A rendszerváltozás viharos időszakában a nők szerepe különösen kiemelkedővé vált, és egyre többen fedezik fel saját belső erejüket és lehetőségeiket.
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1945-ben lépett életbe az általános, titkos és egyenlő választójog, amely mérföldkő volt a női egyenjogúság történetében. Ekkortól a nők jogot nyertek ahhoz, hogy beleszólhassanak a politikai folyamatokba – legalábbis papíron. A valóságban azonban sokan még mindig úgy vélik, hogy a politika férfiak terepe, és kérdéses, hogy a nők, akik az ország lakosságának több mint felét alkotják, valóban képviselve vannak-e. A politikai döntéshozók gyakran saját érdekeiket helyezik előtérbe, ahelyett, hogy a családok, a közösségek vagy akár a társadalom egészének érdekeit szolgálnák. Említhetjük Orbán Viktor ironikus megjegyzését is: "Nőügyekkel nem foglalkozom!" – mintha a társadalmi problémák csupán nemi kérdések lennének. Pedig a megélhetési válság, a lakhatási problémák, a diszkrimináció és a családon belüli erőszak mindannyiunkat érintenek, bár sok esetben a nők szenvedik el a legnagyobb csapásokat. A jövő évi választások kulcsfontosságúak lesznek, és a nők, különösen az idősebb generáció tagjai, egyre nagyobb szerepet játszanak majd a politikai táj formálásában. A politikai vezetők már felismerték ezt a tényt. Vajon ők lehetnek a "királycsinálók", a változás előmozdítói és a stabilitás megőrzői, ha a jövő évi események mindent felforgatnak?
A magyar nők politikai részvétele és választási hajlandósága, különösen közép-európai viszonylatban, aggasztóan alacsony szinten áll. Ennek számos oka van, kezdve a jelenlegi helyzettel, ahol női miniszter egyáltalán nincs, és a női képviselők aránya 2024-re mindössze 14,1 százalékra rúg, ezzel az uniós rangsor végén kullogunk. Érdemes azonban megjegyezni, hogy ez inkább következmény, semmint ok: a nemek közötti egyenlőséget figyelmen kívül hagyó intézményi keretek, a politikai pártok struktúrája, a parlament működése és a választási folyamatok mind hozzájárulnak ehhez a helyzethez. Ezen felül a honi közéletben uralkodó, férfias, néha agresszív légkör – amelyet a közösségi médiában megjelenő kommentek és a "harcosok klubja" típusú kultúra is erősít – tovább csökkenti a nők kedvét a politikai aktivitásra.
Ha a magyar nők tisztában lennének azzal, mekkora hatalom és szerep rejlik a kezükben az ország jövőjének formálásában, talán többen is átgondolnák, hogy félretegyék a kötényt, és aktívan részt vegyenek a folyamatok alakításában a megfelelő pillanatokban.
Természetesen! Íme egy egyedi változat a "Nagymamák a gáton" témában: --- **Álomperem a gáton: Nagymamák meséi** A gát mentén, ahol a fák zöldellő lombjai a víz tükrében táncolnak, néhány nagymama ül a régi, faragott padokon. Mosolygós arcaik között a napfény játszadozik, ahogy a szél lágyan fújja a hajukat. Együtt mesélnek, mesék szövevényes világába kalauzolva az arra járókat. Kezükben fonott kosarak, tele friss gyümölcsökkel és színes virágokkal, miközben a gyerekek körülöttük futkároznak, nevetve hallgatva a régi történeteket. A nagymamák szavai olyanok, mint a víz csobogása: megnyugtatóak és tele bölcsességgel. Mesélnek a múltról, a boldog nyarakról, amikor a naplemente fénye aranyszínűre festette a tájat. A gát nem csupán fizikai határ, hanem egyfajta időkapu is, ahol a múlt és a jelen összefonódik. Itt a nagymamák meséi életre kelnek, és a gyerekek szeme csillog, ahogy a fantázia világába merülnek. Minden egyes történet egy újabb gyöngyszem, amely színesíti a közös emlékek láncát. Ahogy a nap lassan lenyugszik, a gát körüli csendben csak a nevetés és a mesék hangja hallatszik, emlékeztetve mindannyiunkat arra, hogy a szeretet és a család köteléke a legértékesebb kincs, amit örökölhetünk. --- Remélem, tetszik ez az egyedi változat!
