"Fontos, hogy mindannyian tisztában legyünk azzal a történelmi háttérrel, amelyben élünk. Ha a múltban fájdalmas események zajlottak itt, elengedhetetlen, hogy ismerjük őket és tanuljunk belőlük."

Adam LeBor volt budapesti tudósító most megjelent könyvében a második világháborús Budapest elevenedik meg a megszállás és ellenállás színes figuráinak tükrében.

Nemrég a londoni magyar nagykövetség rendezte meg Adam LeBor „The Last Days of Budapest” (Budapest végnapjai) című könyvének bemutatóját. A történelem e rendkívül izgalmas időszakát alaposan ismerő Kumin Ferenc nagykövet vezette a beszélgetést a szerzővel. Ezt követően, már Budapesten, egy külön interjú keretében Zoomon osztotta meg gondolatait lapunkkal.

Hogyan és miért hozta meg a döntést egy 500 oldalas vállalkozás megírására a második világháború végkifejletéről? Az írás folyamata mögött nem csupán a történelmi események iránti érdeklődés áll, hanem egy mélyebb vágy is, hogy megértsük a múlt tanulságait és hatásait a jelenre. A háború vége nem csupán egy korszak lezárását jelentette, hanem számos emberi sors, társadalmi dinamika és politikai átrendeződés kezdetét is. Az 500 oldalnyi anyag megírása egyfajta küldetésként is felfogható, amely célja, hogy a történelmi eseményeket új perspektívából vizsgálja meg, és feltárja azokat a komplex összefüggéseket, amelyek a háború befejezéséhez vezettek. Ezen keresztül szeretnék emléket állítani azoknak, akik éltek ezekben az időkben, és bemutatni, hogy a történelem hogyan formálta a világunkat. A részletes kutatás, az interjúk és a dokumentumok tanulmányozása révén a célom, hogy egy hiteles és gazdag narratívát alkossak, amely nemcsak informál, hanem elgondolkodtat is a múlt és a jövő kapcsolatáról.

A hosszú távú gyökereim a 90-es évek elejére nyúlnak vissza, amikor körülbelül 25 évig külföldi tudósítóként tevékenykedtem Budapesten. Ez az időszak mélyen formálta a történelmi tudatosságomat, hiszen Magyarország múltja mindig is a vállamon nehezedett. Emlékszem, amikor 1991-ben megérkeztem, a második világháború nyomai még élénken jelen voltak: sok épületet repesznyomok és golyó ütötte lyukak ékesítettek. Ekkor írói pályafutásom kezdetén úgy döntöttem, alaposan utánajárok Budapest második világháborús történetének. Számos történelmi és szépirodalmi művet, naplót és egyéb írásokat tanulmányoztam az ostromról és a magyar zsidóság tragikus sorsáról, ám úgy éreztem, hogy senki sem próbálta meg igazán összefoglalni a másfél milliós város teljes történetét. Én pedig elhatároztam, hogy összeszőm a különböző szálakat. Személyesen is érintett voltam ebben a történetben, hiszen néhai apósom, Ligeti (akkor még Lichtenstein Róbert) 14 éves gyerekként csoda folytán menekült meg a nyilaskeresztesek elől.

Úgy vélem, hogy az Egyesült Királyságban továbbra is élénk érdeklődés mutatkozik a háborús és holokauszttémák iránt. Az emberek gyakran keresnek módokat, hogy megértsék a múlt tanulságait, és a történelem ezen sötét fejezetei folyamatosan inspirálják a diskurzusokat, filmeket, könyveket és egyéb művészeti alkotásokat. Az ilyen témák nem csupán a történelem iránti kíváncsiságot elégítik ki, hanem fontos szerepet játszanak a társadalmi emlékezet fenntartásában is.

A téma mélysége és az idősebb generációk emlékezete valóban lenyűgöző. A holokausztról való megemlékezés nem csupán egy ceremónia, hanem a történelem fájó és tanulságos része, amely máig élénken él a kollektív tudatban. Ezt bizonyítja, hogy januárban III. Károly, a brit királyi család tagjaként, elsőként tisztelte meg az Auschwitz felszabadításának évfordulóját egy megemlékezés keretein belül. Személyes tapasztalatom szerint az ilyen események során rengeteget tanul az ember. Például meglepődtem, amikor megtudtam, hogy az Egyesült Királyság, bár más szövetségi keretek között működött, egészen 1941 áprilisáig fenntartotta nagykövetségét Budapesten, még a németek jugoszláviai inváziója előtt is. A könyv, amely a témával foglalkozik, rendkívüli érdeklődést váltott ki, hiszen számos elismerő kritika született róla, és a The Times „a hét legjobb könyve” címet is adta neki. Jelenleg keressük azt a magyar kiadót, aki vállalja e fontos mű megjelentetését, hogy a hazai olvasók is hozzáférhessenek ehhez a figyelemre méltó anyaghoz.

