Illés Fanni gondolatai szerint fontos, hogy az élsportoló édesanyákat sokkal nagyobb támogatásban részesítsük. Ők nem csupán saját céljaikért küzdenek, hanem egy egész országot képviselnek, és ezáltal felelősségteljes szerepet töltenek be.

Illés Fanni, a paralimpiai, világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó, 1992-ben látta meg a napvilágot Keszthelyen, alsó lábszárak nélkül. Születése után az orvosok, a fogyatékossága miatt, azt javasolták a szüleinek, hogy ne vigyék haza, hanem hagyják a kórházban. Azonban néhány hét elteltével végül úgy döntöttek, hogy hazaviszik őt. Bár sokan úgy vélik, hogy egy ilyen helyzetben nehéz megbocsátani, Fanni és családja másként élik meg ezt a történetet. Az Anyasorsok podcastban megosztotta, hogy sem ő, sem a szülei nem érzik magukat hibásnak, és a múltbéli döntésekért nem ostorozzák egymást. Ez a szeretetteljes és támogató hozzáállás segítette őt abban, hogy csodás karriert építsen az úszás világában.

"Anyukám nem aggódik emiatt, mert tisztában van a felelősségekkel, és tudja, kik állnak a háttérben. Olyan helyzetbe kerültünk, ami méltatlan. Amikor valakinek olyan gyermeke születik, akinek nincsenek lábai, az hatalmas sokk. De az élet halad tovább, és minden egyes nap tennünk kell azért, hogy jobb legyen a jövő. Úgy érzem, anyukám ezt a megközelítést választotta. Nincs itt semmi különös, a gyerekem láb nélkül született, és éljük az életünket, ahogyan más szülők is teszik. (...) Ők valami igazán jót csináltak, hogy ilyen ember lettem. Csak cselekedni kell, szeretetteljesen. Nem szükséges túlságosan bonyolítani a dolgokat."

Az interjú során Illés Fanni megosztotta tapasztalatait, amelyek során úszni kezdett, és hátrányos megjegyzésekkel kellett szembenéznie. Sokan kétségbe vonták a tehetségét, és amikor úgy döntött, hogy gyermekvállalásra lép, gyakran hallotta, hogy nem lenne bölcs döntés, mivel a gyermeke esetleg fogyatékkal születik, és nem tudná megfelelően ellátni őt. Fanni elmondása szerint ezek a szavak mélyen megérintették, és elbizonytalaníthatták az embert. Azonban a kétségeket érdemes volt figyelmen kívül hagyni, hiszen Mór, a kisfia, egészségesen született, karokkal és lábakkal, és Fanni képes ellátni őt.

Ahogyan számos édesanya, Fanni is megélt egy nehéz szakaszt a szülés utáni depresszióval. A várandóssága zökkenőmentesen zajlott, és egészséges kisfiát hozta világra, de idővel rájött, hogy a gondok már a terhesség alatt elkezdődtek. A környezete folyamatosan kétségeket ébresztett benne, és azt sugallta, hogy felelőtlen döntést hozott, amikor gyermeket akart, ami miatt a szívében megbúvó félelmek egyre erősebbé váltak. Fanni lassan, szinte észrevétlenül került a szülés utáni depresszió fogságába, és csak kisfia másfél éves korában tudatosodott benne, hogy valami nincs rendben. A mindennapokban sem anyaként, sem sportolóként nem érezte jól magát, és a teljesítménykényszer egyre inkább elnyomta. A sportközösség sem nyújtott elegendő támogatást, hiszen a "szülőség" új dimenziót adott az életének. Ekkor kezdődött a szégyen és feleslegesség érzése, mintha eltűnése senkit sem zavarna volna. E felismerés segítette rá, hogy szakemberhez forduljon, és elinduljon a gyógyulás útján.

Az Illés Fannival készült podcastunkat itt tudod meghallgatni: