**A gubacsokról, 11. rész - A gubacsok belső szerkezete: Levélgubacsok, erineumok és levélsodratok** A gubacsok világának rejtelmeibe mélyedve, most a levélgubacsok bonyolult belső szerkezetét vizsgáljuk meg. Ezek a különleges növényi elváltozások nem cs

A gubacsok olyan különös növényi elváltozások, melyek a növények fejlődésének és növekedésének anomáliáiból erednek. Ezeket a rendellenességeket különféle élőlények – mint például vírusok, baktériumok, gombák, fonálférgek, rovarok és atkák – aktivitása váltja ki. A gubacsok kialakulása a növény sejtjeinek számának (hiperplázia) vagy méretének (hipertrófia) növekedésével jár. E különös képződmények nem csupán a növények számára jelentenek változást, hanem a gubacsokozóknak is menedéket, táplálékot, védelmet, valamint ideális környezetet nyújtanak a szaporodásukhoz.

A cikksorozat korábbi, tizedik részében a zoocecidiumok formáinak jellemzésére szolgáló hasonlítási eljárásokat és néhány példát mutattunk be.

A cikksorozatunk tizenegyedik epizódjában a gubacsok belső felépítésére és a leggyakrabban előforduló típusaikra világítunk rá.

A cecidológia, a gubacsok tudománya, számos szempont szerint osztályozza ezeket az érdekes növényi képződményeket. A gubacsok csoportosítása történhet például a gazdanövények vagy a gubacsokat okozó organizmusok hierarchikus rendszere alapján, de lehetőség van arra is, hogy a gubacsok sajátos jellemzőik szerint kerüljenek kategorizálásra. A cecidológia fejlődése során számos csoportosítási módszer alakult ki, amelyek a gubacsok külső morfológiájára és belső felépítésére építenek. A XIX. és XX. század neves kutatói között említhetjük például Thomast, Beyerincket, Kernert, Küstenmachert, Houardot, Küstert és Manit, akik mélyrehatóan foglalkoztak a gubacsok belső struktúrájának osztályozásával. Az alábbiakban bemutatunk néhányat az általuk definiált és ma is alkalmazott típusok közül.

Tapasztalataink szerint a gubacsok iránt érdeklődő nem szakemberek számára legtöbbször elegendő a gubacsok külső tulajdonságok alapján történő felismerése. Ennek ellenére reméljük, hogy a jelen dolgozatban és a cikksorozat következő részeiben a szerkezeti típusokat bemutató képek és magyarázó megjegyzések az Olvasók számára érdekesnek és hasznosnak bizonyulnak.

Érdemes hangsúlyozni, hogy a szerkezettípusok között számos átmeneti forma létezik. Olyan gubacsokkal találkozhatunk, amelyek különféle típusok jellemzőit ötvözik, így ezek a különböző kategóriákba is besorolhatók.

A gubacsok szöveti felépítése és elhelyezkedése túlmutatott a tudományos ismeretterjesztés keretein, így nem mélyedtünk el e részletekben.

A 'gubacsos' irodalmakban a szerzők gyakran elkerülik a szigorú szerkezeti kategóriák említését, amikor az egyes gubacsokat bemutatják. Helyette inkább a könnyen érthető analógiák és részletes leírások (diagnózis) eszközéhez nyúlnak. A zoocecidiumok alakjának ismertetése, ahogyan azt a 10. részben tárgyaljuk, néha egybeesik a belső struktúrák egy adott csoportjának elnevezésével, és ezekre az összefüggésekre külön figyelmet fordítunk.

A szerkezeti formák részletes ismertetésekor nem célunk a teljesség, azonban a bemutatott gyakoribb típusok metszeteit illusztráló fényképekkel szeretnénk szemléletesebbé varázsolni azok felépítését.

A gubacsok felépítése nagymértékben függ attól a szervtől, amelyen keletkeznek, valamint a növény és a gubacsképző organizmus fajtájától. E tényezők jelentőségét jól illusztrálja, hogy egyazon növény egy adott szervén különböző gubacsképző fajok által létrehozott gubacsok szerkezete jelentős eltéréseket mutathat.

A legtöbb gubacsnak van egy vagy több ürege, ahol a gubacsképző található. Ezek az üregek, vagy lárvakamrák, különböző formákban léteznek: lehetnek olyanok, amelyek egy szűk nyíláson keresztül érintkeznek a külvilággal, de akadnak teljesen zárt változatok is.

Az üreg nélküli gubacsok különböző fajtái közül említést érdemelnek például az erineumok, a levélsodratok (roll galls), valamint a levélbehajlásos és levélredő gubacsok (fold galls) és a mélyedéses gubacsok (pit galls). Ezeket a típusokat csupán felsoroljuk itt, mivel részletes bemutatásukra a dolgozat későbbi fejezeteiben fogunk kitérni.

A cikksorozat hatodik epizódjában oszlopdiagram segítségével szemléltettük, hogy a gubacsok túlnyomó része a leveleken helyezkedik el. Ez a megfigyelés is alátámasztja, hogy első lépésként a leveleken fellelhető, gyakoribb gubacsszerkezeteket érdemes részletesebben bemutatnunk.

A levelek, mint a növények egyik legfontosabb szervrendszere, különleges funkciókkal és szerkezeti jellemzőkkel rendelkeznek. Ez a szerv kulcsszerepet játszik az asszimiláció folyamatában, amely nem csupán a növény fejlődését segíti elő, hanem gazdag tápanyagforrást is kínál a gubacsokozók számára. A levelek gyors ütemű növekedése kedvező hatással van a gubacsképzők által kiváltott hiperplázia és/vagy hipertrófia által előidézett szöveti gyarapodásra, lehetővé téve ezzel a szaporodásuk és fejlődésük számára ideális körülményeket.

A levelek széles választékot kínálnak a gubacsképzés helyének kiválasztásához, pl. történhet a levél felszínén vagy fonákán. A levél lemezének vékonysága miatt az egyik oldali elváltozások módosíthatják a levél másik oldalának alakját is. A levelek felső és alsó epidermisze között kifejlődő ún. parenchima gubacsok mindkét levélfelszínen gyengén kidomborodnak. A mélyedéses gubacsoknál (pit galls) az egyik oldali mélyedések az ellentétes oldalon kiemelkedések formájában jelennek meg.

Fontos figyelembe venni azokat az eseteket is, amikor a gubacs csupán a levél egyik oldalán idéz elő változást, vagy amikor a felső és az alsó levélfelület között jelentős eltérések figyelhetők meg a fejlődési formákban.

