Sajnálattal értesültünk arról, hogy elhunyt Nagy Levente, közismert nevén Mulya DJ. Az ő zenei öröksége és hatása sokak szívében él tovább.


A Mulya néven ismertté vált fiatal DJ, Nagy Levente, tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából hétfőn – értesültünk barátjától, DJ Sobektől, aki a szomorú hírt Facebook-oldalán osztotta meg.

Ma búcsút kellett intenünk legkedvesebb barátunknak, a mi house-apánknak és zenei virtuózunknak, Leventének. Az elmúlt hetek tele voltak reménnyel, bizalommal és hihetetlen támogatással, de sajnos kérdésekkel is, amelyek válaszra vártak.

Mindenki igyekezett minden tőle telhetőt beleadni.

De mostantól ő veszi át az égi dallamok irányítását. Kérjük, tiszteletben tartjátok a család magánéletét, és fejezzétek ki részvéteket egy gyertya meggyújtásával. Emlékezzetek vissza a legszebb pillanataitokra vele vagy a zenéje által nyújtott élményekre.

- írta DJ Sobek.

Nagy Levente november elején kapott sztrókot

Kórházba került, állapota pedig kritikusra fordult. A Mulya és Sobek által alapított csapat, a Complaint Kulture, elhatározta, hogy adománygyűjtést szervez a DJ megsegítésére. Rövid időn belül körülbelül 15 ezer eurót, vagyis mintegy hatmillió forintot sikerült összegyűjteniük a nemes cél érdekében.

Related posts