Lehetett ennek köze ahhoz, hogy a magyar uralkodó elitben létezett egy nyugatbarát, sőt kifejezetten anglofíl vonulat? Hogyan botlott bele ebbe a furcsa körbe, az Odeschalchikba, Andrássykba, Pallaviciniakba?

Igen, és amikor a levéltárakban nézegetni kezdtem iratokat, találtam egy hihetetlen történetet herceg Odescalchi Károlyné, született Andrássy Kláráról, aki privilegizált helyzete, a legismertebb arisztokrata dinasztiákhoz tartozása mellett is erős szociális felelősségérzettel bírt. Bátorsága, sőt kalandvágya révén lényegében brit ügynökké vált. Káprázatos otthona, az Andrássy Palota a németekkel szembeni ellenállás központjává vált. A lengyel ellenállással összefogva több tízezer katonát és polgári menekültet, köztük sok zsidót mentett meg. Sok arisztokrata volt nagyon aktív a háborúban, egészen a németek megszállásáig, amikor többen letartóztatásba, sőt, lágerekbe kerültek. Magyar történészek foglalkoztak vele, de története majdnem teljesen ismeretlen az Egyesült Királyságban.

A könyv alapját a Special Operations Executive (SOE) Magyarországról szóló dokumentumai képezik. Ez a titkos szolgálat kulcsszerepet játszott a háborús évek alatt Budapesten, hiszen feladatai közé tartozott a brit kormány által irányított ellenállási mozgalmak támogatása, valamint a náci rezsim elleni hírszerzési és kémkedési tevékenységek koordinálása. A SOE operatív akciói közvetlenül hozzájárultak a magyar ellenállás megerősödéséhez és a háborús helyzet alakulásához, miközben számos merész küldetést hajtottak végre, amelyek célja a megszálló erők gyengítése volt.

A SOE-t a brit kormány hozta létre, hogy ellenállást szervezzenek a vonalak mögött. Az SOE-t általában a Franciaországba ejtőernyővel érkező ügynökökkel azonosítjuk, de tevékenykedett a budapesti brit nagykövetségen is. Egy Basil Davidson nevű ember, korábban újságíró, később történész vezetésével leginkább a propagandát próbálták megváltoztatni, befolyásolni az embereket, hogy megnyerjék a rokonszenvüket a szövetségesek iránt.

Érzékelhető a különbség a zsidóüldözésekkel és deportálásokkal kapcsolatos felelősség megítélésében Magyarországon az elmúlt 34 év során? A könyvben bőven szó esik a házmesterekről, a szomszédokról és más hétköznapi emberekről, akik nélkül, Adolf Eichmann elvetemültsége mellett, lehet, hogy soha nem valósulhatott volna meg 600 ezer zsidó és más áldozat megsemmisítése.

Valóban, a nézőpontok jelentős változáson mentek keresztül. Amikor a 90-es évek elején megérkeztem, a közgondolkodás alapja az volt, hogy minden felelősség a nácik vállát nyomta. Ma viszont a kormány nyíltan elismeri, hogy a magyar állam nemcsak hogy elmulasztotta a kötelességét, hanem cserbenhagyta a zsidó közösséget is. Munkám alaposan feltárja, milyen aktív szerepet játszott a magyar állam a deportálások lebonyolításában. Az is figyelemre méltó, hogy a követség helyet biztosított a könyvbemutatónak, ami jól mutatja, mennyire nyitott a kormány a nyílt diskurzusra az 1944-es eseményekkel kapcsolatban.

Könyvében a szerző alaposan és részletesen foglalkozik Horthy Miklós kormányzó szerepével, egy sokszínű és árnyalt portrét festve róla. Ez a megközelítés lehetőséget ad arra, hogy a történelmi kontextust figyelembe véve értékeljük tevékenységét, és ne csupán a mai nosztalgikus érzések alapján ítéljük meg. A Horthy-korszak pozitívumai közé sorolhatók a következők: 1. **Stabilitás és rend**: Horthy kormányzósága alatt Magyarország viszonylag stabil politikai és társadalmi környezetet élvezett, ami a dualizmus utáni zűrzavaros időszak után számos polgárt megnyugtatott. 2. **Gazdasági fejlődés**: Az 1920-as években gazdasági fellendülés indult el, melynek részeként infrastrukturális fejlesztések és iparosítás valósult meg, ami hozzájárult a munkahelyek teremtéséhez. 3. **Nemzeti identitás erősítése**: Horthy kormányzósága alatt a nemzeti identitás hangsúlyozása egy fontos cél volt, amely segített a nemzet egységének megőrzésében a trianoni békeszerződés következményeivel szemben. 4. **Kulturális élet fellendítése**: Az időszakban számos kulturális kezdeményezés indult, amelyek hozzájárultak a magyar kultúra és művészetek fejlődéséhez, így többek között a színház, zene és irodalom terén is. 5. **Oktatási reformok**: A korszakban számos oktatási reformot vezettek be, amelyek célja a fiatalok képzése és a tudományos élet fellendítése volt, elősegítve a társadalom fejlődését. Ezek a tényezők segítenek abban, hogy Horthy Miklós kormányzói időszakát ne csupán a negatívumok tükrében vizsgáljuk, hanem a komplexitás figyelembevételével közelítsünk a történelmi valósághoz.

