Egy különös könyv került a kezembe, amely teljesen elvarázsolt.
Nem fizettem érte, de mivel a kezembe került, nekiálltam. Impresszuma nincs, így a kiadó neve is rejtély marad. Másokkal is megesett már, hogy nem találtak (vagy nem is kerestek) kiadót, ilyenkor gyakran feltüntetik a címoldalon: "a szerző kiadása". Most azonban ez sem szerepel, de ez eltörpül a könyv más problémái mellett. Lépjünk sorjában. A könyv írója Franka Tibor, egy magyar újságíró; a mű keletkezésének időpontja 2005. február 24. és március 31. között terjed; címe pedig: Gyur(t)csány. A cím mögötti gondolat: Gyur(t)csány a modern kor "terméke", hiszen "az 1950-es évek elején a politikai vezérjelöltek áruvá váltak, a politikai kampányok reklámhadjáratokká formálódtak, és mi, választópolgárok, a piaccá." Gyurcsány is egyfajta "gyurmából" formált áru lett. "A politikai és gazdasági 'kézügyesség' mesterei gyúrták össze, érdekeik szerint, bábunak és terméknek. (...) Ha elemet tesznek belé, akkor beszél is." (196. p.) Ez a stílus jellemzi a kötetet, amely 2025-ös szemmel nézve már viszonylag szelídnek tűnik. A kötet korrektorát sem ismerjük, valószínűleg nem is volt, ezért fordulhatott elő, hogy Wass Albert író nevét többször is "Vass Albert" formában írták.
Emlékeztetőül: Gyurcsány Ferenc 2004. szeptember 29-én vette át a miniszterelnöki posztot Medgyessy Pétertől. A 2006. június 9-i parlamenti választások eredménye lehetővé tette számára, hogy továbbra is a kormány élén maradjon egészen 2009. április 14-ig, amikor is Bajnai Gordonnak kellett átadnia a vezetést. Bajnai után 2010. május 29-én Orbán Viktor lépett a hatalomra. Gyurcsány 2010-ben saját politikai pártot alapított, de már nem tudott visszatérni a miniszterelnöki székbe. 2025. május 8-án véglegesen visszavonult a politikai életből. Érdemes megjegyezni, hogy Franka Tibor 2005-ben megjelent „leleplező” könyve nem befolyásolta sem a 2006-os választások kimenetelét, sem Gyurcsány karrierjét.
Néhány érdekesebb dolgot ragadok ki, csak annyit, amennyi a 'keddi adagba' belefér. A könyv ezzel kezdődik: "Tisztelt Miniszterelnök úr! Köszönöm, hogy reményeim szerint személyesen szentel időt levelem olvasására. [Lehet 'nem személyesen' is?] Azért zavarom, mert engem kicsit zavar, hogy 1990 óta valamennyi miniszterelnökről írtak könyvet, némelyikről többet is, egyetlen kivétellel. (...) Önről nem írt könyvet senki, legalábbis eddig, és mint említettem, engem ez zavar. [Túl sok a zavar!] Ezért tisztelettel, és állampolgári, sőt, írói érdeklődéstől vezérelve ezúton közlöm elhatározásomat elsőként Önnel, miszerint könyvet írok Magyarország jelenlegi miniszterelnökéről. Szándékom tisztaságát - más könyvírókkal ellentétben - mi sem bizonyítja világosabban, mint bejelentkezésem az Ön titkárságára. Tehát nem a háta mögött, és nem titokban óhajtok zsiványkodni, helyette a vélemény szabadságának, az etikának és a felelősségnek, azaz a demokrácia engem is megillető lehetőségeinek teljes birtokában. (...) kérem, hogy személyesen is szólaljon meg könyvemben, melynek - ha elfogadja kérésemet, ha nem - mindenképpen Ön lesz a főszereplője." A Foxi Maxin képzett sajtómunkások már az első órán megtanulják, hogy a nyílt zsiványkodás ezerszer jobb a titkoltnál, ezért a könyv tökéletesen idomult a kor elvárásaihoz. Az olvasót nem érte meglepetés: a miniszterelnök sajtósa írta meg a semmitmondó választ, s a kötet gyorsan elkészült. Valamennyi el is fogyott belőle, de az biztos: Gyurcsányt nem ez a kötet buktatta meg. Ezt abból gondolom, hogy a könyvről semmilyen kritikát vagy visszhangot nem találtam az interneten. Mindegy. Franka megírta, Gyurcsány pedig csak akkor lépett le a színpadról, amikor eljött az ideje (húsz év múltán).
Franka kortárs tanúkat faggatott és figyelmesen hallgatta meg válaszaikat. Ez egy viszonylag egyszerű megközelítés, de a tehetségesebb újságírók gyakran mélyebb rétegekből merítenek az információs forrásokból. Az eredmények, amelyeket elért, azonban meglehetősen mérsékeltnek mondhatók: "Tanítottuk Ferit, de nem hittük volna, hogy ilyen messzire jut. Nincs ott a helye, mert amit mond, arra nem vagyunk büszkék. Az iskolában semmilyen jót vagy rosszat nem tett. Most viszont árt az országnak." (30. p.) Ezt a megjegyzést hajdani tanárai tették, de ennyi még nem elegendő egy vezető eltávolításához. A kötet végső harmadában azonban már komolyabb érvek és élesebb kritikák jelennek meg. Például olvashatjuk: "Farkas Árpád, erdélyi költő, visszautasította a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének átvételét." Az indoklása így hangzott: "A kitüntetést a miniszterelnök előterjesztése alapján osztják ki az arra érdemeseknek. Én nem vagyok hajlandó elfogadni Gyurcsány Ferenctől, aki az erdélyi magyarokat a magyar állampolgárok kifosztásának szándékával vádolta." (166. p.) Franka egy másik, magasabb politikai szintű példát is idézett: "A kádárizmus antiklerikális hagyományait felelevenítve, a pápai audiencián [Gy. F.] bepanaszolta II. János Pálnál a Magyar Katolikus Egyházat, mondván, beavatkozik a magyar belpolitikába. Ezt mondta akkor, amikor itthon az MSZP-SZDSZ többségű parlament elutasította azokat az ellenzéki módosító indítványokat, amelyek megszüntették volna a kormány egyházi intézményekre vonatkozó hátrányos intézkedéseit." (167. p.)
A demokrácia, mint egy sokoldalú eszköz, gyakran éppen annyira képes segíteni, mint amennyire gátolni is. Bernard Shaw szavaival élve: "A demokrácia olyan eszköz, amely biztosítja, hogy ne kormányozzanak és ne tájékoztassanak bennünket jobban, mint ahogyan megérdemeljük." (176. p.) Mindez egy érdekes perspektívát nyújt a politikai hatalom és a közvélemény viszonyáról. Mörfi megjegyzése szerint a 'demokrácia' mint népvezérek mandátuma nem tart örökké; néhány év alatt lejár, így a politikai vezetőknek nem áll módjukban tartós megoldásokat találni a felmerülő problémákra, amelyek általános örömujjongást generálhatnának. Sőt, ha valakinek valóban sikerülne több mandátumot is megszereznie egymás után, akkor elméletileg lehetősége volna egy ideális kormányzás megvalósítására. Azonban, ha jól meggondoljuk, friss példák, amelyek ezt alátámasztanák, aligha állnak rendelkezésünkre. Ezek a megfontolások rávilágítanak arra, hogy a demokrácia nem csupán a hatalom megosztásáról szól, hanem egy bonyolult táncot is jelent a politikai ambíciók és a közérdek között, ahol a valódi változások gyakran elmaradnak a várakozásoktól.
