A prágai Činoherní klub immár hatvan esztendeje varázsolja el a közönséget, ünnepelve e jeles évfordulót, amely során számos felejthetetlen előadást és emlékezetes pillanatot osztott meg a színház szerelmeseivel.

Egy régi bérház pincéjéből varázsoltak játszóteret a Vencel tér egyik mellékutcájában, a Ve smečkách 26. szám alatt. A drámaklub egy új színpadi nyelvet hirdetett, hátat fordítva a megkövült nagyszínházi tradícióknak. Évekig Jaroslav Vostrý és Jan Kačer vezették a társulatot, utóbbi a Prikler Mátyás által rendezett Hatalom című filmben egy rangos politikust játszott, ami életének utolsó szerepe volt. Később Jiří Daněk vette át a Klub művészeti vezetését, új irányt adva a csapatnak.

A nyitóelőadás, a Piknik, Ladislav Smoček tollából származik, és a második világháború alatt paranoiás amerikai katonák sorsát követi egy csendes-óceáni sziget dzsungelében. A művészi elképzelés már ebben az előadásban is világosan kirajzolódott, hiszen a kis színpadon intenzív érzelmekkel teli előadást nyújtottak. Ezt a színvonalat később olyan klasszikusokkal is megőrizték, mint Gorkij Éjjeli menedékhelye, Gogol Revizora, valamint O'Casey népszerű komédiája, a Nőtlen urak panziója, és számos más jelentős színpadi mű. Ebben az időszakban a Činoherní klub közönsége az ország legkiválóbb színészeit ünnepelte, akik között olyan nevek szerepeltek, mint Petr Čepek, Jan Kačer, František Husák, Jiří Kodet, Vladimír Pucholt, Josef Somr, Pavel Landovský, Petr Nárožný, Josef Abrhám és Libuše Šafránková. Ezen a színpadon debütált Rudolf Hrušínský főszereplésével Bohumil Hrabal Őfelsége pincére voltam című kisregényének színpadi adaptációja is, amely tovább gazdagította a klub gazdag színművészeti örökségét.

Nem volt egyszerű feladat jegyet szerezni a Činoherní klub előadásaira. A 250 férőhelyes nézőtér minden este zsúfolásig megtelt, és még az is elégedetten távozott, aki csupán állójegyhez jutott, támaszkodva a falra az utolsó pillanatig. Minden produkció az intenzív színészi játék győzelmét ünnepelte, a cseh színház hagyományait megjelenítő klasszikusok színpadra lépve szinte életre keltek, új erőre kaptak az együttes szellemének köszönhetően.

A viharos évek ezek után következtek. A külföldön is óriási sikerrel vendégszereplő társulat szálka lett a központi hatalom, a pártállam szemében. Öt évig rettegésben éltek a színészek. Minden este azzal a nyomasztó érzéssel léptek színpadra, hogy az utolsó előadásukat játsszák. Erre végül mégsem került sor. A Činoherní klub túlélte a legkritikusabb éveket is. Előadásait a felvonások közti szünet után mindig többen látták, mint ahány jegyet eladtak aznap estére. A titokban besettenkedőket ugyanis sosem küldték ki a nézőtérről.

1985-ben a Katona József Színház három különleges előadással vendégszerepelt a prágai Činoherní klubban. A repertoárban Csehov klasszikus műve, A manó, Bulgakov Menekülés című darabja, valamint a Stílusgyakorlatok szerepelt. Bán János úgy véli, hogy ez az esemény egy jelentős szakmai kapcsolat kezdetét jelentette a két társulat között, amely azóta is meghatározó hatással van a színházi életre.

Ez egy teljesen független kezdeményezés volt a mi részünkről, és nem kaptunk rá hivatalos állami támogatást. Sem a cseh, sem a magyar kulturális minisztérium nem járult hozzá egyetlen fillérrel sem. Pedig a Katona Jóska Színház akkoriban a világ egyik legelismertebb színháza volt. Szerencsére Daněk úr majdnem anyanyelvi szinten beszélt magyarul, ami nagymértékben megkönnyítette a kommunikációt és a két színház közötti együttműködést, mind szakmai színvonalban, mind pedig irányvonalában.

