Ebben a varázslatos műhelyben megállt az idő: itt, hazánk egyik leghíresebb kékfestő családja életre kelti a hagyományokat.

A mesterséget nemzetközi expókon és rendezvényeken is népszerűsítik, szeretnék ha hungarikummá válna

A dédapám 119 évvel ezelőtt alapította meg vállalkozását Győr városában. Perjámosról érkezett, ami ma már Románia területéhez tartozik, és a családja már korábban is foglalkozott kékfestéssel. Ez a mesterség egy rendkívül régi technika, amely a textilmintázás és festés egyik különleges módszere. A folyamat lényege, hogy a mintafák segítségével egy fehér szigetelő réteget viszünk fel az anyagra, így megakadályozva, hogy a festék oda is kerüljön. Ez a negatív nyomás hasonlít a húsvéti tojások viaszos festéséhez, csak éppen textilen valósul meg – számolt be apánknak Tóth Ildikó.

Nyakába kötött pöttyös kékfestő kendőjét lágyan simogatja a nyár illatával teli szellő, miközben együtt utazunk vissza az idő mélyébe. A kékfestés mestersége már évezredek óta él, hiszen már az ókori Egyiptomban, Kínában és Indiában is díszítettek textileket ezzel az eljárással. Az eredete Indiához kapcsolódik, hiszen az indigónövény, amelyet a festéshez használnak, nem mást jelent, mint "indiai kék".

A kékfestés, mint művészeti és kézműves technika, a XVII. században kezdett el hódítani Európában, amikor néhány darabja eljutott a francia királyi udvarba gyarmati ajándékként. Ekkor vált a kékfestő mesteri munka a gazdagság és a stílus szimbólumává, sőt, a "kékvérű" kifejezés is ebből az időszakból ered. Aki megengedhette magának, hogy ilyen csodálatos kék textíliákat viseljen, azt a társadalom olyannak tekintette, akinek talán még a vére is kék – legalábbis így gondolták a kor emberei. A magyar népművészet is nyomot hagyott a kékfestés mintavilágában; a pávák, tulipánok, rózsák és csodaszarvasok gazdagon díszítették a textíliákat. Az indigó színezőanyag olyan nagy mennyiségben érkezett Indiából, hogy a paraszti kultúrában is elterjedt, így a kékfestés a vidéki élet részévé vált. A XIX. században számos műalkotásban felfedezhetjük a kékfestés motívumait, például a kékfestő ruhát viselő aratókat ábrázoló festményeken, vagy a csikósok és juhászok jellegzetes öltözetén. Az 1800-as években szinte minden település büszkélkedhetett saját kékfestőjével, és a hagyomány egészen a híres füredi Anna-bálig is eljutott, ahol 1825-ben a szépségkirálynő is kékfestő ruhában tündökölt. Ez a gazdag tradíció tehát nemcsak a divatban, hanem a magyar kultúrában is mély nyomot hagyott.

A háta mögött egy-egy meggy gyümölcs halkan zörren a földön, miközben ő beszél. Gerencsér Enikő közben siet a műhelybe; kezében jókora mintázófákat hoz magával. Ezeket apró fémdarabokkal kalapálták ki, hogy különleges mintázatokat formázzanak.

- Összesen 720 darab található belőlük, mindegyik 100-200 éves múltra tekint vissza. Egy részük az előző generációk öröksége, míg másik részét mi gyűjtöttük össze - meséli Gerencsér Enikő, aki a kékfestő mesterségnek megfelelő öltözetet visel. - Számos különböző típus létezik: van, amely a szoknya alsó részére való, és vannak kitöltő- és díszítőminták is. Azokban az időkben a kékfestők főként méterárut állítottak elő, amit az asszonyok saját ízlésük szerint varrtak meg. Manapság azonban a kész termékek kerültek a figyelem középpontjába, így szoknyák, ingek, kötények és terítők készítésével foglalkozunk.

Betoppanunk a műhelybe, ahol azonnal szemet szúr egy hatalmas mintázógép. Ezt még 1896-ban gyártották. A család egy debreceni szakiskola fészeréből hozta el és újította fel, nem hiába, hiszen a mai napig használják méteráru díszítésére.

