Eleonor Macnair, a gyurmázó fotóművész, aki egyedi stílusával és kreatív megközelítésével biztosan elnyeri a tetszésedet.

Eleonor Macnair fotóművész kiállítása egy izgalmas és időutazásra invitáló élmény, amely a gyurmafotók keletkezési időpontjait kronologikus sorrendben tárja a látogatók elé. Ez a lenyűgöző tárlat közel 120 évet ölel fel a fotográfia 186 éves történetéből. Macnair célja, hogy a fotótörténet szempontjából jelentős alkotásokat emeljen ki, miközben saját gyurmatechnikájával rekonstruálja őket. Ezzel a különleges "utánzással" azonban nemcsak a művészetet idézi fel, hanem a fotográfia autentikus mivoltát is megkérdőjelezi. A Mai Manó Házban megrendezett tárlat valóban kihagyhatatlan élményt nyújt a fotóművészet iránt érdeklődők számára!

A fotós egy kocsmakvíz kihívására készítette el első gyurmás alkotását, ám azóta egyre inkább elmerült a gyurmázás világában, és felfedezte, hogyan lehet a Play-Doh kreativitásának határait feszegetni. Az esztétikai élmény mellett új lehetőségeket keresett, hogy a gyurma formálása révén mélyebb jelentéseket közvetítsen. Munkái során kedvenc fotográfusainak, például William Egglestonnek és a magyar származású André Kertésznek a stílusát és esztétikáját idézi, de emellett olyan képeket is választ, amelyek társadalmi vagy politikai üzeneteket hordoznak, így a gyurmás alkotásaival párhuzamosan fontos témákat is boncolgat.

A tárlat talán legmegrázóbb darabja, amely mentes a játékosságtól, a párkapcsolati erőszak témáját boncolgatja. Címe: "Nan egy hónappal a bántalmazás után". Nan Goldin 1984-es fotográfiája rendkívül bátor és figyelemfelkeltő, ahogyan Eleonor Macnair újraalkotása is. Bár e két kép megtekintése nem könnyű feladat, mégis elengedhetetlen részei a gyűjteménynek, hiszen a valóságtól való elfordulás helyett a nehéz igazságokkal szembesítenek minket.

A gyurma egyszerre gyerekes és szimbolikus: egyszerre építhetünk vele valami időtlent és valami pillanatnyit.

A Mai Manó Házban megrendezett tárlat megnyitóján Macnair lenyűgöző bepillantást nyújtott művészete világába. A tárlatvezetés során izgalmas részleteket tudhattunk meg arról, hogy alkotásai a konyhájában születnek, ahol a gyurmázáshoz különféle konyhai eszközöket is bevet. Például gyakran a tárolt borosüvegeket választja sodrófának. Macnair művészetét a végletek feszültsége hatja át: egyik oldalán a játékos, gyermeki emlékek által inspirált elemek, míg a másikon az intellektuális elmélyülés és elvonatkoztatás áll, amely gyakran egy különleges szociofotó formájában ölt testet.

Menet közben szedegette össze a tudást, és ennek az elindulásnak hála az elődök nyomvonalától eltérő nézőpontból közelíti meg a dolgokat. Játékos átalakulása révén közelebb hozza egymáshoz a műalkotást és a nézőt, hidat építve a két világ között. A "magas" fotóművészetet popkulturális szintre emeli, miközben az eredeti képeket teljesen új kontextusba helyezi.

Az ismert témák újraértelmezése során a művész arra törekszik, hogy kiemeljen egy-egy számára lényeges részletet, így teremtve meg a saját egyedi perspektíváját. Szófa-sorozatának egyik darabja a kiállítás középpontjában áll, amely André Kertész 1926-ban készült Szatirikus táncosnő című fényképének inspirációjára készült. Érdekesség, hogy ezt a fotót először egy barátnője örökítette meg, és csak később született meg a művész saját interpretációja. Kertész művészete iránti vonzalma egy londoni kiállítás keretein belül bontakozott ki, ahol ő maga volt a kurátor.

Macnair folyamatosan vadássza az izgalmas fotókat, több mappányit tart belőlük, amiket főként forma szerint csoportosít. Egy elkülönített fakkban azokat a "nyersanyagokat" tárolja, amelyeken egy-egy továbbgondolásra érdemes felirat található (például ilyen egy politikai tüntetés sokatmondó transzparense is). Feltűnhet a szemek hangsúlyozása (látás vs. nem látás), ami gyurmával egyébként is adott, hiszen az anyagot akárhogy csűrjük-csavarjuk, abból szinte mindig kidülledt szemeket kapunk. Sétánk során még egy Marilyn Monroe-szerű pillantással is találkozhatunk az Erwin Blumenfeld Doe Eye Vogue címlapjának újragondolásnak köszönhetően.

Amikor Macnair a portré műfajában alkot, különös figyelmet fordít a háttér megválasztására. Ezt jól példázza az említett szófás kompozíció, ahol a fekete estélyibe öltözött figura éles kontrasztban áll a vibráló pink szófával. A művész említi egy másik, figyelemre méltó alkotását is, amely egy ikerpárt örökít meg (Diane Arbus: Egypetéjű ikrek, 1967). Az alkotás hátterének kiválasztásával sokáig kísérletezett, míg végül a narancsszín mellett döntött, amely tökéletesen kiemeli az alakok formáit és érzelmeit.

A kiállítás keretein belül a Mai Manó Ház izgalmas múzeumpedagógiai programokkal várja az óvodás és iskolás csoportokat. Ezek a foglalkozások lehetőséget nyújtanak a gyerekek számára, hogy játékos formában merüljenek el a fényképezés világában, felfedezve a fotótörténet legnevesebb műveit. Emellett lehetőségük nyílik arra is, hogy kreatív képalkotási technikák alkalmazásával saját maguk alakítsák át a fényképeket, így még inkább elmélyülhetnek a fotózás varázslatos művészetében.

A Mai Manó Ház olyan képek beküldését várja, amik a fotográfia történetének legismertebb művei közül gondolnak újra egyet. Az alkotások készülhetnek gyurmából, színesceruzával, filctollal, kollázsként, festékkel vagy más színes technikával (viszont a mesterséges intelligencia használata nem megengedett).