A mentőöv mint a nyomásgyakorlás innovatív eszköze.
A világ drámai átalakuláson ment keresztül az utóbbi években, és ez a transzatlanti kapcsolatok dinamikájára is kihatott. A Trump-adminisztráció idején a várakozások gyökeres átalakulásról szóltak, de Biden elnöksége alatt úgy tűnt, hogy a hagyományos amerikai-európai kapcsolatokhoz való visszatérés valósulhat meg. Azonban senki sem számított arra, hogy az Egyesült Államok fokozatosan háttérbe szorítja európai szövetségeseit. E változó kapcsolatrendszert jól tükrözi az LNG export növekvő szerepe a transzatlanti viszonyokban, amely új kihívásokat és lehetőségeket teremtett a két fél között.
2022-ben, miután Oroszország támadást indított Ukrajna ellen, és az Északi Áramlat 1 és 2 rejtélyes körülmények között felrobbant, Európa sürgős intézkedéseket volt kénytelen hozni a gázellátás fenntartása érdekében. Ekkor lépett a színre az Egyesült Államok, amely a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjának átcsoportosításával próbálta megmenteni az európai energiaellátást. Joe Biden elnök bejelentette, hogy legalább 15 milliárd köbméterrel több gázt szállítanak Európába, mint ahogyan azt korábban terveztek, ezzel jelentősen csökkentve a kontinens gázellátási krízisét. Ez a gyors és határozott lépés nem csupán kereskedelmi, hanem politikai üzenetet is hordozott, amely a transzatlanti szolidaritás szimbólumaként mélyen beivódott az európai vezetők tudatába.
Donald J. Trump, az Egyesült Államok elnöke, 2020. január 21-én, kedden találkozik Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökével a Világgazdasági Fórum 50. jubileumi rendezvényén. A svájci Davosban, a kongresszusi központban zajló esemény során a két vezető fontos globális ügyekről folytat megbeszéléseket. (Hivatalos fehér házi fotó: Shealah Craighead)
Három év elteltével egy teljesen új helyzet bontakozik ki előttünk. Az április elején Donald Trump elnök által bejelentett 10%-os alapvám, valamint a további "kölcsönös" vámok súlyosan érintik az Európai Unióból származó termékeket is. Az Unió válaszként összeállított egy listát amerikai termékekről, amelyekre 25%-os megtorló vámot terveznek bevezetni, de emellett továbbra is fenntartják februári javaslatukat a kölcsönös 0%-os vám bevezetésére. Trump azonban ezt nem tartja kedvező ajánlatnak. Ehelyett egy merész követelést fogalmazott meg: az EU-nak 350 milliárd dollár értékben kellene amerikai olaj- és gáztermékeket vásárolnia ahhoz, hogy a magasabb kölcsönös vámok ne lépjenek életbe (ez az EU számára 20%-os vámtételt jelentene). Ez az összeg körülbelül tizenhétszerese annak, amit tavaly az Egyesült Államok exportált Európába LNG formájában, így a végrehajtása több szempontból is nehezen kivitelezhető.
A WTO általános vám- és kereskedelmi egyezményei világosan megtiltják, hogy egy tagállam bizonyos áruk vásárlásától tegye függővé más kereskedelmi feltételek enyhítését, illetve hogy a vámkedvezmények ne legyenek egyenlően érvényesek minden országra. Ennek ellenére ez aligha gyakorolna jelentős hatást, mivel a WTO Fellebbezési Testülete már az első Trump-adminisztráció óta gyakorlatilag működésképtelenné vált.
Másrészt a 350 milliárd dolláros energiaimporttal kapcsolatos technikai kihívások is figyelemre méltóak. Az Európai Unió gázfelhasználása az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta folyamatos csökkenést mutat, 2021 és 2024 között körülbelül 23%-kal. 2024-re Európa körülbelül 51 milliárd köbméter LNG-t importált az Egyesült Államoktól, ami 18%-os csökkenést jelent a megelőző évi 62 milliárd köbméterhez képest, és mindez kevesebb mint 24 milliárd dollár értékben. Ezért a csökkenő fogyasztás és az import arányának csökkenése nem kedvez az amerikai elvárások felfuttatásának. A földgáztermelés és -szállítás kapacitásait sem lehet egyik napról a másikra bővíteni. Ha az összes jelenleg tervezett beruházás megvalósul, 2030-ra az Unió LNG importkapacitása megduplázódik a 2021-es szinthez képest, de még ez is kevés lenne a Trump-kormány által kitűzött importmennyiség befogadásához. Ráadásul a csökkenő gázfogyasztás fényében ezekre a beruházásokra is egyre kevesebb szükség lesz.