A közelmúltban belefutottam Schultz Nóra beszámolójába, amelyben arról mesél, miért döntött úgy, hogy egy időre csatlakozik Magyar Péter nagyváradi meneteléséhez: a nőkkel való beszélgetés lehetősége vonzotta. "A nők elsősorban az oktatás és az egészségügy helyzete miatt gyűltek össze. Akadtak, akik kritikusan viszonyultak Magyarhoz, vagy a tiszás verziójához, amely a neoliberális 'törjük át az üvegplafont' feminizmusra épít, de mégis sokan reménykednek benne. Az esemény során néhány ismerős arcot is felfedeztem; a 'tiszásság' vonzotta a környék korábbi ellenzéki szereplőit is. Az elhangzottak alapján azonban sokan újonnan kezdtek el aktívan részt venni a közéleti diskurzusban. Pozitív változást, egy Orbánon túli Magyarországot keresnek, és hajlandóak tenni érte: pogácsát sütnek, menetelnek, szervezkednek, autóba pattannak, vagy éppen élő videókat osztanak meg" - fogalmazott a politológus a Substacken.
Ezután egy (férfi) ismerősöm is átküldött nekem egy videót, amin egy autóból kihajoló néni szólította le a "vándort", aki odament hozzá, mire a néni megpuszilta őt, és boldogan integetett a menetnek. Noha a videón beszéd nem hallatszott, ismerősöm szerint "ebben minden benne volt", emlékezetes gesztus - nem a hívő, hanem a biztató szeretet, a másik oldalról pedig a tisztelet és a közvetlenség.
Erről eszembe jutott az úgynevezett nagymama-hipotézis, vagyis hogy a mostani helyzetünkben ennek milyen fontos politikai szerepe lehet.
Sok szociális állatfajhoz - a bálnákhoz, csimpánzokhoz, de akár a méhekhez - hasonlóan az emberek társadalmában kiemelten fontos szerepe van a termékeny korszakuk után járó nőknek, vagyis a nagymamáknak. Úgymint a tudásátadás, a gondozási feladatokban segítség a nőknek, támogatás a még aktív, illetve a döntéshozó pozícióban lévő férfiaknak. Lám, Orbán Viktor a Harcosok Klubjába is maga köré gyűjtötte a nagyikat, de számos videót, mémet ismerünk, melyben idős nénik támogatják, éltetik az orbáni rendszert. A nagymamák tömeges feltűnésének a politikai térben rideg biológiai okai is vannak: egyszerűen eltűntek mellőlük a férfiak, akár válás, függőség, akár elhalálozás miatt, ugyanis hazánkban - részben az Orbán-rendszer hanyagsága, az állampolgárokat bántalmazó-kizsákmányoló bánásmódja miatt, az egészségügy, oktatás és a szociális ellátórendszerek lerohasztásától a nyugdíjkorhatár emeléséig - 65 éves kor felett a férfiaknál bezuhan a korfa (lásd keretes írásunkat).
Fontos tehát, hogy Orbán Viktor eddigi legkomolyabb kihívója, Magyar Péter, valóban lépéseket tegyen a nők felé, rendszeres párbeszédet kezdeményezve velük, hogy meghallgassa az anyák és nagyanyák érzéseit, aggályait. Látszólag ez nem okoz számára nehézséget, hiszen az anyák napi bejegyzése alapján a saját édesanyjával való kapcsolata is harmonikusnak tűnik (vagy legalábbis jóval problémamentesebbnek, mint a nőkkel való interakciói). Persze, hogy mennyire van így, az végső soron magánügy. Ha a politikai diskurzus mélyebb rétegeit kutatjuk, az anyákhoz fűződő viszonyban megjelenik az anyaország és az anyaföld fogalma, az életet adók tisztelete, valamint a tágabb család iránti megbecsülés minősége is. Orbáni kontextusban mindez az anyaméh „forgalmának” növelését jelenti (a kizsákmányolás újabb formája), miközben a gondozási feladatok és a láthatatlan munka terhei szinte kizárólag a nőkre hárulnak (szociális törvényekkel megpecsételve), és mindeközben a kormányzása alatt nem sokat tett az üvegplafon áttöréséért (jelenleg a nők bérkülönbsége átlagosan 17 százalék), a gyermekvállalás utáni munkába való visszatérés megkönnyítéséért (az anya maradjon inkább otthon, és szüljön még több gyermeket), vagy a koralapú diszkrimináció ellen (ami miatt egy ötvenes nő, akár diplomás, akár nem, akár egy évig is munkanélküli lehet). Ezekhez a problémákhoz társul a kemény ideológiai máz, amelyben a "nő az anya, férfi az apa", a "gendersemlegesség" és az a kijelentés, miszerint "a magyar élet minden az asszony körül forog, végül mindenki a konyhában köt ki" (ezek személyesen tőle származó idézetek), vagyis a klasszikus nemi szerepek erőltetése, amely már generációk életét terhelte meg. Bónuszként a női rajongás megvásárlása jóságos szexizmussal, nőnapi virágcsokrokkal és kézcsókokkal, amelyekkel a hölgyek szimpátiáját próbálja elnyerni.
