"A kézművesség igazi varázsa abban rejlik, hogy a lelked rezonáljon a teremtés folyamatával."
Mikor hetekkel ezelőtt még boldogan kanalaztuk a borjúagyas desszertet a parajdi sóbányában, még senkinek nem fordult meg a fejében, hogy ahol akkor még gasztrofesztivált tartottak, ott hamarosan a túlélés lesz a tét. Néhány hete a még békés sóbányában és Korondon több mesterember is mesélt nekünk a kézművességről, arról, hogyan lesz a gombából kalap, miért a szeretet az egyik legfontosabb hozzávalója a sajtnak, és mi köze van a korondiaknak a holdra szálláshoz.
Az utóbbi napokban a sajtó folyamatosan a parajdi sóbánya tragédiájáról számol be. A Kárpát-medence egyik legjelentősebb sóbányája súlyos helyzetbe került, miután a heves esőzések következtében a Korond-patak vize megáradt, és elöntötte a bánya területét. Kedd este az utolsó civil is elhagyta a bányát, és a károk mértékének felbecslése, valamint a jövőbeli kilátások egyelőre bizonytalanok. Ez a hely nem csupán Európa egyik legnagyobb sótartalékát rejti, hanem Erdély egyik legfontosabb természeti kincse is, amely a környék gazdaságának alapját képezi, és turizmusának motorjaként is szolgál. A témával kapcsolatos részletekről bővebben itt olvashat.
A bányában tett látogatásunk idején még nem sejtettük, hogy a pánik árnyéka valaha be fog borítani minket. Ekkor éppen a Michelin-csillagos gasztrofesztivál vibráló forgatagában lehettünk, ahol a Taste of Transylvania Underground esemény keretein belül egyedülálló kulináris élmények vártak ránk. Napokon át kóstolhattuk az erdélyi, magyar és román séfek ínycsiklandó fogásait, amelyek nemcsak a hasunkat, hanem a lelkünket is megörvendeztették. Most, sajnos, úgy tűnik, hogy ez volt az utolsó alkalom, mivel a fesztivál szervezője, Trucza Adorján, akit korábban mi is interjúvoltunk, szívhez szóló üzenetben köszönt el a bányától a közösségi médiában.
A szomorúságnak azonban ekkor még nyoma sem volt, és a sürgő-forgó séfektől távol, a bánya másik szegletében, a kézművesudvarban is találtunk érdekes történeteket erdélyi mesteremberektől, vendéglátóinknak köszönhetően pedig volt szerencsénk körbejárni a vidéket, ahol ugyancsak nagy szeretettel - és jellemzően dupla adag pálinkával - fogadtak a helyiek. Fazekasmesterrel, sókitermelővel, sajtkészítő mesterrel és taplásszal is volt szerencsénk beszélgetni.
Ha Parajd irányából érkezünk Korondra, nagyjából fél kilométerre a falutáblától két jókora plüssmedve ücsörög műanyag székekben. Sajátos és ügyes vendégcsalogató, jellemzően mindenki felkapja rá a fejét, hogy aztán a tekintete jó eséllyel átcsússzon a medvék mögötti boltra: egy sószaküzletre. A boltban Tófalvi Csabát találjuk, akitől megtudjuk, mi mindent lehet kihozni egy olyan egyszerű anyagból, mint a só.
Itt, kis túlzással, minden erről szól: a székelyföldi Sóvidék szívében található parajdi sóbánya Európa egyik legnagyobb sókincsének otthont ad.
Nem véletlen, hogy Parajdon és a környező falvakban a legtöbb turistaboltban sóból készült termékeket kínálnak - így tesz Tófalvi is, aki azonban arra figyelmeztet, hogy mivel a parajdi só, mint márkanév rendkívül népszerű, nem árt odafigyelni, mit is veszünk pontosan. A termékeken ott kell lenniük legalább három pecsétnek:
Tófalvi véleménye szerint fontos figyelmet fordítani bizonyos tényezőkre, különben könnyen belefuthatunk abba a csapdába, hogy nem a megfelelő minőségű sót vásároljuk, még ha parajdiként hirdetik is.
Parajdon és Korondon nagyon hamar feltűnik, hogy valamilyen formában mindenkinek köze van a sóbányához: vagy dolgozott ott, vagy van olyan rokona, ismerőse, aki ott vállalt munkát. Tófalvi az első kategóriába tartozik, 2011-ig állt a sóbánya alkalmazásában, akkor kezdett szöget ütni a fejében a gondolat, hogy saját céget kéne csinálnia. Nem sokkal később felmondott, és így is tett, létrehozott egy kft.-t, amelyet azóta a családjával működtet, mindenki kiveszi a részét a munkából. Saját vállalkozását immár közel 15 éve működteti egyre nagyobb sikerrel, az üzlet mellett turistacsoportokat is fogad, akiknek a műhelyben bemutatja a teljes feldolgozási fázist.