A gubacsok gyakran megjelennek a levelek szélén, néha pedig még a levél élén is, de előfordulhatnak a levéllemez más részein is, például a főér mentén vagy a vastagabb mellékereken. A főér és mellékerek által alkotott érszögletekben, valamint a levélnyélen is találkozhatunk velük. A zárvatermők törzsébe (Angiospermatophyta) tartozó növények széles levelei különleges lehetőségeket kínálnak a levélszél- és levélsodratok, a levélbehajlások, illetve a sekély bemélyedések vagy a mélyebb, szarv- vagy karomszerű zacskógubacsok (pouch gall) kialakulására. A gubacsmetszetek alapos vizsgálata gyakran felfedi, hogy a gubacsot alkotó levélrész nemcsak vastagabbá válik, hanem az eredeti felületének mérete is jelentősen megnövekszik (erről lentebb olvashatunk bővebben).

A levelek sokféle jellemzője kedvező környezetet teremt számos cecidogén faj számára, ami hozzájárul a rajtuk élő gubacsokozók gazdag fajkínálatához.

A növények felületét gyakran díszítik a bőrszövetből kiemelkedő epidermális szőrök, amelyek fontos szerepet játszanak a növényi struktúrák azonosításában. Ezek a szőrök, amelyek különböző növényi részeken, mint például a hajtásokon, leveleken, virágokon, terméseken és magvakon találhatók, változatos megjelenésűek: lehetnek bársonyos, szöszös, borzas, gyapjas vagy molyhos formájúak. Az egyes szőrtípusok tudományos elnevezései nem csupán a botanikai leírásokban, hanem a növényfajok nevében is gyakran visszaköszönnek, például a...

A szőrözöttség kiváló védelmet nyújt a növényevő állatok támadásai, a túlzott párologtatás, az erős fényhatások, valamint a hőmérséklet szélsőséges ingadozásai ellen. Továbbá, a maghéj és a termésfal szőrei jelentős szerepet játszhatnak a szaporítószervek eljuttatásában és elterjesztésében.

Ezek a szőrök a növények természetes és egészséges állapotának részeként, öröklött jellemzőkként alakulnak ki a növényi felületeken.

Az erineum megjelenésének hátterében egyedi, eltérő okok húzódnak meg. E jelenség, amelyet leginkább a gubacsatkák (Eriophyidae család) különböző fajaik aktivitása vált ki, egy rendellenes, helyi szőrképződési reakciót idéz elő a növények különböző föld feletti részein, mint például a levéllemezen, levélérben, hajtáson vagy virágon. A cikksorozat 10. részében a nemezszerű textúra és a szerkezeti csoport jellemzői között szoros összefüggés figyelhető meg.

A gubacsatkák egyedi fejlődése a levelek specifikus területein figyelhető meg, mint például az érszögletek, az érközi részek vagy maguk az erek mentén. Ezen a helyeken a gubacsatkák különféle alakváltozásokat idézhetnek elő, mint például kiemelkedések, besüllyedések, vagy érduzzanatok kialakulása, különösen a nemezfoltokban vagy azok határvonalain. Az erineumokban rendszerint a gazdanövény-gubacsokozó kapcsolatra jellemző szőrök találhatóak, amelyek méretükben, sűrűségükben és színükben is változatosak. Érdekes módon az erineumok színe is változik az életkoruk függvényében. A gubacsatkák a növényparazita atkák második legfontosabb csoportját képviselik, de fontos hangsúlyozni, hogy nem minden ide tartozó faj képes erineumok vagy gubacsok kialakítására.

A gubacsatkák egyes tulajdonságainak ismertetéséhez Dr. Ripka Géza: Erdei fa- és cserjefajok gubacsatkái (2020) interneten elérhető dolgozatából idézünk:

A legapróbb fitofág ízeltlábúak közé sorolható gubacsatkák (Acari: Acariformes: Eriophyoidea) többsége szabad szemmel észlelhetetlen. Átlagos testhosszúságuk körülbelül 200 µm, de méretük 80 µm-től egészen 500 µm-ig terjedhet. E rendkívül kicsi élőlények tanulmányozása során elengedhetetlen a mikroszkóp használata.

Apró testük általában megnyúlt, féregszerű formát ölt, lehet orsó vagy henger alakú, sőt, néha görbült vagy lapított is. Minden fejlődési szakaszuk (lárva, protonimfa, kifejlett egyed) csupán két pár lábbal bír, amelyek a testük elülső részén helyezkednek el.

Valószínű, hogy a cecidiumok iránt érdeklődők közül még kevesen láttak gubacsatkát, ezért indokoltnak tartjuk, hogy bemutassuk egy gubacsatka pásztázó elektronmikroszkópos (Scanning Electron Microscope = SEM) képét.

1. kép: Az ördögcérna gubacsatka (Aceria kuko) SEM képei (készítette: Dr. Szabó Árpád)

Az 1. számú befoglaló képen az ördögcérna gubacsatka háti (dorzális) nézete látható, míg a fehér kerettel kiemelt rész oldalsó (laterális) nézetben, erős nagyítás mellett mutatja be a fajt. Az első hazai megfigyelések Heves megyében és Budapesten történtek, 2014-ben. E különleges faj felfedezéséről a Szerzők 2015-ben adtak hírt.

Fedezd fel a faj életmódját, jelentőségét és gubacsait részletesen bemutató saját cikkünket, amely gazdag képanyaggal gazdagítja az olvasmányt. Kattints ide, hogy többet megtudhass róla!

A különböző növényeken fellelt erineumokról készült fényképeink segítségével újabb gyűjtőképeket állítottunk össze, amelyek bemutatják ennek a különleges jelenségnek a változatosságát.

2. kép: Az Aequsomatus annulatus gubacsatka erineuma varjútövis-benge (Rhamnus cathartica) levélfonákán

A 2/1 számú belső képen az Aequsomatus annulatus gubacsatka (Atkák - Acari alosztály, Gubacsatkák - Eriophyidae család) által a vajútövis-benge (Rhamnus cathartica) levélfonákán okozott nemezesedés figyelhető meg. A fiatal erineumok kezdetben ezüstösen fehérek, ám a nyár végére fokozatosan megbarnulnak. A filcesedés általában a középér és egy mellékér által határolt érszögletből indul ki, és a némileg megduzzadó mellékerek keretezte erineumok akár a levél széléig is kiterjedhetnek. Tavasszal a nemezes leveleken enyhe hullámosodást tapasztaltunk, amely a nyár végére (augusztus-szeptember) egyre kifejezettebbé vált. Ez a jelenség összefüggésben állhat a nemezek megbarnulásával és az érintett levélrészek kiszáradásával.

A 2/2 belső képen egy érszöglet levélsíkra merőleges metszetét láthatjuk. A levél középere a bal oldalra tolódik, míg a metszethez legközelebbi mellékér a kép jobb szélénél fut ki. A levél fonáki oldalát egy 2-3-szor vastagabb nemez borítja, amely a levéllemezhez viszonyítva kiemelkedik, ám a levéllemezen nem észlelhető szövetszaporodás.

