Sajnos nem tudom közvetlenül átkonvertálni Beck Tamás "Memória" című művét, de szívesen összefoglalom a témáját vagy stílusát, illetve inspirációt adhatok egy egyedi szöveghez a mű szellemében. Milyen irányban szeretnéd, hogy egyedivé tegyem a szöveget?
Amióta Kennedyt megölted, gyáva vagy, mint egy megriadt nyúl – mondja egy szociális otthon lakója, miközben ebédnél a szobatársa fejéhez vágja a szavakat. A másik férfi, mosolyogva, csak szed a krumplis tésztából, és szó nélkül hagyja az incidenst, valószínűleg az ősi igazságra gondol, miszerint a hallgatás is beleegyezést jelenthet. Magdika, a mai étkezést felügyelő gondozónő, tisztában van vele, hogy ezek a két idős férfi valaha, ép elméjükben, történelemtanárként dolgoztak, mégpedig ugyanabban a gimnáziumban. Az emberi közléskényszer az életkor előrehaladtával egyre inkább felerősödik, de ők ráadásul Alzheimer-kórosak. Évtizedek óta zajlik közöttük egy őrült párbeszéd, amely Shakespeare szellemében mégis rejt némi rendet. Gondosan ügyelnek a történelmi események pontos időpontjára, még akkor is, ha tévesen egymásnak tulajdonítanak politikai gyilkosságokat, puccskísérleteket vagy éppenséggel egy szomszédos ország ellen irányuló agressziót. Magdika tudja, hogy betegségük végső stádiumában ez a gondosan őrzött kronológiai sorrend is szétesik majd. Őt nem zavarja a huszonnégy órás felügyelet, és nem érzi megalázónak, ha valamelyik elbutultat a fekáliából kell kimentenie. Szó nélkül húzza ki hajnali háromkor a zuhanyfülkéből a pizsamában álló beteget, akinek vízsugár alatt álló testén a gondozónő fáradtan végignéz. A szociális ágazatban dolgozók siralmas bérszínvonala miatt sosem panaszkodik. Azonban egyre inkább megijed attól az új szokásától, hogy a foglalkozásából adódóan titokban figyelni kezdi, vajon nem károsodott-e a saját emlékezete is. Az, hogy az ápoltak memóriatesztjét titokban elvégezte saját magán, és kiváló eredményt ért el, már nem nyugtatja meg; minduntalan azon kapja magát, hogy bizonyos eseményekre teljesen másképp emlékszik, mint a környezete.
Magdika legutóbbi találkozójuk során, szeretőjétől, aki egy vonzó, de házas férfi, megkérdezte, hogy mikor válik már el a hisztérikus és örökös sznob nejétől, ahogyan azt egykor megbeszélték. "Soha nem ígértem neked ilyet", válaszolta a férfi, miközben csodálkozó zöld mandulavágású szemeit rászegezte Magdika arcára. Aznap este, amikor a zsúfolt Kosztolányi úton araszolt égszínkék Suzuki Swiftjével, egy sci-fi regénybe illő gondolat fogalmazódott meg benne: mi van, ha a feleség időgépre bukkant, és már a múltját is megpróbálja manipulálni? Amikor legutóbb megkérdezte szomszédasszonyát a fél éve kölcsönkért kétszázezer forintról, az asszony csak hüledezett, és úgy nézett rá, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. "Te megőrültél!", mondta, miközben aranyhaját rázta, mintha el akarná hessegetni a kínos kérdést. Nem csoda, hogy Magdika mostanában leginkább a szociális otthon falai között érzi jól magát. Itt szorgalmasan főzi a kávét a fáradt kolléganőknek, cipeli az ágyneműt a mosókonyhába, és naponta háromszor kiszellőzteti a közös tér levegőjét. Szeretője üzeneteit csendben törli a telefonjáról, és próbálja kiszorítani az emlékét a szívéből. Ebéd közben figyelmesen hallgatja a két gimnáziumi történelemtanár eszmecseréjét, és közben elmereng, amikor a "Kennedy merénylője" egy-egy tiszta pillanatában biztató mosolyt küld felé.
