Egy kisbusz rakteréből hamisítványok tucatjai bukkantak elő, köztük ál-Rolex órák és utánzott Louis Vuitton táskák.

A nagykárolyi határrendészek és a helyi közlekedési rendőrök 175 darab ruházati cikket, lábbelit és karórát találtak egy mikrobuszban, s noha a holmik ismert luxusmárkák logóját viselték, erős a gyanú, hogy pusztán ügyes hamisítványokról van szó.
A határrendészet vasárnap nyilvánosságra hozott információja alapján az ellenőrzést október 4-én, délelőtt 10 óra 50 perckor hajtották végre a DN1F számú országúton. A Franciaország irányába tartó, Romániában nyilvántartott gépjárművet egy 43 éves férfi vezette, aki Máramaros megyéből származik.
A hatóságok egy mikrobusz rakterében 175 különféle terméket fedeztek fel, amelyek származásáról a sofőr nem tudott hiteles dokumentumokat bemutatni. Az árut lefoglalták, és a szakértők becslése szerint, ha ezek az árucikkek eredetiként kerültek volna forgalomba, összértékük akár 275 ezer lejt is elérhetett volna.
A férfi ellen büntetőeljárás vette kezdetét, miután hamisított márkajelzésű termékeket hozott forgalomba. Az ügyben a nyomozás a nagykárolyi határrendészet felügyelete alatt folytatódik.