A 2/3-as belső képen az erineum izgalmas részleteit fedezhetjük fel. A fiatal nemez színe fehéres-áttetsző, szőrei pedig henger alakúak, amelyek szabálytalanul görbülnek, hegyes végükkel a természet csodáját idézve.

A fotók a főváros XI. kerületében található Budai Arborétumban készültek, 2016. május 20-án.

A gubacsatka esetében is kiemeljük a növényekkel kapcsolatos tudás fontosságát. A bemutatott vajútövis-benge növény közelében felfedeztünk egy másik bokrot is, amely szintén hasonló tüneteket mutatott: ez a kínai benge (Rhamnus utilis) volt. Érdemes megjegyezni, hogy ennek a növénynek a levélfonákján látható erineumokat nem más, mint a Floracarus atillai gubacsatka okozta. E különleges fajt Dr. Ripka Géza 2009-ben, a tudomány számára újként írt le, bővítve ezzel a gubacsatkák sokszínűségének ismeretét.

Az erineumok kialakulása gyakran a növények érintett részeinek alakváltozásával jár együtt. Például egyes gubacsatka által érintett leveleken az alsó vagy a felső felületen apró, kerek, besüppedt foltok jelennek meg, míg az ellenkező oldalon kidomborodások alakulnak ki. Ennek hátterében az áll, hogy a levéllemez két, egymással szemben lévő felülete eltérő ütemben nő, ami aszimmetrikus növekedést eredményez. Ezzel a biomechanikai feszültséggel a levél olyan irányú deformációra kényszerül, hogy a gyorsabban növekvő oldal kidomborodik, míg az ellentétes oldal behajlik.

Ugyanez a törvényszerűség áll a levélszél- és levélsodratok (leaf-roll gall), a levélbehajlások és levélredő gubacsok (leaf-fold gall), valamint a zacskógubacsok (pouch gall) keletkezésének hátterében, és ez vezet a levélnyelek, levélerek és hajtások görbüléséhez is. E jelenségek előfordulása nem függ a gubacsokozók rendszertani kategorizálásától (erről bővebben a dolgozat későbbi részeiben olvashatunk).

Az alábbiakban néhány gubacsatka erineumainak gyűjtőképeit mutatjuk be, ahol a kiemelkedések a levelek felszínén, vagy fonákán találhatók, illetve megemlítünk néhány egyéb, eddig leíratlan morfológiai elváltozásokat is.

3. kép: A Phyllocoptes populi gubacsatka jellegzetes erineumai egy fehér nyár (Populus alba) levelén találhatók.

A Phyllocoptes populi gubacsai a gazdanövények, mint például a fehér nyár (Populus alba), a rezgő nyár (P. tremula) és ritkábban a szürke nyár (P. canescens) leveleinek mindkét oldalán megfigyelhetők. A levél felső részén 2-6 mm átmérőjű, kerek bemélyedések figyelhetők meg, míg a levél fonákján gömbölyű kidomborodások emelkednek ki.

A 3/1 belső képen: egy levél felső-, a 3/3 belső képen: ugyanezen levél alsó felületén lévő gubacsokat szemlélhetjük.

A 3/2 belső képen: digitális fényképezéssel 'benéztünk' az erineumot tartalmazó mélyedésbe. A fehéres, zöldes vagy sárgás, ritkán vöröses, húsos, vastag és rövid kinövések sokasága (erineum) a bemélyedés alsó és oldalsó felületeit a bemélyedés pereméig lefedi. Az egyes szőrök soksejtűek, a felső (disztális) végük ± kiszélesedett.

A 3/4 belső ábrán: a kör alakú bemélyedés középpontjába húzott függőleges metszet világosan mutatja, hogy a gubacsban a levéllemez szöveti struktúrái nem mutatnak megvastagodást.

A Phytoptus abnormis (atkák - Acari alosztály, Phytoptidae család) gubacsain (az előzőekhez képest) további elváltozásokat fedezhetünk fel.

A 4/1 belső képen: a fehéren keretezett rész egy ezüst hárs gubacsos levele felső oldalának habitusát mutatja. A csoportosan előforduló gubacsok a mellékerek között elszórtan, néha egymáshoz szoros közelségben, majdnem összeolvadva találhatók. A befoglaló képen közelebbről vizsgálhatjuk a felszínen kiemelkedő többnyire kerekded alakú, világoszöld színű domborulatokat. Szembetűnő rajtuk a levéllemez érközi részeinek növekedése és a finom érhálózat vastagodása, ami a gubacs domború felületét barázdálja.

A 4/2 belső képen egy fiatal gubacs vertikális metszete tárul elénk. Az elegáns fehéres nemez finoman borítja be a mélyedés felületeit, egységes és sima réteget képezve. A gubacs domborodó részén a levéllemez vastagsága 2-3-szorosa a levél nem gubacsolt részeinek, így hangsúlyozva a képződmény különleges jellegét és a természet bonyolult szépségét.

A 4/3 belső képen: a levél hátoldalán található nemezes horpadások fiatal erineuma ezüstfehér árnyalatával és egyedi struktúrájával könnyen elkülöníthető a nem gubacsolt részek szürkés molyhos (tomentosus) felületeitől, amelyek csillagszőrökkel borítottak. Az idősebb gubacsok nemezes szőrei pedig megbarnulnak, ahogy azt a fehér kerettel körülvett képrészen is megfigyelhetjük.

A 4/4 belső képen egy gubacs mélyedésének izgalmas részletét fedezhetjük fel. Kitartó kutatásunk gyümölcsöző eredményeként sikerült megörökíteni a nemez felületén aktívan mozgó atkákat. A nemez szőrei többsejtűek, görbült henger formájúak, és hegyes végződésük van, ami különleges megjelenést kölcsönöz számukra.

A második gyűjtőképtől kezdve az ötödik gyűjtőképig a nemezek megjelenése egyre változatosabb és egyre több gubacsos elváltozást hoz magával. A 'gubacsos' jelenség kapcsán a dió nemezes gubacsatkája gubacsainak jellemzése az alábbiak szerint foglalható össze: a levél alsó oldalán, az erek által határolt területen nemezes foltok tűnnek fel. Ezek a foltok a levél színével szemben kiemelkednek, kidudorodva jelennek meg. A faj tudományos elnevezése, az erinea, önállóan is utal a gubacstípusra, valamint a legjellemzőbb tulajdonságára, az erineum kialakulására.

