A DEAC-nál a jövő gladiátorait keresik! Azoknak a fiataloknak adnak lehetőséget, akik szeretnék megmutatni tehetségüket és elszántságukat a sport világában. Csatlakozz hozzánk, és válj a következő bajnokok egyikévé!


A Dóczy utcai sportcampuson lesz a helye vasárnap azoknak, akik egy szuper közösség tagjaivá válnának.

A Debreceni Egyetem amerikai futball szakosztálya nyitott kapukkal várja mindazokat, akik aktív életmódra vágynak, és szeretnék felfedezni ezt az izgalmas sportágat. Az érdeklődők már 13 éves kortól csatlakozhatnak, és lehetőségük van az U14-es, U16-os, U19-es, valamint a felnőtt csapatokhoz való próbálkozásra. Az eseményre október 5-én, vasárnap kerül sor a DEAC Sportcampus területén, ahol a klub örömmel várja a lelkes jelentkezőket – olvasható a hivatalos honlapon.

- A próbázókat először különböző állomásokon mérjük majd fel, meghatározzuk mind a fizikai, mind pedig a robbanékonysági státuszokat, ezután pedig egy közös edzés lesz. Már a toborzó alatt igyekszünk majd felmérni, hogy valaki offense, vagy defense játékos lesz-e - mondta el a deac.hu-nak Ábrán Szabolcs vezetőedző.

Related posts