El kell ismerni, hogy 1920 és 1944 között Magyarország egységes, működő állam volt. Összehasonlításban 1942-re Csehszlovákia, Lengyelország, Jugoszlávia nem létezett. Horthy volt az a vezető, aki egyben tartotta az államot. És a német megszállásig a magyar zsidók nagy része biztonságban volt. Persze én brit vagyok, így nehéz megmondanom, mi zajlik mások fejében, de ez az érv, amit hallani lehet. A védelmezői azt is mondják, hogy megmentette a budapesti zsidókat, ami igaz, megállította a deportálásokat. Persze ott van mindjárt az ellenérv, hogy ha hatalma lehetővé tette a budapesti zsidók megmentését, miért nem állította meg a vidéki zsidók elhurcolását?

A könyvbemutatón a szerző kifejtette, hogy "kötelessége volt megosztani a történetet". Az olvasmány nem éppen a legkönnyebben emészthetőek közé tartozik, tele van sokkoló részletekkel, amelyekben a nyilaskeresztesek borzalmas vérengzéseit gyorsan követik a felszabadító szovjet katonák által elkövetett erőszakos cselekmények és fosztogatások. Felmerül a kérdés: vajon nem lett volna lehetőség arra, hogy ezekből a kegyetlen pillanatokból kevesebb kerüljön a könyv lapjaira?

Mindenkinek ismernie kell annak az országnak a történelmét, amelyben él, és ha ezek a szörnyű dolgok itt történtek, tudniuk kell róluk.

Mindezek fényében igazán felemelő érzés felfedezni a magyar zsidók bátor megmentőit, nem csupán a legismertebb alakok, mint Raoul Wallenberg, Carl Lutz vagy Angelo Rotta, hanem azok is, akik talán kevesebb figyelmet kaptak, mint például az olasz Giorgio Perlasc. Olyan érzésem van, mintha a legnagyobb tisztelettel írna egy keresztény doktornőről, Mádi Máriáról, akinek a tettei mély hatással voltak a körülötte élőkre.

Valóban, ő egyszerű, de rendkívüli ember volt, semmilyen védettséget nem élvezett, mégis befogadott egy zsidó szomszédot és annak unokaöccsét, egy gyereket. Nagy kockázatot vállalva heteken át etette őket, akkor is, amikor már szinte nem volt mivel. Azért tudunk róla, mert kitűnő angolsággal naplót vezetett, hogy ez Amerikában élő lánya számára is érthető legyen. Ez a hétköznapi, nagyon intelligens ember nem restellte bevallani, hogy néha nagyon idegesíti a gyerek hangoskodása. Bár nem volt antiszemita, bejegyzéseiben jó néhány sztereotípia fordul elő zsidó emberekről. Akik miatt mégis kész volt feláldozni az életét.

A következő projekted Budapesthez vagy a második világháborúhoz fog kapcsolódni?

Bizonyos fokig igen, mert lenyűgöz a kapcsolat a háborús idők Budapestje és Isztambul között, ahol a következő könyvem játszódik. Egyik szereplője egy Grósz Andor nevű férfi lesz, akit Budapest csempészkirályának neveztek és ingázott a két város között. Egy időben egyszerre dolgozott a magyar, a cionista, a német és az amerikai titkos­szolgálatnak. Ez nem semmi, ugye? Megér egy regényt.

Adam LeBor legújabb művében, "Budapest utolsó napjai: Kémek, nácik, megmentők és ellenállók" címmel, a második világháború utolsó időszakának drámai eseményeit tárja elénk. A könyv a főváros sötét és viharos napjait idézi meg, ahol a hírszerzés, a náci megszállás, a bátor ellenállás és az emberi mentőakciók szövik át a történetet. LeBor a részletek gazdag tárházával, valamint a különböző szereplők bátorságának és árulásának bemutatásával egy olyan képet fest, amely nemcsak a budapesti eseményekről, hanem az emberi lélek mélységeiről is vall. A Head of Zeus kiadásában megjelenő kötet 2024-ben érkezik, és ígéretesen egy új perspektívát kínál a történelem e sötét fejezetéről.

Adam LeBor, a tapasztalt külföldi tudósító, 1961-ben látta meg a napvilágot Londonban. 1991 óta hosszabb időt töltött el Budapest szívében, de pályafutása során több más országban is, például a volt Jugoszláviában, végzett tudósítói munkát. A szerző eddig tizenhét regényt és tényirodalmi művet publikált. Jelenleg a budapesti Danube Institute kutatási igazgatóhelyetteseként tevékenykedik, emellett számos brit lap szerkesztési tanácsadójaként is aktívan részt vesz a szakmai életben.