Az újlipótvárosi "szingliházban" jómódú férfiakat céloztak meg a bűnözők, akik rafinált módszerekkel fosztották ki őket.
Újlipótváros napjainkban főként kávézóival és éttermeivel tűnik ki, ám a városrész mögött egy gazdag és izgalmas múlt rejtőzik, amely lehetőséget ad arra, hogy betekintsünk a kor társadalmi struktúrájába és változásainak dinamikájába. Története nem csupán épületek sorozata, hanem egy élő időutazás, amely felfedi a hely szellemét és a benne élők életét.
Kétségtelen, hogy a Vígszínház játszotta a főszerepet abban, hogy Újlipótváros környéke népszerű célponttá vált, hiszen 1896-os megnyitása után a pesti lakosok egyre inkább felfedezték ezt a városrészt. Az 1900-as évek elejétől kezdve pedig sorra nőttek ki a földből a bérházak, melyek többsége az akkori trendeknek megfelelően tágas, több szobás elrendezésben készült. Az I. világháború után azonban megnövekedett azoknak a középosztálybelieknek a száma, akik számára a kisebb, megfizethetőbb lakások bérlése vált prioritássá. Ennek jegyében épült meg 1926-ban az első két garzonház: az egyik Budán, a Zenta utcában, míg a másik Pesten, a Kisfaludy utcában kezdett el formát ölteni.
Ugyanezen igény hívta életre az újlipótvárosi Pannónia utca 34. szám alatt álló, 1928-ban épült garzonházat is, melynek lakásai kizárólag 24-25 m²-es garzonokból álltak. Hegedős Károly építész 1934 és 1936 között lakott itt, lejegyzett visszaemlékezéseiből pedig érdekes látleletet kapunk a társasházi életről. Persze egy ilyen, szubjektív leírást nem lehet teljes egészében készpénznek venni, de minden bizonnyal sok igazság rejlik az építészként dolgozó férfi beszámolójában.
Hegedős az itt eltöltött időszakot élete legszebb éveiként emlegeti. Ennek valószínűleg az az oka, hogy eddig csupán szobabérletet tudott finanszírozni, ami a szűkös anyagi keretek miatt nem volt ideális. A vele együtt élő tulajdonos sokszor kényelmetlen helyzeteket teremtett, ezért régóta dédelgette álmát, hogy végre saját otthona lehessen.
A Pannónia utca 34. szám alatt található épület pontosan azt a vágyat elégítette ki, amely a modern, praktikus életformát kereste. A hat emelet magasságában összesen 101 garzonlakás várta a bérlőket, amelyek mindegyike egy előszobából, fürdőszobából és egy kis szobából állt. A ház központi fűtése kellemesebbé tette a mindennapokat, bár Hegedős Károly gyakran elégedetlenkedett, és sűrűn vitatkozott a házmesterrel, mivel a télire ígért 20 fok helyett csupán 17 fokos hőmérsékletet tapasztalt lakásában. Érdekes módon a garzonokhoz nem terveztek konyhát, csupán gázrezsó állt rendelkezésre, így az itt élő agglegények többsége inkább éttermekbe járt étkezni. A földszinten működő cukrászda pedig nemcsak a reggeli kezdetét jelentette, hanem egy helyet is, ahol a Pesti Hírlap olvasása mellett uzsonnázni is lehetett. Hegedős Károly minden reggel itt élvezte a tejeskávéját és a fél vajas zsemléjét, miközben a cukrászdát üzemeltető "Mama" jóvoltából mindig értesült a legújabb helyi pletykákról is.
Képzeljük csak el, milyen élénk társadalmi élet bontakozott ki a kis cukrászda falai között! A garzonház minden emeletén egy-egy takarítónő tevékenykedett, akiknek szolgáltatásait a lakók szívesen igénybe vették, természetesen egy kis anyagi ellenszolgáltatásért cserébe. Ezek a hölgyek nem csupán a lakások rendben tartásáért voltak felelősek; Hegedős beszámolója szerint ügyes pletykaként is funkcionáltak, hiszen szorgalmasan terjesztették a legfrissebb híreket egyik lakásból a másikba. Így hát ebben a garzonházban aligha maradhatott bármi titokban a kíváncsi szemek és fülek elől.
Ezek a kis lakások minden szükségletet kielégítenek, hogy az egyedülállók számára tökéletes otthont biztosítsanak. Hegedős emlékiratai révén pontosan kirajzolódik a társasház lakóinak képe is. Az ő hasonló élethelyzetben lévő férfiak mellett több egyedülálló nő is bérli a garzonokat, ám a férfi véleménye róluk finoman szólva is elég kritikus. Elmondása szerint a helyi "szingli" nők között akadt egy olyan csoport, amely a férjkereső özvegyasszonyok jellegzetes képviselőit takarja. Hegedős személyes tapasztalatból beszél, hiszen az egyik szomszédasszonya kifejezetten őt szemelte ki leendő párjának. Amint ez nyilvánvalóvá vált, a férfi gyorsan leállította a beszélgetéseket a hölggyel, hogy elkerülje a további bonyodalmakat.
Az építész feljegyzi azt is, hogy a garzonház és a cukrászda törzsközönsége között keringő pletykák szerint élt a házban egy olyan "dísz-nő" is, aki gróf szeretőjével együtt arra szakosodott, hogy jómódú férfiakat fosszon ki. Emellett a férfi leírja, hogy számos egyedülálló nő prostituáltaknak adta a lakását, vagy saját maga űzte a legősibb mesterséget. Hegedős értekezésében végül arra jutott, hogy szerinte az egész ház a prostitúcióból élő nők miatt épült meg. Azért a korrektség kedvéért azt is megemlíti, hogy élnek továbbá a házban olyan idős személyek is, akiket a gyerekeik passzoltak le ide.
Hegedős részletes leírásaihoz képest az 1941-es népszámlálás adatai egy árnyaltabb képet festenek a ház lakóiról. A lakóközösség többsége egyedülálló, negyven év feletti tisztviselőkből és nyugdíjasokból, valamint házaspárokból állt, akik gyakran gyermekeikkel vagy idős szüleikkel éltek együtt, így kis családokat alkottak. Érdekes módon a feljegyzések szerint a szingli nők és özvegyasszonyok már nem voltak jelen. Az igazságot sosem ismerhetjük meg teljesen, de - ahogy az lenni szokott - valószínűleg a két szélsőség között helyezkedik el.
Azóta a cukrászdás "Mama" kíséretében eltűntek a "dísz-nők" és a kétes hírű hölgyek is a Pannónia utca 34. szám alatti épületből. A földszinti üzlethelyiségben ma már egy masszázsszalon működik. A ház régi patinája csak a feketére porosodott falakban és a bejáratot vigyázó mitológiai férfifejben tükröződik, amelyek a múlt titkait suttogják.
Ha valakit lenyűgözött a szingliház, és szeretné azt személyesen is felfedezni, mindenképpen érdemes megállnia az utcában található Tradi pékségnél. Itt igazi kézműves, kovászos péksütemények várják, amelyek íze garantáltan elvarázsolja. Az üzlet előtt gyakran kígyózó sorok jelzik, hogy nem érdemes kihagyni ezt a gasztronómiai élményt.