Miközben a nyugdíjak értéke folyamatosan csökken, az egészségügyi, oktatási és szociális ellátórendszer egyre súlyosabb válságot él át, a nők szenvedik el a legnagyobb veszteségeket. Ők a hiányosságok közvetlen áldozatai, legyen szó arról, hogy a háztartás költségeit próbálják kezelni, gyermekeiket különórákra viszik, vagy éppen ők, illetve szeretteik számára keresnek megfelelő ellátást.
Valami kognitív disszonancia folytán eddig mégis hajlandók voltak hatalomban tartani a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, vagy csak nem tettek a fennmaradása ellen. Ez persze nem szemrehányás, hisz látjuk, tapasztaljuk, micsoda terheket cipelnek a nők, akiket ráadásul kislány koruktól arra szocializálnak, hogy a hangjukat ne hallassák, a véleményük nem számít, ha van is bennük düh a társadalmi igazságtalanságok, a rendszerszintű elnyomás, a patriarchátus okozta érzelmi sebek, szélsőséges esetben fizikai traumák (családon belüli vagy szexuális bántalmazás) miatt, azt fojtsák el, rejtsék magukba. Sőt, meneküljenek a magányba, ne osszák meg, ne keressenek sorstársakat, ne alapítsanak női köröket, mozgalmakat, mert az "veszélyes!"
a női hangok és kezdeményezések nem csupán a múlt öröksége, hanem a jövő változásainak motorjai is. A történelem tanulságai alapján világossá válik, hogy a nők sokszor a társadalmi mozgások élén álltak, ám a férfiak dominálta narratíva gyakran figyelmen kívül hagyja e fontos szerepeket. Ma, a globális kihívások közepette, mint a klímaváltozás, a társadalmi egyenlőtlenségek és a politikai instabilitás, a nők újra és újra bizonyítják, hogy képesek hatékonyan reagálni a körülöttük zajló eseményekre. A nők közvetlen kapcsolatban állnak a természettel, ez a kapcsolat segíti őket abban, hogy észleljék a világunkban zajló változásokat, és hogy felelősségteljesen cselekedjenek. Azok, akik már most is aktívan keresik a megoldásokat, nem csupán saját életüket formálják, hanem inspirálják a közösségeiket is. Az ő hangjuk fontos, mert képes új perspektívákat hozni a döntéshozatalba, és friss ötletekkel gazdagítani a társadalmi diskurzust. A női vezetők, aktivisták és közéleti szereplők nem csupán a jövő politikai táját formálják, hanem a közvetlen cselekvéseikkel is hatással vannak a társadalmi normákra, a környezeti fenntarthatóságra és az emberek közötti kapcsolatokra. Fontos tehát, hogy ne csak a választások közeledtével, hanem a mindennapokban is támogassuk és hallassuk a női hangokat, mert ők azok, akik képesek új utakat mutatni a fenntarthatóbb jövő felé.
a harag vagy a gyász, amit sok nőtársam érez, ha némán is, nem gyöngeség, hanem az igazság felvállalása egy hazugságokkal, hamis ideákkal teli világban, amiben mindenre kapunk utasítást; hogyan kellene kinéznünk, hogy illene viselkednünk, mit kellene vásárolnunk, fogyasztanunk, hogy a megelégedettséget megtapasztaljuk, vagy legalább ne érezzük magunkat kudarcnak.
Azonban, ahogy a környezetem tükrözi, egyre több nő nem tűri tovább ezt a helyzetet, és merészen új irányokat keres. Kezdenek más nyelveken beszélni, egyéni utakat taposni, akár a civil szférában vállalnak szerepet, vagy éppenséggel úgy döntenek, hogy a szülés folyamatát a saját elképzeléseik szerint élik meg. Új mintákat hoznak létre gyermekeik számára, elhagyva a régi, megszokott sémákat. Vannak, akik művészként, pedagógusként vagy éppen segítőként "gyógyítják" a világukat, és ezzel már most, kicsiben, egy új valóságot formálnak maguk körül.
Sorsunkat megváltoztató korszakot tapasztalunk.
A 2026-os választások körüli várakozások rendkívül feszültek, és sokan úgy vélik, hogy ezek a voksolások kulcsfontosságúak lesznek a jövőnk szempontjából. Galgóczi Eszter a Visszhangban kifejtette, hogy mintha mindenki egy végső összecsapásra készülne, ahol a legégetőbb kérdés Orbán Viktor hatalomban maradása lenne. Ha azonban szélesebb perspektívából közelítjük meg a helyzetet, érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen tágabb társadalmi és politikai dinamikák is formálják ezt a választási ciklust.
valójában két világ között kell választanunk (de nem ez az egyedüli lehetőségünk, bár ez is fontos fordulópont lehet): a régi, konzervatív, hagyományos, múltba révedő, az elnyomást rendszerré tevő, az igazságtalanságot és a társadalmi egyenlőtlenséget intézményesítő, hűbéri hierarchiát, nepotizmust és klientúrát építő, manipulatív és kirekesztő rendszer és egy új világrend között.
