A művészet találkozási pontjai: ahol az inspiráció és az alkotás egyesül.
Kacsuk Péter informatikus már számos európai kutatási és oktatási projektben vett részt, emellett professzorként dolgozott a Miskolci Egyetemen, az ELTE-n és a londoni Westminster Egyetemen is. Sokan mégis műgyűjtőként ismerik, hiszen 2011 óta gazdag kollekciót épített ki kortárs magyar művészek munkáiból, és azokból már kiállításokat is rendezett.
- Évtizedek óta elkötelezetten dolgozik nagyszabású számítástechnikai rendszerek világában. Mióta kezdte el felfedezni a művészetek iránti vonzalmat?
- Gyerekkorom óta érdekel a téma, a szüleim gyakran vittek múzeumokba, amit nagyon élveztem. Szóval korán belém oltották a művészet és elsősorban a festmények szeretetét. Aztán amikor huszonegy évesen a későbbi feleségemmel autóstoppal körbejártuk Spanyolországot, eljutottunk a Pradóba, amelynek fantasztikus gyűjteménye van. Amikor pedig megláttam az egyik teremben Boschtól A gyönyörök kertjét és a képen szereplő megannyi groteszk figurát, akkor lehidaltam. Az egy fordulópont volt. Utána rögtön berohantam a múzeumshopba, és vásároltam egy reprodukciót, amelyet vászonra nyomtattak. Amikor hazajöttünk, be is kereteztettem, és kiraktam a hálószobánkba. Hosszú ideig ott lógott, megvan a mai napig. Amikor a gyerekeim nagyok lettek, akkor mesélték, hogy egy kicsit féltek tőle.
- Mikor kezdődött az a különleges utazás, amely során műgyűjtővé vált?
- Amikor bementem a privát bankáromhoz, és az asztalán megláttam a Virág Judit Galéria aukciós katalógusát, 2009 körül. És amíg ő intézte az ügyeket, addig én elkezdtem lapozgatni, és közben rájöttem, hogy tulajdonképpen ebbe is tehetném a pénzemet. Nem kell feltétlenül kötvényeket vennem, hisz azokat nézve maximum azt látod, hogy az értékük növekedett vagy csökkent két százalékkal, a képeket viszont kirakod a falra, és tartják az értéküket. Esetleg később jó áron tudod eladni azokat. Ez jó befektetési lehetőség.
Tehát kezdetben csupán a befektetés volt az, ami ösztönzött?
- Igen, de az elmúlt három év során radikálisan átalakultam. Már nem az motivál, hogy műalkotásokba fektessük a pénzem, hanem az, hogy a gyűjtés szenvedéllyé formálódott számomra. Néha meg kell állítanom magam: "Péter, ezt most tényleg nem lenne szabad megvásárolnod. Tartsd be a saját határaidat, és ne lépd túl őket! Eddig és ne tovább!"
- Megtette már ezt a lépést a határokon túl?
- Szerencsére még nem. De a kollekcióm folyamatosan bővül, és a gyűjtésben mindig újabb mérföldkőhöz érkezem. Szóval nemcsak a művészek, de a műgyűjtők életében is vannak szakaszok. Az első három évben például a nagy aukciósházakban vásároltam, és alapvetően a huszadik század eleji, legfeljebb a közepéig alkotó művészek vonzottak. A nagybányai festők és a Nyolcak nevű avantgárd csoport képei, de nem a fő műveik, mert azok nekem megfizethetetlenek voltak. Három év alatt kiderült, hogy ha gyűjteményt akarok építeni, akkor ahhoz fő művek kellenek. Ennek pedig egy módja van, ha kortársat kezdek gyűjteni, mert lényegesen alacsonyabb az árszínvonal, mint a klasszikus alkotóknál. Ez volt tehát az újabb mérföldkő, 2014 táján elkezdtem már műtermeket látogatni, és olyan galériákat, melyek foglalkoznak a művészeikkel. És akkor egy teljesen új világ nyílt meg.
