Érkezik a Zootropolis folytatása: itt a teljes, izgalmas előzetes!

Judy, a nyúl és Nick, a róka párterápián próbálnak megoldást találni a problémáikra, miközben a rendőrségnek egy kígyó miatt kell nyomoznia az elmúlt évek egyik legsikeresebb animációs filmjének folytatásában.
Már másfél éve kering a hír, hogy a Disney népszerű animációs filmje, a Zootropolis folytatást kap, amelyben az emberi tulajdonságokkal bíró állatok világába nyerhetünk újra bepillantást. Most végre megérkezett a régóta várt, részletes előzetes, amelyből már kirajzolódik a történet íve és a karakterek új kalandjai.
A film cselekménye középpontjában egy bűnözőből rendőrré avanzsáló róka és hűséges társa, a rendőrnyúl áll, akik párterápiás ülések keretein belül próbálnak megoldást találni a köztük feszülő problémákra. Persze, mindez csak akkor lehetséges, ha éppen nem a rejtélyes kígyó nyomába erednek, aki titokzatos módon beférkőzött az állatok városába – olyan helyre, ahol az állatemlékezet szerint évtizedek óta nem láttak egyetlen kígyót sem. Az események pörgős sodrásában a párkapcsolati kérdések és a nyomozás izgalmai folyamatosan keresztezik egymást, így a róka és a nyúl nemcsak a bűnügyet, hanem saját kapcsolatukat is próbálják helyére tenni.
Az első rész hatalmas sikert aratott, mind a nézők, mind a kritikusok körében. A Rotten Tomatoes statisztikái szerint a film 98%-os értékelést kapott a szakértőktől, míg a közönség is kedvezően fogadta, hiszen 92%-kal díjazta. A 150 millió dolláros költségvetés mellett a film lenyűgöző, 1 milliárd dolláros bevételt hozott a mozipénztáraknál. Ennél fogva igazán meglepő, hogy a 2016-os premier óta ennyi időt kellett várni a folytatásra. A Zootropolis 2. november 27-től lesz elérhető a magyar mozikban.
Kritikánkban az első rész kapcsán megállapítottuk: "Nem véletlen, hogy a Disney legújabb animációs filmje, a Zootropolis, szinte azonnal a jegyeladási listák élére tört, hiszen a történetben minden megtalálható, ami miatt az egész család szívesen kifizeti az egyre növekvő mozijegyet. A káprázatos vizuális világ és a szellemes poénok mellett a film aktuális társadalmi problémákra is reflektál, bemutatva a rendőrnyúl és a csaló róka kalandjait, miközben olyan felnőtt klasszikusokra is utal, mint A keresztapa vagy a Breaking Bad."