Ahogyan az élet szépségei néha elhomályosulnak, úgy sokan tapasztalják, hogy a mindennapok rutinja és a nehézségek árnyékot vetnek a boldogságra. Az emberek gyakran keresik a kiutat a monotóniából, és arra vágynak, hogy megtalálják az élet valódi értelmét

A cikk megosztásához kérjük, kattintson az alábbi linkre, vagy másolja ki, és küldje el e-mailben: https://demokrata.hu/kultura/ahogyan-nem-szep-elni-922516/

Tennessee Williams 1947-ben bemutatott drámája a varázslatos New Orleans szívében játszódik. A történet középpontjában a címben említett Vágy áll, amely valójában egy létező villamosvonal volt 1948-ig. Ezen a járaton érkezik meg Blanche, hogy felkeresse testvérét, mély érzelmekkel és titkokkal teli útra indulva a város vibráló utcáin.

Húga, Stella, a férjével, a lengyel gyökerekkel rendelkező gyári munkás, Stanley Kowalskival egy szerény, másfél szoba-konyhás lakásban él. Itt hamarosan világossá válik, hogy a Kowalski-ház urának és a vendégnek nem éppen szívélyes a kapcsolata: Blanche, aki jómódban nevelkedett és művelt asszony, elvárja, hogy a körülötte lévők úrinőként bánjanak vele. Ezzel szemben a nyers, vad, sőt, már-már állatias Stanley nem hajlandó ezt a fajta tiszteletet megadni. Ráadásul gyanakvó természete miatt Stanley elkezdi kutatni sógornője múltját, hogy felfedje titkait.

Fokozatosan kibontakozik előttünk: az asszony életének kudarca elől menekül, mint akit üldöz egy régi árny. Házassága vége után érzelmi zűrzavara egyre mélyebb árkokat ásott benne, és mivel nem tudta megőrizni a jelzáloggal megterhelt családi birtokot, Belle Reve-et, a bank elragadta tőle. A birtok francia neve, "Gyönyörű álom", szinte ironikus, hiszen a valóságban a szépség már csak emlék. Ahogy egyre inkább a pohárhoz nyúlt, és fiatalabb férfiak karjaiban kereste a vigaszt, környezete olyan erkölcsi kategóriába sorolta őt, amelytől mindenáron távol akart maradni.

Mivel vonzereje folyamatosan csökken, csupán hatvanöt cent maradt a pénztárcájában, és az alkohol nélkül való megmaradás számára egyre nehezebb feladat, gyakorlatilag egyetlen lehetősége maradt, hogy a felszínen tudjon maradni: találnia kellene valakit, aki mellett stabilitásra lelhet, vagyis aki hajlandó lenne feleségül venni. Részben ezért is tette meg az utat New Orleansba.

Mitch, Stanley egyik pókerpartnere, fokozatosan érdeklődni kezd Blanche iránt. Azonban, amikor Kowalski felfedi neki a titkot, amit a nő múltjáról megtudott, Mitch azonnal megszakítja vele a kapcsolatot. Egy éjjel, amikor Stanley egyedül marad a lakásban a sógornőjével – mivel felesége, Stella kórházban van, és az első gyermekük érkezésére várnak – a feszültség egy szörnyű tettet szül.

A vágy villamosa tehát minden szépítés nélkül mesél arról, milyen esélyei vannak egy előkelő környezetben felnőtt, egyedül lévő, korosodó nőnek, ha alapvetően más környezetbe kerül, olyan emberek közé, akik vajmi keveset adnak arra, hogy finomak és udvariasak legyenek.

De a dráma nem a társadalmi ellentéteket kívánja bemutatni. Arra összpontosít, miért konfrontálódik olyan komolyan és elkerülhetetlenül Stanley és Blanche. Nos, mert nemcsak családi hátterük, neveltetésük és szocializációjuk különbözik, de egyéniségük és habitusuk is.

Blanche egy olyan álmodozó, aki képtelen szembenézni a valósággal, és inkább a varázslatot keresi a hétköznapokban. Az igazság helyett azt mondja, amire vágyik, vagy amit szeretne, ha igaz lenne. Tragédiája nem csupán abban rejlik, hogy az idő múlása elvitte tőle a fiatalos báját, vagy hogy magányra ítéltetett; sokkal inkább abban, hogy sikerült megvezetnie önmagát. A jövőjét egy olyan illúzióra alapozta, amelyet ő maga teremtett, és amelyet el is hisz. Az, hogy gyakran hazudik, manipulálja az érzelmeket, és másokat anyagi szempontból kihasznál, mindez csupán másodlagos a számára. Az igazi tragédia abban áll, hogy képtelen felnőni a saját álmaihoz, miközben a valóság egyre távolabbra húzódik tőle.