Vizsgálataink alapján a fenti diagnózis - az 5/1,3-4 belső képeken megfigyelhető - és az alábbi kiegészítő részletekkel - pontosítható:

* a nemezes foltok a leveleken többnyire csoportosan jelennek meg,

A felső részen kiemelkedő, míg az alsó részen bemélyedő és nemezes foltok először (leggyakrabban a főér közelében) gömbölyded alakban jelennek meg.

* az atkák a két szomszédos mellékér közti levéllemeznek csak egy részét kolonizálják,

Egy érközben általában csupán egyetlen erineum fejlődik ki.

A nemez a kezdeti kerek formájától kiindulva fokozatosan elnyúlik, miközben az elsődleges mellékerek irányába halad, végül pedig a levélszél felé terjeszkedik, így hosszúkás alakot ölt.

* a szőrözöttség mértéke alapján a korábban és a későbben kolonizált részek megkülönböztethetők, az idősebb - többnyire a középérhez közelebbi - részeken az erineum sokkal dúsabb szőrzetű és vastagabb bevonatot alkot, ezáltal a levél alsó epidermiszét teljesen eltakarja,

Az erineumokat körülvevő elsődleges mellékerek szembetűnően megerősödnek.

* a kolonizáció során a másodlagos mellékerek is megduzzadnak és megindul rajtuk a rendellenes szőrök képződése, ami megjelenik az érközi területeken is,

* a domborulatok felső oldalán gyér szőrözöttség alakul ki, a nem gubacsolt részeken ilyen szőrözöttség nincs.

Különös figyelmet fordítunk az 5/2 belső kép kiemelésére: hosszú ideig kísérleteztünk olyan metszet készítésével, amely lehetővé tette az alsó epidermiszen, az erineum szőreinek tövében rejtőzködő atkákról készült felvételek rögzítését. A feladat nem volt egyszerű, hiszen a gubacsok egyenetlen felső oldalán a levéllemez kiemelkedő részeinek precíz lemetszésére volt szükség. Végül, kitartó munkánk eredményeként sikerült egy igazán különleges, céljainknak megfelelő felvételt létrehoznunk.

Dolgozatunk érintett témakörének zárásaként az érszögletekben fellelhető nemezek egy jellemző példáját szeretnénk bemutatni.

az 'angulis' a sarok, szöglet, zug (angulus) többes számú alakja. Ha önálló alakban, rövidített formában szerepel (inangulis), az pl. levélerek vagy más struktúrák szögletében való elhelyezkedést jelenti.

A faj tudományos elnevezése tehát precízen tükrözi az általa létrehozott gubacsok elhelyezkedését, amelyek a középér és a mellékerek közötti sarkokban találhatók. Az angol szakirodalomban ezt a gubacsok pozícióját 'in vein axils' kifejezéssel jelölik.

A 6/1a-b belső képeken egy gubacsos levél felső részének jellegzetes megjelenése és néhány gubacs felülnézeti részletei láthatók. Az ovális alakú gubacsok gyakran a főér mentén helyezkednek el, mindkét oldalán, de időnként csak az egyik oldalon figyelhetők meg. Hosszuk körülbelül 2-3 mm, kezdetben sárgás árnyalatúak, később barnás színűvé válnak. Felületük sima és fényes, szőröktől mentes, és a levéllemez felső síkjából szembetűnően kiemelkednek.

A 6/2 belső képen a középér két oldalán szorosan elhelyezkedő fiatal gubacsok metszetei figyelhetők meg, amelyek merőlegesen helyezkednek el a levéllemezre és a középérre egyaránt. A két kiemelkedés közötti területen található a középér, míg a domborulatok külső széleinél az elsődleges mellékerek kör alakú keresztmetszetei láthatók. Az érzug felső részén a kidomborodott levéllemez jelentősen megvastagodott, ami különösen szembetűnő. A fiatal gubacs dús, fehér nemeze teljesen kitölti az alsó oldali mélyedést, sőt, még ki is lóg onnan.

Az 6/3a-b belső képeken egy gubacsos levél alsó oldalának jellegzetes megjelenése és néhány fiatal gubacs, amelyek fehér szőrökkel borított erineumokat mutatnak be. A fotók Kimle területén készültek 2016. június 9-én.

Az 6/4-es belső képen a középér és a mellékér érzugában fellelhető idős gubacs metszetét tanulmányozhatjuk. A szőrszálak egy része már elhalt, míg az erineum szövete ritkulóban van. A fehéren keretezett részlet az idős gubacs barnás felületét tárja elénk, míg a b részlet az érszöglet fonáki oldalának vörösesbarna nemezét ábrázolja.

A képek készültek: Kimle, 2017. 08. 01.

A gubacsatkák rendkívül sokoldalú gubacsképzők, mivel nem csupán erineumokat képesek létrehozni a leveleken, hanem levélszél sodratokat (leaf-roll gall), levélbehajlásokat vagy levélredő gubacsokat (leaf-fold gall) is generálnak. Emellett zacskógubacsokat (pouch gall) is okozhatnak, és a gazdanövény különböző részeire is specializálódhatnak, mint például a rügyek, virágok, termések, hajtások, vagy akár a kéreg. Az alábbiakban a későbbi fejezetekben részletesebben is foglalkozunk a felsorolt gubacsok egy részével, míg más gubacstípusok bemutatása a gazdanövény nemzetségeinek gubacsainak ismertetésekor kerül sorra.

A magyar köznyelvben a jelenség kifejezésére számos színes kifejezés található, mint például a 'göndörödés', 'pöndörödés', 'kunkorodás', 'göngyölődés', 'tekeredés' és 'csavarodás'. Ezek a szavak mind különböző árnyalatokat hordoznak, és izgalmas képet festenek a mozgás dinamikájáról.

A levélsodródás jellemzően a középér irányában, tehát tengelyesen alakul ki. Azonban ritkábban előfordulnak olyan torzulások is, amelyek a középérre merőlegesen, göndörödve jelennek meg.

A levél színe vagy fonáka felé történő besodródások a levél szélein, akár egy vagy mindkét oldalon megjelenhetnek. Bizonyos esetekben a 'göngyölődések' csupán a keskeny levélszélekre korlátozódnak, míg máskor ezek a jelenségek a szélesebb sávokra is kiterjednek. A levél sodródása gyakran együtt jár a levéllemez kisebb-nagyobb fokú elgörbülésével is, ami tovább fokozza a levél esztétikai megjelenését.

A sodródás által kialakult struktúrák egyik legfontosabb jellemzője a jellemzően kör- vagy spirálformájú keresztmetszet, amely belsőleg csőszerű üregességgel bír. A sodratban a levéllemezek ívelt, hengerhez hasonló rétegekben helyezkednek el, ami lehetővé teszi, hogy a levél két oldalának felületei kisebb vagy nagyobb mértékben egymás mellett helyezkedjenek el. A sodrott részeken gyakran megfigyelhető az erőteljes vastagodás és a szövetek porcos megkeményedése, ami a fizikai struktúra megerősödésével együtt egy biztonságos és védett belső teret biztosít a gubacsokozó szervezetek számára.