Ami még nem teljesen körvonalazódott, de jelenleg elegendő, ha olyan alternatív, haladóbb, igazságosabb és innovatív (inkább körkörös, semmint piramisszerű) struktúrákat építünk a régiek helyére, amelyek már nem szolgálják a közösség érdekeit, csupán egy szűk csoportét. (Hasonlóképpen, a valódi feminizmus sem csupán a patriarchátus ellenpólusának, a matriarchátusnak a megvalósítására törekszik, hanem egy kölcsönösen támogató, harmonikus együttélésre, amely mindannyiunk számára előnyös.)
Miután egyelőre - és mert politikailag-történelmileg így alakult - várat magára, hogy ennek képviseletére és elindítására női politikusokat, döntéshozókat, vezetőket választhassunk, kénytelenek vagyunk a jelen felhozatalból többségben lévő férfiakra szavazni - szavazzunk akkor azokra, akiknek tettei (amiket már jól ismerünk), vagy legalább az ígéretei közelebb esnek ahhoz, amilyen világban mi szeretnénk élni.
Ahogy a politikusok sem boldogulnak egyedül (mindig vannak tanácsadóik, szövetségeseik, a háttérben egy egész csapatuk), úgy a nőknek sem kell magányosan harcolni. A női sorsközösség és a női szolidaritás, a nővériség (amiről a Visszhangban anyák napja kapcsán már írtunk), nemcsak véd bennünket, de erőt is ad (erre jó példa mostani számunkban a Női Flotta indulásáról szóló riportunk), hogy az alkalmazkodás és az engedelmes beletörődés helyzetéből kilépjünk. Ebben példát is mutatnak azok a nők, köztük nagy számban a nagymamák, akik kint vannak a tüntetéseken, kirándulás helyett Magyar Péterrel gyalogolnak, kreatív transzparenseket készítenek, a hangjukat hallatják a közösségi médiában vagy a közéletben, bármilyen módon ellenállnak a némaság és a tehetetlenség béklyójának.
Ezek a nők már felfedezték saját belső erejüket, túlléptek a régi, elavult mintákon és szerepeken, vállalják a szuverenitás felelősségét a legnemesebb értelemben. Nem várnak segítségre, hanem maguk állnak ki a változásért, aktívan képviselik a rendszerek megújulását.
Azzal, ahogyan élnek, amiket olvasnak és amikről beszélgetnek, ahogyan nevelik gyermekeiket, dolgoznak, gondoskodnak egymásról, valamint aktívan részt vesznek a közéletben, formálják a véleményeket a társadalmi kérdésekben, és átlátnak a manipuláción, már nem lehet őket megtéveszteni a hamis biztonság és védelem ígéretével, sem a félelemkeltés eszközeivel. A szuverenitás nem a dominálásról, a kontrollról vagy az elszigetelődésről szól – ahogyan azt a Fidesz-KDNP számos intézkedése is mutatja –, hanem a függetlenségről, az önazonosságról és az én-erőről, ahol a versengés helyett az együttműködés kapja a főszerepet. E felismerés és az azt megtestesítő egyre növekvő közösség révén talán valóban a magyar nők válhatnak "a rendszerváltozás szülőanyjává".
Szám szerint többségben
A 2022-es népszámlálás adatai alapján a magyar lakosság, amely összesen 9,6 millió főt számlál, 52%-ban nőkből áll. Az idősebb korosztályban, a 65 évesnél idősebbek között azonban a nők aránya már 62%-ra emelkedik. A statisztikák azt mutatják, hogy a férfiak várható élettartama 65 éves korban átlagosan 13,2 év, ami mintegy 4,1 évvel rövidebb, mint a nők esetében. Ennek következményeként Magyarországon az özvegy nők száma (688 ezer) közel ötszöröse az özvegy férfiakénak (140 ezer), ami drámaian befolyásolja az idősebb nők egzisztenciális helyzetét és társadalmi státuszát. Jelenleg a magyar lakosság minden ötödik tagja 65 éves vagy annál idősebb, ami azt jelenti, hogy az idősek körében a nők dominálják a számokat. A szavazásra jogosult állampolgárok között is a nők száma jelentős, azonban a választási részvételben a férfiakkal összehasonlítva alulmaradnak. Ezért rendkívül fontos, hogy a női szavazókat újra aktiváljuk a közéletben. Talán a külföldön élő vagy ott dolgozó gyermekeik és unokáik hazatérésének reménye lehet az, ami erős érzelmi motivációt jelent számukra, és arra ösztönözheti őket, hogy aktívan részt vegyenek a közéleti eseményekben.
