Ma nyolcvan esztendeje, hogy a buchenwaldi koncentrációs tábort felszabadították, méghozzá a rabok bátor és elszánt cselekedetének köszönhetően.

Egyedül a világ legszigorúbb börtönében: Hess utolsó évtizedei

1937 júliusában a náci hatalom Sachsenhausenből szállított foglyokat Weimar közelébe, a híres Goethe és Schiller szülővárosába, hogy ott új koncentrációs tábort létesítsenek. A foglyok közel 160 hektárnyi erdőt pusztítottak el, hogy helyet készítsenek egy nyolcezer fő befogadására alkalmas létesítmény számára. A tábort Hermann Pister parancsnok irányítása alatt orvosi kísérletek és kényszermunka céljaira használták. A tábor működése során közel 280 000 foglyot tartottak itt fogva, többségük kommunista, szociáldemokrata, roma, zsidó, valamint keresztény ellenzéki volt. A tábor területén mintegy 56 000 foglyot gyilkoltak meg, ám Buchenwald nem volt megsemmisítő tábor, mint például Majdanek vagy Auschwitz, és nem játszott közvetlen szerepet Hitler "végső megoldásának" végrehajtásában a zsidókérdés kapcsán.

Együtt erősebbek vagyunk - a gyengék sorsa megpecsételődött.

A tábor falain belül már jóval 1945 előtt megkezdődött az ellenállási mozgalom. Létrejött a Nemzetközi Tábori Tanács, amelyben minden nemzet képviseletet kapott: a lengyelek, a szlovákok, a németek, az oroszok, a csehek és természetesen a magyarok is. A tanács négy vezetője Hermann Brill (Német Népi Front), Werner Hilpert (Kereszténydemokraták), Ernst Thape (Szociáldemokraták) és Walter Wolf (Német Kommunista Párt) volt. Ez a szervezet nemcsak az ünnepek megszervezéséről gondoskodott, hanem a lázadásokat és szabotázsakciókat is irányította, beleértve a közeli fegyvergyárakat is. Figyelemre méltó, hogy még foglyoként is egy új, nácimentes Németország jövőjéről álmodoztak, amely az együttműködésre épülő gazdaságra alapozna. Buchenwaldban Walter Wolf megalkotta "Az ész kritikája - A nemzetiszocialista áltudományos filozófia elemzése" című munkáját, amely hozzájárult a gondolkodásmód megújításához.

A katonák vallomásai, amelyeket történészek gyűjtöttek össze, meglepő képet festenek Buchenwald felszabadításáról. Az eddig általánosan elfogadott nézettel ellentétben nem az amerikai tankok érkezése hozta el a tábor foglyainak szabadságát. Valójában a rabok már korábban megtették a szükséges lépéseket, kihasználva a nácik menekülését a szövetségesek előretörése közepette. A fogvatartottak harci csoportokat, úgynevezett Kampfgruppent alakítottak, melyek rejtett fegyverkészleteiket használták fel a felkelés kirobbantására. Lefegyverezték a német őröket, fehér zászlót tűztek ki az őrtoronyra, és védelmi gyűrűt alakítottak ki a tábor körül, hogy ezzel jelezzék az amerikai csapatoknak: ők már szabadok. „Das Lager hatte sich selbst befreit” – mondták; „a tábor önmagát szabadította fel”.

Néhány nappal a felszabadulás után

Sokan talán nem is sejtik, hogy 1943 augusztusában a Treblinka foglyai fegyveres ellenállást szerveztek. Hiába harcoltak bátor szívvel, sokukat végül megölte a náci erő, de a felkelés hatására a nácik végül kénytelenek voltak bezárni ezt a borzalmas megsemmisítő tábort, ahol körülbelül egymillió zsidó életét oltották ki. Ezt a történelmi eseményt a Monthly Review is megemlíti.

A szövetségesek hozzájárulásait senki sem vonja kétségbe, hiszen számos haláltábor felszámolása az ő érdemük. Az amerikai erők 1945 áprilisában nyitották meg Dachau kapuit, míg a szovjet Vörös Hadsereg a lengyelországi Majdaneket 1944 júliusában, majd Auschwitzot 1945 januárjában, továbbá Sachsenhausen és a Ravensbrücki női tábor felszabadítása is az ő nevükhöz fűződik, mindez 1945 áprilisában valósult meg Németország területén.

Az egykori rabok pár nappal később fából készült szobrot állítottak a tábor közelében, az antifasiszta ellenállás jelképéül. Nem a gyilkosságokra, hanem a kitartásukra és önfelszabadításukra akartak emlékezni. Ekkor fogalmazták meg a Buchenwaldi Esküt, amely hitvallásukká vált:

"Csak akkor hagyjuk abba a harcot, amikor az utolsó bűnöst elítéli a nemzetek törvényszéke. A nácizmus gyökeres, teljes megsemmisítése a jelszavunk. Egy új világ felépítése, békében és szabadságban, ez az eszményünk."

A tábor, amely a későbbi Német Demokratikus Köztársaság (NDK) területén helyezkedett el, a háborús bűnösök börtönévé változott, ahol sokan a pereikre várakoztak. Közülük néhányat, például Weimar polgármesterét, Karl Otto Kochot, akit 1941-ben a város zsidóinak letartóztatása miatt állítottak bíróság elé, kivégeztek. A nácik elleni perek lezárultával Buchenwald emlékhellyé transzformálódott. 1958-ban Otto Grotewohl, az NDK első miniszterelnöke ünnepélyesen megnyitotta a tábort a nagyközönség számára, hogy a múlt tanulmányozása révén az emberek elköteleződjenek az antifasizmus eszméje mellett.

Ugyanebben az évben látta meg a napvilágot Bruno Apitz regénye, a "Meztelenek a farkasok között", amely egy megrázó történetet mesél el: hogyan rejtettek el ellenállók egy kisfiút, és hogyan vették át az irányítást a tábor felett. A cselekmény egy valós eseményen alapul, amely Stefan Jerzy Zweig életéhez kapcsolódik, akit a foglyok bújtattak el, hogy megakadályozzák deportálását Auschwitzba. Zweig 2024-ben hunyt el Bécsben, 81 éves korában. Érdemes megemlíteni, hogy a buchenwaldi táborban szabadult Kertész Imre, aki akkoriban mindössze tizenöt éves volt, valamint Elie Wiesel is, aki szintén író lett, és a békedíjat elnyerő Nobel-díjas szerzőként vált ismertté.