A keskeny levélszél sodródás, vagyis a leaf margin roll galls, kizárólag a levél szélét befolyásolja. Ez a jelenség megjelenhet hosszabb, folyamatos szakaszok formájában, de akár apró, csavarodott részekből álló szakaszok sorozataként is előfordulhat.

A levél szélein található gubacsok (leaf roll galls) gyakran 'pöndörödött' formában jelennek meg, és általában hosszabbak, nagyobb átmérőjűek, valamint a levél felületének jelentős részét elfoglalják.

Mindkét morfológiai változatnál egyes fajok gubacsaiban a szövetek megvastagodnak, másoknál pedig alig észrevehető a szövetszaporodás

Érdemes hangsúlyozni, hogy a gubacsok életkorának és fejlettségének jelentős hatása lehet alakjukra. Számos levélsodró faj gubacsainál tapasztaltuk, hogy a fiatal gubacsok esetében a levélrétegek szorosan összefonódnak, míg az idősebb példányoknál ezek a rétegek kezdik eltávolodni egymástól. Ez a folyamat megkönnyíti a gubacsokozók távozását.

Az alábbiakban bemutatunk egy sorozatot, amely különböző rendszertani csoportokba tartozó fajok levélsodrat-gubacsairól készült fényképeket tartalmaz. A gyűjteményben szerepelnek gubacsatkák, levélbolhák, levéltetvek és gubacsszúnyogok, így széles spektrumot ölelünk fel a természet e különleges csodáiból.

A 7/1 jelű belső képen egy gubacsos levél felső oldalának jellegzetességeit figyelhetjük meg. A levél szélein 2-5 mm hosszúságú, csomós vagy gyöngyszerű gubacsok találhatók, amelyeket egészséges levélszél-szakaszok választanak el egymástól. A sárgás-vörös árnyalatú, porcos megvastagodások csupán a levél szűk határvonalát torzítják el. Érdekes módon a levélszél hajlítása a levélen belül felfelé, valamint a fonák irányába is megfigyelhető. Továbbá, a levél szélétől távolabb is felfedeztünk szokatlan tüneteket: a levél felső oldalán szabálytalan mélyedések, míg a fonákon porcos, megvastagodott falú, sárgás-vörös domborulatok alakultak ki.

A 7/2 belső képen egy levélszegélyt ábrázolunk, amelyen egy felfelé csavarodó, keskeny sodrat vertikális metszete látható. A sárgás elszíneződések részletesen kiemelik a levéllemez megvastagodását.

A 7/3-as belső képen két gyöngyszerű, a levél fonákjához göngyölődött gubacs figyelhető meg, amely a levélszél hátsó oldalán helyezkedik el.

A 7/4-es belső kép egy gubacs hosszirányú metszetét mutatja be, amelyben a gubacsban élő atkákat is láthatjuk. A felvételek Mosonmagyaróváron készültek, 2017. szeptember 6-án.

Ismerünk olyan levélszegélyt sodró gubacsatkákat, amelyek nem csupán rövid részeken, hanem gyakorta a levéllemez teljes peremén körbesodorják a levél szélét.

Néhány gubacsatka tudományos neve közvetlen kapcsolatra utal a levélszél sodródásának jelenségével, amelyet ezek a fajok okoznak. Két példa erre a különleges cecidogén atkákra: az Aceria marginemvolvens és a körtelevél-gubacsatka (Epitrimerus marginemtorquens).

Mindkét fajnév a latin nyelv gyökereiből származik, és szóösszetételek révén nyerte el jelentését:

A "marginem" szórészlet a "margo" és "marginis" főnevek tárgyeseteit idézi, melyek a szegély, a szélt vagy a peremet jelölik. Ezen kifejezések mélyebb jelentéstartalmuk révén a határok, keretek és elválasztások szimbolikus jelentőségét is magukban hordozzák.

A "volvens" kifejezés a "volvere" igéből ered, amelynek jelentése forgatni, csavarni vagy tekerni. Ez a melléknévi igenév olyan sajátos értelmet nyer, mint például görgető, tekerő vagy csavaró, amely a mozgás dinamikáját és a folyamatosságot hangsúlyozza. A kifejezés tehát nem csupán a fizikai mozgásra utal, hanem egyfajta áramlást és változást is sugall, amely a világban zajló események folyamatos forgatagát tükrözi.

A következő példánkban az Aceria marginemvolvens levélszél-sodratait fogjuk bemutatni, hogy szemléltessük, miként jelennek meg a gubacsatkák a lágyszárú növényeken. Ezek a mikroszkopikus élőlények nem csupán fákkal és cserjékkel társulnak, hanem képesek gubacsokat kialakítani a lágyszárú növények levelein is, ezzel gazdagítva a természet csodálatos és sokszínű világát.

A 8/2 belső képen a felső levelek többsége szeldeléses szerkezetű, míg a színük sötétzöld a levél felső részén, míg az alsó részük fehér, molyhos tapintású. A sodrott levelek a fonák felé hajlanak, és gyakran csavarodott formát öltenek.

A 8/3-as belső képen egy levél részlete bontakozik ki előttünk, amelynek hátoldalát tanulmányozhatjuk. A lefelé hajló levélszélek elegáns mozdulattal keretezik a növény e titkos világát.

A 8/4 belső képen a levéllemez keresztmetszetét ábrázoljuk. A levél két szélén a sodrat rétegei szorosan egymás mellett helyezkednek el, szinte összeérve. Érdemes megjegyezni, hogy jelentős szövetgyarapodás vagy vastagodás nem figyelhető meg ezen a területen.

A levélbolhák alrendjéből két család, a Triozidae és a Liviidae, valamint egy-két faja által létrehozott levélsodratokat fogunk bemutatni.

A 9/1 belső kép a b részén: a peterakást követően kialakult friss levélszegély sodratban a rétegek szorosan összefonódnak. E sodrat csupán a levél egy szűk sávját érinti, ahol a 'göngyölített' szakasz különösen vékony. A sodrat belsejében L1-stádiumú viasz-szálakat válogató lárvákat azonosítottunk. A 9/1 belső kép a b részén: a hosszanti metszet a besodrott részek lényeges vastagodását tükrözi. A felvételek helyszíne: Budapest - Budai Arborétum, 2017. május 12.

A 9/2 belső képen: a lárvák folyamatos szívogatása miatt a sodrat egyre nagyobb átmérőjű lesz, mert a levélrétegek fokozatosan távolabb kerülnek egymástól, ezáltal a levélbolhák a védelmet nyújtó belső részt könnyen elhagyják, amint az a felvételen is megfigyelhető. A kép ugyanarról a bokorról készült: 2016.06.21.