Stanley karaktere markánsan földhözragadt, pragmatikus gondolkodású ember, akinek szókimondása és sértett büszkesége mögött az érzelmei uralkodnak. Szinte bármilyen áron igyekszik kielégíteni késztetéseit, még akkor is, ha ez erőszakhoz vezet. Tettei és szavai egyaránt mentesek a felesleges bonyolításoktól; a legszembetűnőbb jellemzője az a megmásíthatatlan, kikezdhetetlen énközpontúság, amely annyira dominálja a személyiségét, mintha egy hatalmas felhőkarcoló emelkedne ki egy egyszerű családi ház fölé.

A darab így elsősorban az elképzelt és az objektív valóság összeütközésének drámájaként jellemezhető, ugyanakkor a szeretetéhség csillapíthatatlanságáról vagy az elmagányosodásról is van közölnivalója.

A Budaörsön bemutatott, Ördög Tamás által rendezett előadásban Stella és Stanley lakása első pillantásra otthonosnak és kényelmesnek tűnik, de a későbbiekben egyre inkább kiderül, hogy valójában nem az. A tér nyomasztóan szűk, a fürdőszobát kivéve sehol sincs lehetőség a magányra; a konyhában műanyag kerti székek sorakoznak, várva a beléjük ülőket. A plafonon hideg, szinte már bántó fényt árasztó világítótestek lógnak, mintha csak az ott uralkodó érzelmi feszültségről akarnának árulkodni.

Takács Katalin lenyűgöző teljesítményt nyújt: mesterien kelti életre azt a női karaktert, aki a virágkorát már rég magán mögött hagyta, és egyre kilátástalanabb helyzetekkel néz szembe alkoholfüggősége miatt. Ennek ellenére határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy dámaként bánjanak vele. Ez a nő ritkán mutatja meg valódi énjét, és noha folyamatosan mellébeszél, terel, alakoskodik és manipulál, mégsem lehet iránta csupán ellenszenvet táplálni.

A színpadra lépő Rába Roland Stanley-je szinte rémisztően élethű: minden megnyilvánulása arról árulkodik, hogy a szimpatikus vonások teljesen hiányoznak belőle, egy arrogáns, goromba figura képét festve. A nézőknek nem kell sokáig keresgélniük emlékeik között, hogy megtalálják azt a pillanatot, amikor már találkoztak hasonló, elviselhetetlen karakterekkel…

Bohoczki Sára egy különös, távolságtartó viszonyban formálja meg Stanley feleségét, a bántalmazott Stellát, akiben már nyilvánvalóan beletörődött a sorsába. A fiatalasszony nemcsak hogy képtelen a férje ellenében kiállni Blanche mellett, de még saját magát sem tudja megvédeni a helyzetétől. Kétségbeesett állapotában a fizikai és érzelmi ereje teljesen felőrölt, így a szorongás és a tehetetlenség fogságában él.

Ilyés Róbert Mitche karaktere egyszerre hoz létre sebeket és szenvedéseket; egy olyan férfi, aki a kezdeti szakaszban még elfogadhatónak tűnik, de a döntő pillanatban képtelen megállni a helyét. Konfliktuskerülő természetével és kényelemszeretetével inkább hátat fordít a kihívásoknak, mintsem hogy szembenézzen velük. Nem mer megkérdőjelezni a domináló kártyapartnere szavait, és ennek következtében nem hajlandó átlépni a komfortzónájának határait a Blanche-sal való kapcsolata érdekében.

Eunice, a Kowalski házaspár szomszédja, Koós Boglárka lenyűgöző alakításában életre kel. Ez a vagány és határozott lány olyan erővel bír, hogy szinte ő az egyetlen, aki képes legalább egy kis diszkrét határt szabni Stanley-nek. Nélküle Stanley úgy lépne át bizonyos határokat, hogy közben fel sem figyelne a következményekre. Valójában Eunice a darab egyedüli igazán szimpatikus karaktere, de sajnos a szerepe túl rövid ahhoz, hogy a nézők mélyebben megismerhessék őt és a háttértörténetét.

Aki ellátogat a Budaörsi Latinovits Színházba, hogy megtekintse A vágy villamosát, egy kicsit nyers, de annál lényegretörőbb előadással találkozik. Ez a darab a XXI. századi nézők számára is érthető módon mutatja be, milyen tényezők szükségesek ahhoz, hogy a közös térben élők hosszabb távon elviseljék egymást, anélkül, hogy sértésekkel vagy bántalmazással fordulnának egymás felé. Az előadás mélyen emberi dilemmákat vet fel, és arra ösztönöz, hogy elgondolkodjunk a kapcsolatok dinamikájáról.

Miután a néző alaposan átgondolta ezt a kérdést, elgondolkodhat azon, hogy ha rajta állna, melyik úti célra indulna el a Vágy nevű villamoson.