A TEK-nek 48 ezer forintot kell átutalnunk, miután Kalocsán megkísérelték megakadályozni a tevékenységünket.


A Terrorelhárítási Központ a legapróbb részletekért is kész lehajolni: egy figyelmeztető levelet kaptunk tőlük, amelyben azt követelik, hogy fizessük meg kétszer 24 ezer forint perköltséget, miután a Fővárosi Törvényszék egy ügyben a javukra döntött.

A történet Szijjártó Péter külügyminiszter tavaly májusi kalocsai fórumához kapcsolódik. Ez volt az a nyilvános kampányrendezvény, ahová nem engedtek be minket. A fórum után pedig rendőrségi intézkedésekkel próbálták megakadályozni, hogy a választási kampány kellős közepén a letagadott orosz hekkertámadásról kérdezhessük a külügyminisztert. Még a kameránk sorozatszámát is be kellett diktálnunk, hogy bizonyítsuk, nem loptuk azt el, vagyis hogy "nem vagyunk körözöttek".

A helyzet rendkívül bonyolulttá vált, hiszen több párhuzamos eljárás is megkezdődött. Mi természetesen azonnal léptünk, és panaszt nyújtottunk be az intézkedés ellen a Terrorelhárítási Központnál. Feljelentést is szerettünk volna tenni, ám ekkor derült ki, hogy egy számunkra ismeretlen magánszemély már előbb feljelentést tett, ami miatt nyomozás indult.

A feljelentés tartalmát nem ismerjük, ám ennek nyomán a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség eljárást indított. Már minket is kihallgattak az ügy kapcsán, és egy parlamenti kérdés révén kiderült, hogy a nyomozás során már gyanúsított is akad.

A panaszeljárás nyáron való felfüggesztését a TEK indokolta, hivatkozva arra, hogy büntetőeljárás zajlik az ügyben. Azt állítják, hogy ennek lezárulta után derül majd ki, mit is kell gondolni az ügy kapcsán. Mi azonban a Magyar Helsinki Bizottság támogatásával bírósági úton támadtuk meg a felfüggesztést. Véleményünk szerint a rendőri eljárással kapcsolatos panaszunkat függetlenül kellene elbírálni, függetlenül attól, hogy a büntetőeljárás megállapítja-e az érintett rendőrök és a TEK-es százados esetleges büntetőjogi felelősségét.

A Fővárosi Törvényszék tavaly ősszel a TEK-nek adott igazat, azaz szerintük rendben volt a panaszeljárásunk felfüggesztése. Ebben az ítéletben köteleztek bennünket Halász Júlia kollégám és utánam 24-24 ezer, azaz összesen 48 ezer forint perköltség megfizetésére.

A Fővárosi Törvényszék ítélete után mi a Kúriához fordultunk, de a Kúria elutasította a beadványainkat, szerintük ez nem olyan súlyú ügy, hogy nekik foglalkozniuk kelljen vele.

Ezt követően egy újabb beadványt nyújtottunk be a TEK-hez, kérve őket, hogy a panaszunkat végre vegyék komolyan és végezzék el a szükséges vizsgálatokat. Közben kiderült, hogy a párhuzamosan zajló büntetőügyben már gyanúsított is van, ami miatt a TEK-nél is nőtt az érdeklődés irántunk, így ezúttal már hajlandók voltak foglalkozni a kérdésünkkel. Így a panaszeljárás, amit 2024 nyarán felfüggesztettek, s amit a bíróság előtt is védeni próbáltak, végre télen nekilátott a folytatásnak.

A panaszt szélsebesen elutasították, mivel úgy ítélik meg, hogy az eljárás minden szempontból rendben zajlott. Az indoklás szerint Halász Júlia kollégám és én esetleg akadályozhattuk volna Szijjártó belépését a szolgálati autójába, illetve a konvoj elindulását. Továbbá, azt is megemlítették, hogy "ellenszegültünk" a felszólításnak, miszerint el kellene hagynunk a lezárt területet. Külön érdekesség, hogy a rendőrök sem tudták pontosan megmondani, hol is húzódik a lezárt terület, amit el kellett volna hagynunk. A TEK álláspontja szerint a kamera gyártási számának ellenőrzése is indokolt volt, szintén az "ellenszegülésünk" miatt. Valójában azonban, ahogy a fent említett videón is látható, nem tanúsítottunk semmiféle ellenállást: mindkettőnk igazolványát átadtuk, és a kamera gyártási számát is szakszerűen megadtuk.

Az igazoltatás jogszerűségét a TEK határozata szerint csak a Kalocsai Rendőrkapitányság tudja vizsgálni. Ehhez fontos adalék, hogy a Kalocsai Rendőrkapitányság már korábban közölte, hogy szerintük meg az egész ügy a TEK-re tartozik.

A TEK határozatát természetesen bírósági úton támadtuk meg, mivel továbbra is meggyőződésünk, hogy a fenti videón látható rendőri intézkedés sem indokolt, sem arányos, sem pedig jogszerű. Az ügyben jelenleg még nem született végleges döntés.

Igen, de a TEK észrevette, hogy az őszi bírósági ítélet keretében nekik megítélt 48 ezer forintot még nem teljesítettük. Ennek következtében most egy fizetési felszólítást küldtek, amelyben figyelmeztetnek, hogy „ha ügyfelünk a megadott határidőn belül nem tesz eleget a fizetési kötelezettségének, a TEK lépéseket fog tenni a perköltségek behajtására, amelynek terhei az ügyfelet fogják érinteni.”

Tehát azután a per után kell most perköltséget fizetni, amiben a TEK azzal érvelt, hogy a büntetőügy lezárultáig nem tudja megvizsgálni a panaszunkat. Az már nem is zavar senkit, hogy pár hónappal később a TEK már simán megvizsgálta a panaszunkat annak ellenére, hogy a büntetőügy - aminek végéig ugye nem lehet elbírálni a panaszunkat - még ugyanúgy nem zárult le.

A 48 ezer forintot természetesen teljesítjük, és bízunk benne, hogy jogi továbbképzésre lesz felhasználva.

Related posts