A 9/3-4 belső képeken a levélsodró kőrisfa-levélbolha (Psyllopsis fraxini) által okozott levélsodrat és annak metszete látható. Ez a kártevő a Liviidae család tagja, és főként három gazdanövényen található meg: a magas kőrisen (Fraxinus excelsior), a virágos kőrisen (F. ornus), valamint a magyar kőrisen (Fraxinus angustifolia). A lárvák táplálkozása során a levelek széle a fonák irányába göngyörödik, ami a levél törékenyebbé válásához vezet. E folyamat következtében az erek bordós árnyalatot kapnak. A deformáció mértéke változó lehet; előfordulhat, hogy csupán a levélszegély egy kis része érintett, de szélsőséges esetekben az egész levélre kiterjedhet.

A 9/3 belső kép fehér kerettel kiemelt részletén egy ritkábban előforduló tünetet figyelhetünk meg: egy teljesen eltorzult levelet. Általában azonban a levél széle csak részben 'pödrődik'. Ezt az esetet jól illusztrálja a befoglaló kép.

A hivatkozott sodrat kigöngyölítése során egy új, korábban nem dokumentált elváltozást figyeltünk meg. A levéllemez területe a gubacsolt részen - a normál állapothoz képest - mintegy 14%-kal megnövekedett. A felületnövekedés arányának számításához - digitális fényképünkön - elkülönítettük az egészséges levél meglévő és korábbi körvonalait, valamint a növekmény határait. A számításhoz képkezelő szoftveres támogatást használtunk.

A 9/4-es belső képen világosan megfigyelhető, hogy a sodrat rétegei 'levegősen' helyezkednek el, ezáltal egy laza gubacsszerkezetet formálnak. A fehér kerettel kiemelt képrészen egy szárnykezdeménnyel rendelkező, viaszos bevonattal ellátott nimfa dorzális nézetét tanulmányozhatjuk.

A gubacsok nem különböztethetők meg a Psyllopsis discrepans faj gubacsaitól, az azonosításhoz a lárvák és az imágók mikroszkópi vizsgálata szükséges.

A 10/1 belső képen látható, hogy Magyarországon ennek a fajnaka két generációja figyelhető meg. A nőstények a levelek szélén, egy keskeny sávban helyezik el petéiket. A peték rögzítése érdekében a nőstény egy rövid nyél (pedicel) segítségével a levél felső oldalába szúrja azokat, ezzel biztosítva, hogy a peték a levél szövetébe kerüljenek. A peterakást követően mindössze 1-2 napon belül megkezdődik a levélszél sodródása. Érdekes módon, viszonylag kevés cecidogén faj ismert, ahol a gubacsképződés már a peték lerakása után elindul.

A 10/2 belső képen: a sodrat keresztmetszetén látható, hogy az egyes levélrétegek egymáshoz nagyon szorosan helyezkedtek el, távolságuk alig nagyobb, mint a peték hosszmérete. A képek készültek: Mosonmagyaróvár, 2016. 05. 10.

A 10/3-4 számú belső képen látható események a peterakás következtében kialakult keskeny sodródás révén tovább fokozódtak, amit a kikelt lárvák szívogatása idézett elő. Ennek hatására a levéllemez egyik oldala teljesen begöngyölődött. Az érett, cső alakú gubacs belsejében a levélrétegek már eltávolodtak egymástól, ami jól látható a képen. Az utolsó stádiumú nimfák és a frissen kelt imágók a levél fonákjának azon részein tartózkodtak, ahol nem volt gubacs. A felvételek Mosonmagyaróváron készültek, 2015. június 13-án.

A levéltetvek a levéllemezeken többféle szerkezetű gubacsokat okozhatnak, pl.: levélszél- és levélsodratok, (leaf-roll gall), levélbehajlások/levélredő gubacsok, (leaf-fold gall), zacskógubacsok (pouch gall) stb. Az általuk okozott gubacsokat azonban megtalálhatjuk a gazdanövényeik levélnyelein, a levelek közép és mellékerein, amelyek okozhatják a levélnyél és a levéllemez torzulását, sőt a fiatal hajtások görbülését is.

Cikksorozatunk 6. részében, amelyet ITT találhatsz, részletes áttekintést nyújtottunk a levéltetvekről. Az ott elhangzottak közül három lényeges megállapítást szeretnénk kiemelni:

A gazdanövényváltó fajok nőstényei ősszel, az ivaros szaporodás során, a fő gazdanövényekre helyezik el petéiket. Az áttelelt petékből kibújó ősanyák (fundatrix) L1-es lárvái indítják el a gubacsok képződését.

A gubacsokban, nyár elején megjelenő szárnyas formák a másodlagos gazdanövények felé vándorolnak. Itt, szűznemzéssel és lárvaszüléssel új szárnyatlan nemzedékeket hoznak létre. Amikor beköszönt az ősz, az itt fejlődő szárnyas, ivaros alakok visszarepülnek a fő gazdanövényhez, ahol a megtermékenyített nőstények lerakják az átteleléshez szükséges petéiket.

A rendelkezésünkre álló források alapján Magyarországon körülbelül 600 növényfaj található, amelyek közül mintegy 240 gubacsokozó fajt azonosítottak. Érdemes megemlíteni, hogy tanulmányaink során külföldi levéltetű-specialisták által üzemeltetett online portálok adatait is átvizsgáltuk. Ezeken a forrásokon olyan levéltetvek által okozott elváltozásokat is találtunk, amelyek a hazai 'gubacsos' szakirodalom szerint cecidogénnek minősülnek, de az említett portálok álgubacsoknak nevezték őket.

Az alábbiakban bemutatjuk gyűjtőanyagunkat, amely három olyan levéltetű faj gubacsait tartalmazza, amelyek levélsodratot okoznak.

11. kép: A levélszegély-gubacstetű (Eriosoma ulmi) jellegzetes levélsodrata, amely a vénic szilen (Ulmus laevis) levelein található.

A 11/1 belső képen a levél félig sodort habitusa figyelhető meg, amely a középérrel párhuzamosan helyezkedik el. A levélszél a fonák felé hajlik, mintegy göngyölítve a levelet. A sodrat külső felülete érdekes hólyagos mintázattal rendelkezik, halvány zöldes-sárgás árnyalatban tündököl. A gubacs felületét a besüppedt mellékerek finoman tagolják, gazdagítva ezzel a levél összképét.