Az EU gázimportja forrás szerint, negyedévente, 2021-től 2025 első negyedévéig. Mára az Egyesült Államokból érkező LNG a második legnagyobb import forrás (Norvégia után) Oroszország a harmadik helyre csúszott.
A forrásom Bruegel.
A 350 milliárd dolláros energiaimport mint feltétel a magas vámok elkerülése érdekében, nem egy megvalósítható dolog. Akkor viszont miért áll elő egy ilyen ötlettel az amerikai elnök? Lehet, hogy ez is csak egy pillanatnyi fellángolás, vagy külső hatás eredményeként született meg az elnök fejében, mint elvileg a vámháború lépéseinek egyike is. Ezesetben valószínűleg általánosságban arra gondol, hogy a 350 milliárd dolláros külkereskedelmi deficitet, ami a két fél között fennáll az EU javára, úgy kell megszüntetni, hogy az EU gyorsan amerikai termékeket vásárol ugyanekkora értékben. Ha viszont pontosan úgy értette, ahogy mondta, az két dolgot jelenthet; nincs vele tisztában, hogy ez kivitelezhetetlen, vagy pontosan tudja hogy kivitelezhetetlen, és a későbbiekben fel fogja kínálni egy alternatív megoldás lehetőségét -- például az elektronikai termékek és autók kereskedelmére vonatkozó szigorú EU-s szabályzatok és előírások csökkentését.
Az amerikai LNG exportra támaszkodó stratégia nem pusztán gazdasági kérdés; a transzatlanti szövetség legfőbb üzenetét hordozza a külpolitikában. Amikor 2022‑ben az orosz‑ukrán háború lobbant fel, az Egyesült Államok lényegében "mentőövet" dobott Európának, és a Biden‑kormány azonnal átcsoportosította gázkészleteit a kontinensre. Ez a gesztus nemcsak az energiakészletek feltöltéséről szólt, hanem a Nyugat egységéről, arról, hogy Washington minden körülmények között számít szövetségeseire, és készen áll megvédeni közös értékeinket.
2025 tavaszán, a Trump-adminisztráció alatt az LNG-export egy új dimenziót nyert: nem csupán kereskedelmi eszközzé, hanem politikai ultimátummá is vált. A 350 milliárd dolláros vásárlási kvóta követelése nem csupán egy gazdasági feltétel, hanem egyértelmű politikai üzenet is, amely rávilágít arra, hogy az Egyesült Államok már nem csupán egy önzetlen támogató, hanem egy határozottan pozicionáló szereplő, aki aktívan érvényesíti saját érdekeit. Ez a drámai váltás jól illusztrálja, hogy a korábban jellemző "liberális internacionalista" külpolitika helyét átvette a pragmatikus, "alkupozíciókon" alapuló tranzakciós megközelítés.
Egykor az LNG‑szállítmányok az európai energiabiztonság szimbólumai voltak, most viszont az amerikai vámok elkerülésének ára. A közösségi lendület -- amikor Washington ingyenes biztonsági ölelést kínált -- mára kockázatos alkuhelyzetté alakult. Brüsszelnek rövid időn belül kell döntenie arról, hogyan kezelje ezt a kiélezett vámháborús helyzetet. Ebben a keretben az LNG‑export a külpolitika egyik metaforájává vált, azt sugallja, hogy az Egyesült Államok már nem csupán a Nyugat -- és különösen Európa -- megvédésének záloga, hanem a kereskedelmi érdekekkel formált, rugalmatlan nyomás alkalmazója.
Ez a szerepváltás egy mélyebb átalakulás része. Míg korábban a transzatlanti együttműködés alapját a közös értékek és a biztonsági kötelezettségek képezték, manapság a külpolitikai döntések egyre inkább a közvetlen gazdasági előnyökre épülnek. Az LNG-export megítélése ezért messze túlmutat a tartályhajók rakományán; egyúttal üzenetet is közvetít arról, hogy az amerikai külpolitika már nem csupán szövetségi, hanem tranzakciós jellegűvé vált. Ezt a paradigmaváltást jól illusztrálja az energiaügy, amely hajdanán az összefogás szimbóluma volt, mára viszont alkuhelyzetet teremt.
