A spanyol szépségek kalandjai továbbra is izgalmas fordulatokat hoznak – megérkezett az Alfahímek harmadik évada!
Szexizmus: Ébredj rá! Nevezd nevén! Tedd le a voksod! Alberto és Laura Caballero mintha egy kihívást látnának az ismert szlogen abszurd kiterjesztésében. A spanyol televíziózás népszerű testvérpárja „Alfahímek” (Machos Alfa) címmel készített tíz részes vígjátéksorozatot a Netflix számára, amely 2022-ben debütált. A sorozat négy, negyvenes éveikben járó madridi férfiról szól, akik a társadalmi elvárások és a kapuzárási pánik szorításában úgy döntenek, hogy beiratkoznak egy önfejlesztő vagy inkább önleépítő tanfolyamra, hogy szembenézzenek a „mérgező férfiassággal”. Az alapötlet friss és izgalmas volt, a sorozat pedig szerethető és humoros formában mutatta be a témát (kritikánkat lásd: Kritikus gondolkodás a Netflixen, Új Szó, 2023. április 18.). Érdemes megjegyezni, hogy a sorozat nem igazán állt ki sem a hagyományos férfiszerepek, sem a feminizmus, sem a woke mozgalom mellett, hanem inkább sajátos, ironikus tükröt tartott a férfi identitás kérdéséhez.
Az első évad ügyesen felvetette annak a lehetőségét, hogy Pedro, Raúl, Luis és Santi talán egyáltalán nem úgy illenek a klasszikus spanyol macsó klisébe, ahogyan azt elsőre gondolnánk. (Pedig Pedrót gyakran emlegetik „a szexista disznók Mózese” jelzővel, Raúl pedig valóban hajlik a hímsovinizmus irányába.) Viszont nem sok tétje lenne ennek a felfedezésnek, hiszen a srácok már részt vettek egy A férfiasság dekonstrukciója nevű tanfolyamon. Ezen a képzésen megtanulták, hogy a női egyenjogúság nem egy pejoratív fogalom, hanem természetes része a modern kapcsolatainknak. Elfogadták, hogy a párjuk akár sikeresebb, jobban teljesítő és magasabb jövedelmű is lehet náluk, míg ők maguk „cserébe” szabadon kifejezhetik az érzéseiket, nem kell szégyenkezniük a pszichológushoz való járás miatt, sőt, ha úgy érzik, akár heteroflexibilisek is lehetnek.
Az Alfahímek hatalmas népszerűségnek örvendett, ám a készítők nem várták meg a közönség reakcióját: már az első évad végén úgy alakították a cselekményt, hogy biztosítsák a folytatás lehetőségét.
Kérdéses, hogy volt-e ennek a tiszta anyagi haszonszerzésen túlmutató értelme, ugyanis az alig másfél évvel később debütált újabb tíz rész gazdag fantáziával vitte tovább a főszereplők történetét, de már nem sok sportértékkel bírt.
Oké, főhőseink közül ketten is új állást találtak, egyikőjük kénytelen volt nyitott kapcsolattal feldobni a házasságát, egy másik pedig kísérletezéssel kompenzálta a párjától kapott drasztikus visszautasítást. De mi maradt a történet? Szokásos konfliktusok, hasonló humorforrások, nagyjából azonos hatás. A termék alig változott, de a csomagolás sem sokat...
A harmadik évad legújabb epizódjának megtekintése után már biztosan kijelenthető, hogy a Caballero testvérek mindig találnak új irányokat a forgatókönyvük fejlesztésében. Pedro (Fernando Gil) most apai szerepre készül, hiszen volt párja, Daniela (María Hervás) gyermeket vár tőle. Santi (Gorka Otxoa), az építész, továbbra is ex-feleségével él, miközben egy feminista aktivistával tölti az estéit, és ezzel párhuzamosan egyetemista lánya egy idősebb férfival jár. Raúl (Raúl Tejón) étteremtulajdonos és Luz (Kira Miró) újra egymásra talál, bár a nő már a saját neméhez vonzódik. Luis (Fele Martínez), a rendőr, szülei válásával és lánya identitáskeresésével küszködik. Összességében, ha nem is a leginnovatívabb vagy legmagasabb szintű humorral, de a történet eddig mégiscsak szórakoztatóan alakul.
Egyre inkább a figyelem középpontjába kerül Pedro televíziós szerelemprojektje, amely a Netflixnek eladott Alfahímek című sorozat (igen, egy sorozaton belüli sorozatról van szó, azonos néven). A történet középpontjában "a modern kor kihívásainak nem megfelelő, szexista férfiak kritikája" áll, ahogyan azt a narrátor is megfogalmazza. Az előző évadban már kaptunk egy kis ízelítőt az alkotásból, most viszont bővebben kibontakoznak a tévés világ bonyodalmai: a felettes és a beosztott közötti hatalomjáték, a vágy és frusztráció keveréke, valamint a megátkozott forgatás, ahol valójában inkább egy intimitáskoordinátorra volna szükség, mintsem Luis hangos, boldogtalan feleségére (Esther karakterét parodikus, ám annál hitelesebb előadásban hozza Raquel Guerrero), és persze ott van a szerencsétlenül elcsúszott díszbemutató is.
Önmagában is bátor dolog olyan fogalmakkal dobálózni, mint például a heteropatriarchátus, a patriarchális paktum vagy az incelek szubkultúrája, különösen a modern Spanyolország társadalmába helyezve, ahol a macsó és a feminista világkép egyfajta társuralkodóként van jelen.
Caballeróék azonban nem állnak meg, hanem bátran továbbhaladnak, miközben népszerű elméletek és sokféle irányvonal köré szövik a cselekményt. Különös módon, az abszurd, szarkasztikus és ironikus hangvételük révén merészen boncolgatják a fontos kérdéseket.
A férfi főszereplők remek érzékkel bánnak a komédiával; Gil, Otxoa, Martínez és különösen Tejón élénk válaszai a felvetett helyzetekre igazán figyelemre méltóak. Azonban a poénok mennyisége néha túlcsordul, és úgy tűnhet, mintha az Alfahímek nem annyira szórakoztató, mint inkább csak igyekezne a nézők arcába tolni a vicceket, legyenek azok sikeresek vagy sem. A sorozat másik gyenge pontja a megszokott formula túlságosan merev alkalmazása; ez egyrészt előre látható és bombasztikus jeleneteket eredményez, másrészt pedig számos dramaturgiai ellentmondáshoz és hiányossághoz vezet.
Egye fene, az Alfahímek valóban kiemelkedő színfolt a spanyol vígjátéksorozatok világában, még ha nem mentes a maga hibáitól sem. Azonban a negyedik évad premierdátumát már nem merném biztosra venni. Sőt, valószínűleg elmondható, hogy a „lokalizált” német, francia, holland és olasz verziókra sem a forradalmi ötletek vagy úttörő megoldások miatt fogunk emlékezni.