A 11/2 belső képen: a gubacsolt rész fonáki oldalát mutatjuk. A sárgás szövetek porcosan kemények, merevek a kihajtogatás közben számos helyen eltörtek. Az elsődleges és a másodlagos mellékerek a normálishoz képest vastagabbak, közöttük a levéllemez a felszín irányába kidomborodik. Fontos kiemelni, hogy a gubacsban kizárólag az ősanya lárvája volt fellelhető, ami alátámasztja a gazdaváltó levéltetvek ősanyái gubacsindukáló szerepére vonatkozó korábbi megállapításunkat.

A 11/3-as belső képen a fonáki oldalon megfigyelhető az érvastagodás, az érgörbülés, valamint a levéllemez felső oldalának kidomborodása. Érdekes módon, egy eddig nem dokumentált jelenség is észlelhető: a gubacsolt levélrész fonáki oldalán jelentős mértékű szőrösödés tapasztalható. A 11/1-3-as képek Budapest XI. kerületében, a Bikás parkban készültek, 2016. április 21-én.

A 11/4-es belső képen: a gubacsok belsejében felfedeztük az első fundatrigén nemzedék barnás-sárgás lárváit, amelyek háti felületükön jól látható viaszos réteggel borítva pompáznak. Ez a viaszporos bevonat a feketés árnyalatú, a lárváknál jóval nagyobb méretű ősanyákra, valamint a gömbölyű mézharmatcseppekre is jellemző. A felvételt Budapest Hűvösvölgyben készítettük, 2014. május 4-én. A gazdanövényünk érdeslevelű szil (Ulmus procera) volt.

A június-júliusra kifejlődő szárnyas alakok a dísz- és termő ribiszkebokrokra vándorolnak. Ezeken a növényeken a gyökereket károsítva, több gyökértetű nemzedéket képeznek. Ősszel a tetvek egy része visszatér a szilfákra, ahol a nőstények lerakják az áttelelő tojásokat. Megjegyezzük, hogy a gyökérlakó egyedek egy része a tél folyamán is a gyökereken marad.

A faj tehát gazdanövényváltó, teljes/holociklikus szaporodásmódú, ami azt jelenti, hogy a szűznemzéses sor megszakad, és ivaros (heteroszexuális) szaporodás iktatódik be. Az ősszel, ivaros úton létrehozott és a szileken áttelelő petéből fejlődik ki a tavaszi nemzedéksor megindítója, alapítója a szileken cecidogén szűznemző nőstény (fundatrix).

12. kép: A közönséges levélpirosító alma-levéltetű (Dysaphis devecta) levélsodratai díszalmán (Malus Hopa)

A Magyarországon széles körben elterjedt és gyakran előforduló faj egy gazdasági szempontból is jelentős, életciklusát pedig a Malus nemzetséghez kapcsolódó növények határozzák meg.

A 12/1 belső képen a díszalma pirosbimbós állapotában figyelemre méltóan megjelennek a piros levélszél sodródások, valamint a levélszél és a középér közötti területek felső oldalán hólyagos dudorodások is észlelhetők.

A 12/2-es belső képen: a díszalma fényképezésének korai fenológiai szakaszára tekintettel, alaposan megvizsgáltuk a gubacsos levélrészek fonáki oldalát. Ahogy azt vártuk, a piros foltok alatt csupán a viaszporral bevont sötét kékesfekete ősanyákat fedeztük fel. A fenti felvételek Budapest XI. kerületében, a Budai Arborétumban készültek, 2016. március 30-án.

A 12/3 belső képen: a sziromhullást követően ugyanarról a fáról készítettünk felvételeket. Megfigyeltük, hogy a fertőzött levelek többségénél kétoldali, a középérig terjedő szimmetrikus levélsodródás figyelhető meg.

A 12/4-es belső képen a sodratok fonáki oldalán felfedeztük a fundatrix első leánynemzedékeinek egyedeit. A növényvédelmi leírások alapján a leánynemzedékek egy része a szomszédos leveleken telepszik meg, ahol hasonló piros levélsodratokat idéznek elő. A második leánynemzedékben megjelennek a szárnyas nőstények, amelyek képesek áttelepülni egy másik almafára. A leánynemzedékek cecidogén jellegzetessége valószínűleg az egygazdás életmód következménye. A 12/3-4-es képek ugyanezen fáról készültek: 2014. április 13-án.

A levéltetvek által előidézett levélsodródások harmadik példájaként egy Magyarországon nemrégiben felfedezett idegenhonos fajra, a Prociphilus osmanthae gubacsaira szeretnénk felhívni a figyelmet.

A Magyarországon korábban ismeretlen faj gubacsait egy kelenföldi lakóparkban frissen telepített Burkwood-illatcserjén (Osmanthus × burkwoodii) észleltük 2020. 06. 08-án. A gubacsok helyszíni észlelését és fényképezését követően a gyűjtött mintákból fókuszsorozat technikával közelképeket is készítettünk.

A faj identitását mikroszkópos vizsgálatok alapján (Ripka et al. 2020) állapították meg, amely a Prociphilus osmanthae fajnak bizonyult. A szerzők a továbbiakban az illatcserje-gubacstetű. magyar fajnév használatát javasolták. Ez a faj nemcsak a magyarországi levéltetű faunára új, de előfordulását eddig még Európából sem jelezték.

A legtöbb Osmanthus faj Kínában őshonos. A Burkwood-illatcserje hibrid eredetű örökzöld díszcserje, amelyet az utóbbi években Magyarországon egyre több helyen ültetnek. Irodalmi adatok szerint az Osmanthus fajokról világviszonylatban is csak egyetlen levéltetű faj ismert, a Prociphilus osmanthae.

A 13/1 számú belső felvételen egy gubacsos hajtásvég jellegzetes formája figyelhető meg. E jellemzők közé tartozik, hogy a hajtás növekedése megállt, az ízközei, vagyis az internódiumai jelentősen megrövidültek. A torzult, növekedésükben elmaradt levelek pedig zsúfoltan helyezkednek el, ami tovább fokozza a hajtás rendellenességét.

A 13/2-es belső képen a levelek a középérre keresztben, a fonák felé hajlottak és megnövekedtek. A porcosan merev, laza sodratokat nem volt lehetőség egyenesbe hozni, mivel a merevségük következtében az ívelt levelek könnyen eltörtek.

A 13/3 belső képen egy különleges hajtás részlete figyelhető meg, amely megrövidült és megvastagodott, így izgalmasan eltér a megszokott formáktól.

A 13/4-es belső képen egy figyelemre méltó, az irodalomban eddig nem dokumentált jelenségre bukkantunk: a gubacstetvekkel korábban nem érintett, fiatal hajtásvégi levelek is hasonló sodródási tüneteket mutattak. Ezek a levelek csupán néhány centiméterre helyezkedtek el a gubacstetvekkel fertőzött területektől. Feltehetően a szívogatás során a kártevők által bejuttatott anyagok befolyásolják a közeli fiatal levelek növekedését, s így deformációt idéznek elő.