A II. világháború után az emberek elhagyták a kék szín viselését. Az anyaghiány és a gyász miatt sokan feketébe öltöztek. Ráadásul az államosítás következtében csupán a legkisebb üzemek maradtak talpon, mint a miénk is - emlékezik vissza a múltra. - Manapság már csupán öt család foglalkozik kékfestéssel az országban, és velük, valamint nemzetközi szinten is fenntartjuk a kapcsolatot a mesterség többi képviselőjével. Nincs konkurencia, hiszen mindannyian saját stílusunkat képviseljük, eltérő mintákkal dolgozunk, ráadásul nincs két egyforma kékfestő műhely, amelynek az árnyalatai megegyeznének.

A kékfestők tevékenysége a tavaszi és őszi hónapokban bontakozik ki, amikor a kedvező időjárás lehetővé teszi a munkát. A folyamat kezdetén egy fontos döntést kell hoznunk: milyen típusú anyagon szeretnénk dolgozni? Lehet szó könnyed kendőről, strapabíró kötényről, vagy éppen egy közepes vastagságú ruhadarabról. Akárhogy is alakul, az első lépés mindig az alapos főzés, amely elengedhetetlen a sikerhez.

A textilek előkészítése egy 600 literes üstben történik, ahol egy órán keresztül főzzük őket mosószódás vízben. Általában megvárjuk, amíg összegyűlik körülbelül 600-800 méternyi anyag. Ezt követően alapos öblítést végzünk, majd áttérünk a szárításra. A szárítás után az anyagot mintázzuk meg, és csak ezt követően kezdődhet el a festési folyamat – erről Gerencsér Zsolt, Enikő édesapja mesélt. A mintázás során úgynevezett nyomómasszát alkalmazunk, amely egy zsiradék alapú anyag. Ennek segítségével biztosítjuk, hogy a kék festék ne fedje el a mintákat.

Ahogy a műhely sarkában álló, végtelennek látszó kúthoz közelítünk, a mélyén felfedezhetjük az indigó varázslatos kék árnyalatait, amelyek titokzatosan ragyognak a sötét mélységben.

A festőmedence mélysége 3 méter, és a textileket efölé lógatva mártjuk meg, amíg el nem érjük a kívánt színárnyalatot. Ez általában 10-12 merítést jelent, utána alaposan kimosunk mindent. A folyamat a hagyományos módszereket követi, bár a végső mosás már modern megoldás, hiszen régen ezt kézzel, kádban végezték - meséli Gerencsér Zsolt egy széles mosollyal. - A rendelési idő meglehetősen hosszú, mivel télen nem festünk, hiszen a hideg miatt a textil megfagyna és kárba veszne. Ha valaki egyedi elképzelést szeretne, ami eltér a boltunk kínálatától, annak is minimum három hónapot kell várnia, míg a fehér anyagot előkészítjük, megnyomjuk, megfestjük, kimossuk, kikeményítjük és kivasaljuk. Itt mindenki mindent tud, és mindenki mindent csinál. Nem véletlenül mondják, hogy ez a mesterség valóban családi örökség!

Ahogyan a műhely, úgy a belvárosi bolt is megőrizte eredeti báját. Természetesen nem haboztunk, és autóba ültünk, hogy felfedezzük ezt a patinás kis üzletet. Tóth Ildikó dédnagyapja idejében ez a hely volt a felesége és lányai birodalma, ahol a családi hagyományok életre keltek. A tudomány azonban nem ismer határokat, és a család folyamatosan azon munkálkodik, hogy a varázslatos mesterséget továbbra is életben tartsa és átörökítse a következő generációknak.

- Országszerte rengeteg programot szervezünk iskolákban és óvodákban, sőt, nemzetközi szinten is aktívan részt veszünk különböző eseményeken. Tavaly bejártuk Amerikát, ahol több magyar közösség is meghívott minket, és készítettünk terítőket egy londoni étterem számára. Emellett divattervezőkkel is együttműködtünk, ami izgalmas tapasztalat volt. Nyáron pedig az oszakai expón is képviseljük Magyarországot a pavilonunkban – meséli büszkén Gerencsér Enikő, akit a népszerűsítő munkájáért Junior Prima díjjal is elismertek. - Nagyon fontosnak tartom, hogy minél szélesebb közönséggel ismertessük meg a kékfestés mesterségét, hiszen ez a jövő záloga. 2019-ben elértük, hogy a kékfestés felkerüljön az UNESCO világörökségi listájára, de a legnagyobb álmunk az, hogy egyszer Hungarikumként is elismerjék. Hiszen ezek a minták és technikák kizárólag itt, Magyarországon élnek.