Az én kis falum Otíkjaként ismert magyar színész, aki Csehországban és Szlovákiában is nagy népszerűségnek örvend, tökéletesen tisztában volt azzal, mennyire lényeges a Činoherní klub jelenléte és hatása a cseh kulturális élet szövetében.

Jiří Menzel a Stílusgyakorlatokat látva választott ki készülő filmje egyik főszerepére. A darabbeli parasztjelenet ehhez jelentősen hozzájárult.

Bán János a Katona József Színházban élvezte a Nőtlen Urak panziójának előadását.

A színpadon egy igazán lenyűgöző előadás bontakozott ki. Minden elem – próza, mozgás, akrobatika – tökéletes harmóniában működött. Menzel úr teljesítménye valódi lázba hozta a magyar színházi közéletet, alakítását máig emlegetik sokan, köztük én is. Ugyanakkor számomra Oldřich Vízner játéka is rendkívül fontos volt. Míg Menzel úr a látványosabb elemekkel vonzotta a közönséget, Vízner úr untermann szerepében játszott, ám éppen az ő karakterformálása ragadott meg, amikor az előadásról beszélgettünk. Menzel úr talán egy kicsit megsértődött, de ezt inkább a szakmai büszkeség motiválta. Ma is úgy vélem, ő volt az előadás fénypontja, míg Vízner úr a mélyebb, tartalmasabb vonalat képviselte.

Cserhalmi György figyelemre méltó kijelentésével emeli ki a Činoherní klub korábbi produkcióinak kiemelkedő színvonalát.

A Prágából hazautazva értettem meg, hogy nem vagyok színész. Másnapra azonban már tudtam, hogy dehogyis nem, de abban a pillanatban csak ámultam, hogy mit művelnek a cseh kollégák a színpadon. A darab szövegének cseh változatát egy szót sem értettem, de a gesztusok és a hangzásvilág mindent világossá tettek számomra, hiszen a történetet magyarul már jól ismertem. A szereplők szinte a falra repültek, majd onnan egymás karjaiba vetették magukat, és belőlem kitört az ujjongás. Ezzel a felejthetetlen élménnyel tértem haza, és szembesültem azzal, hogy az ilyen típusú színjátszásnak nálunk nincsenek gyökerei. Azon kezdtem gondolkodni, miként lehetne ezt itthon meghonosítani. Aztán rájöttem, hogy ez nem lehetséges. Ehhez szükség volt arra a színházi tradícióra, ami a cseheknek már régóta megvolt. Mi csak 1791-ben kezdtünk el igazán foglalkozni a színházzal, és akkor sem túl sikeresen. A csehek évszázadokkal előttünk jártak. A cseh új hullám a hatvanas években sok mindent megváltoztatott Magyarországon. Az olyan filmek, mint az Egy szöszi szerelme, a Szigorúan ellenőrzött vonatok vagy a Tűz van, babám! mind-mind lenyűgöztek minket, és szinte alig hittünk a szemünknek: így is lehet filmet készíteni? Ilyen témákról? Mekkora jelentősége van a kisembernek! Micsoda felfedezés! Nem a munkásosztály, nem a parasztság, nem a párt elvtársai, hanem a kisember a középpontban!

A Nőtlen urak panziója Cserhalmi György számára is maradandó emlékeket idéz.

"Azóta sem értem, hogy tudott úgy megállni, abban a szögben Jiří Menzel a színpadon. Hogy lehet így egyensúlyozni? Ezek expresszionista képek. Olyat láttam, amit talán már soha nem fogok látni. Hogy ez mekkora ajándék volt! Az igazság ajándéka. Nem tudom, hogyan csinálta, de nem is akarom tudni. Maradjon csak meg csodának. Az előadásuk után, a Katonában előkerült egy hordó sör, amit ők hoztak, és csapra verték - nekünk! A saját színházunkban láttak vendégül minket. Nem kis hordó volt. Jó nagy. És hidegen tartva. Hogy ezt is hogyan csinálták?! A Činoherní klub legendáját az én nemzedékem büszkén hordja magával. Ha Prágába mentünk, az első utunk oda vezetett."