A gubacsszúnyogok lenyűgöző sokszínűséggel bírnak, hiszen világszerte több mint 6000 fajt azonosítottak. Magyarországon körülbelül 400 faj képviseli őket, ám csupán egy részük felelős a gubacsok kialakulásáért. A hazai cecidogén fajok között a Contarinia, Dasineura és Rabdophaga nemek dominálnak, és ezek a csoportok bőségesen hozzájárulnak a gubacsszúnyogok gazdag világához.

A gubacsképző organizmusok a gyökerek kivételével a gazdanövény szinte minden részén képesek gubacsképződést előidézni. Legyen szó a hajtásokról, ágakról, rügyekről, levélnyélek középereiről vagy mellékereiről, a levéllemezekről, sőt akár a bimbókról, virágokról vagy termésekről, ezek a fajok rendkívül sokoldalúak. Jellemző rájuk a magas szintű specializáció, ami megmutatkozik abban, hogy szorosan kapcsolódnak egy adott gazdanövényhez és annak különböző részeihez. Ennek következtében a gubacsok szerkezete is széles spektrumot ölel fel, így a természet csodálatos változatosságát tükrözi.

A gubacsszúnyogok által képződött cecidiumok szerkezeti osztályozása gyakran vitatott, ezért a kutatók jellemzően a részletes morfológiai leírásokat részesítik előnyben. Amikor különböző fajokat ismertetnek, gyakran kombinálják a két megközelítést, hogy átfogóbb képet nyújtsanak.

Sorozatunkban törekedtünk tipikus szerkezeti példákat bemutatni, ugyanakkor (a későbbiekben) kitérünk olyan gubacsokra is, amelyek szerkezeti meghatározása kétséges.

Az alábbiakban két gubacsszúnyog faj levélsodratairól (leaf-roll gall) készült gyűjtőképünket ajánljuk az Olvasók figyelmébe.

14. kép: Az ibolya-gubacsszúnyog (Dasineura affinis) levélsodratai az illatos ibolya (Viola odorata) levelein.

A 14/1 belső képen látható, hogy a nyű típusú lárvák táplálkozása következtében a levélnyél megrövidül, és a levéllemezek a főér irányába, felfelé görbülnek. E folyamat során a levél porcosan megvastagodik, és rendellenes, sűrű szőrzet jelenik meg rajta, miközben a felülete világoszöld árnyalatot ölt. Az ibolya-gubacsszúnyog hazánkban elterjedt és gyakori fajnak számít, amely évente több generációt is produkál. A lárvák a besodródott levelekben kialakított gubókban telelnek át. Érdekes módon a növény alsó levelei általában mentesek a fertőzéstől, vagy ha mégis érintettek, az elváltozás csupán a levél egy részét sújtja. Ezzel szemben a tő belső levelei szinte mind fertőzöttek, és a gubacsosodás a levéllemezek teljes terjedelmét érinti.

A kép készült: Mosonmagyaróvár, 2013. 03. 02.

A 14/2-es belső képen a levélszél sodrata látható felülnézetből. Ezen a képen a sodrat legszélesebb átmérője a középső részén tűnik fel leginkább.

A 14/3-4 számú belső képeken egy érdekes gubacsmetszetet figyelhetünk meg, mely a levéllemezre és a középérre merőleges, valamint egy másik, a levéllemezzel párhuzamos metszet. A porcosan kemény sodratok nem "hajtogathatók" ki, merevségük miatt a levéllemez könnyen eltörik. A 14/2-4 számú felvételek Budapest XI. kerületében, a Bikás parkban készültek, 2020. március 8-án.

15. kép: A körtelevél-gubacsszúnyog (Dasineura pyri) különféle levélsodratai a körtefák (Pyrus spp.) levelein.

A körtelevél-gubacsszúnyog (Cacopsylla pyri) hazánkban széles körben elterjedt faj, amely különösen a termesztett, vad és díszkörték (Pyrus spp.) levelein okoz jellegzetes kárt. Ezek a kis lények évente több, egymást átfedő nemzedékben szaporodnak, ami hozzájárul a populáció folyamatos növekedéséhez. Az áttelelő egyedek a talajban előbábként vészelik át a hideg hónapokat, majd tavasszal bábozódnak, amikor a körtefák elkezdenek kihajtani. A nőstények a friss, még ki nem nyílt levelekre helyezik tojásaikat, amelyek néhány napon belül kikelnek. A lárvák táplálkozása következtében a fiatal levelek nem bontakoznak ki teljesen; helyette a levelek szélei a főérrel párhuzamosan, részben vagy akár teljes hosszban is behajlanak, és a napfény hatására részben megvörösödhetnek. Ez a jelenség nemcsak esztétikai problémát jelent, hanem a növény egészségére is káros hatással van, hiszen a levelek normális fejlődése gátolt.

A 15/1 belső képen a virágzás korai szakaszában lévő nemes körte levélsodratait láthatjuk, amelyek egyedülálló szépséget és különleges mintázatokat tükröznek.

A 15/2-es belső képen: egy sodrott levél látható, amelynek felső felülete mindkét szélén finoman ível.

A 15/3. belső képen a középérre merőleges metszet azt mutatja, hogy a sodrat rétegein nem figyelhetők meg helyileg elkülöníthető duzzanatok. A manuális vizsgálat során azonban megállapítható, hogy a teljes sodrat porcos állapotban megkeményedett.

A 15/4-es belső képen, egy levélsodratból kiemelt, 2-3 mm hosszúságú lárvát láthatunk háti/dorzális nézetben. Az említett képek Mosonmagyaróváron készültek, egy házikertben, ahol a nemes körte (Pyrus communis) szolgált gazdanövényként, 2018. április 24-én.

A 15/4 belső kép b részletén egy igazán izgalmas – 'gubacsok a gubacson' – jelenség bontakozik ki, amely a vadkörte (Pyrus pyraster) levelén figyelhető meg. A körtelevél-gubacsszúnyog által okozott levélsodrat következtében a levél szélei mentén megjelennek a kerekded, lapos duzzanatok, amelyeket a körte-gubacsatka (Eriophyes pyri) hoz létre. A felvétel 2017. április 12-én készült a Budapest Budai Arborétum területén. Ezeket a lapos gubacsokat, amelyek mindkét levélfelületen kidomborodnak, a tudományos közélet 'himlő-szerű' jelzővel illeti. A későbbiekben részletesen is bemutatjuk az ehhez a struktúrához tartozó gubacsokat (pocken gall), amelyek még mélyebb betekintést nyújtanak e különleges jelenség világába.

A cikksorozat következő, már a 12. részéhez érkezett, amelyben a levélgubacsok különböző szerkezeti típusait vizsgáljuk meg.