az égre, fedélzetén egy macskával. Ez a macska, aki a világűrbe repült, egyedülálló kalandot élt át, mivel a rakéta elérte a 157 kilométeres magasságot, és körülbelül öt percet töltött az űr végtelenjében. A sikeres visszatérést követően a francia sajtó elkezdte keresni a megfelelő nevet a hősnőnek, és végül Félix néven emlegették, ám nőstény lévén a név Félicette-re változott. Sajnos a története nem ért véget boldogan: két hónappal a visszatérés után az állatot elaltatták, hogy a tudósok boncolással tanulmányozhassák az űrutazás hatásait. A későbbi vizsgálatok során azonban kiderült, hogy a boncolás nem hozott semmilyen hasznos információt a tudomány számára. Félicette emléke mégis él tovább, mint az első macska, aki felfedezte a világűrt.

Több macska soha nem repült az űrbe, és Franciaország soha nem indított saját űrhajósokat.

1966 februárjában a szovjet űrprogram egy merész lépést tett, amikor elindította Veterokot és Ugolyokot, a két kutyát, akik a Van Allen sugárzási övezeten való átkelésre készültek. A Veterok név jelentése "Kis Szellő", míg Ugolyok "Borsó" vagy "Kis Széndarab" értelemben használatos. Az expedíció célja az volt, hogy feltérképezzék az űrutazás hosszú távú hatásait, valamint a sugárzás esetleges káros következményeit. Az állatok 21 napig tartózkodtak az űrben, ami a mai napig példátlan rekordnak számít. Visszatérésükkor azonban súlyos dehidratáltsággal és jelentős súlycsökkenéssel küzdöttek. Veterok és Ugolyok keringési problémákat, izomsorvadást és koordinációs zavarokat mutattak; a rehabilitációjuk egy hónapot vett igénybe. Feltételezhető, hogy mozgásuk korlátozottsága nagymértékben hozzájárult ezekhez a tünetekhez, ami már korai figyelmeztető jel volt arra, hogy a hosszan tartó űrutazás súlyos egészségügyi következményekkel járhat.